Boldog Új Évet!
Digitális nomád
2 éve
2010. december 31., péntek
2010. december 29., szerda
Update
Visszatértem. És szándékomban áll újabb posztokat írni. Képekkel, meg minden. De ez most nem ilyen lesz. Inkább csak egy rövid összefoglaló arról, hogy mi történt velünk az elmúlt pár hónapban.
Mozgalmas volt és eseménydús. Mármint az elmúlt néhány hónap. Most gyorsan megnéztem, hogy miről is írtam utoljára (leszámítva az Áronos bejegyzést), hogy tudjam miről nem számoltam be.
Nem sokkal azután, hogy visszajöttem Magyarországról a Szomszédasszony örömhírrel fogadott: állást kapott és szeptember végén kezd is. Az örömben az üröm az volt, hogy bizony az állásajánlat Wellingtonba szólt, úgyhogy nemsokára összepakolták az egész háztartást és elköltöztek. Hiányoztak (és azért még mindig hiányoznak) a közös "shoppingok", a kávézások a Browns Bayben. Ezt enyhítendő el is határoztuk., hogy itt az ideje, hogy szemügyre vegyük a fővárost és a legközelebb adódó hosszú hétvégén elmegyünk meglátogatni őket. És el is mentünk. Az útról és Wellingtonról beszámolok majd részletesebben is, egyelőre csak annyit: tényleg megérte, gyönyörű helyeken jártunk.
Még el sem indultunk Wellingtonba jött a következő hír: az egyik megpályázott állásra alkalmasnak tűnök, behívtak interjúra. Így a visszatérés után erre készültem. Bár ne készültem volna annyit. Aztán behívtak a második interjúra is és utána néma csönd...
Időm sem volt aggódni az interjú kimenetelén, amikor Bogi idei balett fellépésére készültünk. Próbák, főpróbák, jelmezes próbák, mire végre elérkezett a várva várt előadás. Elmentünk családilag és megtekintettük a kicsi lányom, amint tengeri csikónak öltözve elbalettozta a maga szerepét a darabban. Aranyos volt nagyon :)
De hogy ne unatkozzunk, a főbérlő szólt, hogy a bátyja költözne a házba és akkor most nem hosszabbítana, így hát nekiláttam házat keresni. Mivel Új-Zélandon kutyával nem egyszerű a ház-vadászat, órák hosszat ültem az internet előtt és nézegettem a hirdetéseket, majd róttam a köröket, néztem a házakat, míg végül ráleltünk a megfelelőre. Gyönyörű helyen találtunk egy tökéletes méretű házat, 3 hálószoba, nagy nappali, rendes méretű konyha... és ami a fő attrakció: gyalog távolságban van a tengerpart!!!
Még össze sem tudtam csomagolni, amikor Áron beteg lett, majd a költözés előtti héten, meghalt. Mit mondjak, ebben az évben ez egy kicsit sokkolóan hatott rám, de ezt is túléltem. Még most is nagyon hiányzik, de talán a költözés jól is jött, könnyebb volt megszokni a hiányát.
A dobozoktól lassacskán megszabadulván már nyakunkon is volt a karácsonyi készülődés. És akkor jött a telefon: felvettek!!!! Január végétől dolgozó nő leszek. Rendesen, főállásban múlatom majd az időt :)
Még az év végére akadt azért némi program: Bogiéknak az iskolában Sleep-overt szerveztek, ez annyit jelent, hogy a gyerekek egy estét ott aludtak, hálózsákokban, az osztályteremben. Ezt azért csinálják, mert így készítik elő a következő évi táborozást, ami szerintem nagyon jó ötlet. Bogi azért szorongott rajta eleget, aztán persze minden nagyon jól sikerült. Egy csütörtöki napra esett az ott alvás, aznap sport napot szerveztek és "mufty day" is volt (ez azt takarja, hogy nem egyenruhában kell menni), majd iskola után felvettem, hazajöttünk és egy gyors zuhany után már mentünk is vissza. Ahhoz képest, hogy pár nappal azelőtt még nem is akart menni, igen gyors volt a búcsú. Mi értünk oda elsőnek az osztályból és Mr. Mulholland (a tanárbácsi) már ott olvasgatott a teremben. Bogi nagyon szereti, úgyhogy, amikor meglátta rögtön mondta is, hogy "Szia Anya" és már készítette is a kis "ágyát". Aznap a gyerekek terítettek a vacsihoz, ők is mosogattak és a vacsora pizza volt!!! Ezt nem nekem kellett vinni, hanem az iskola adta. Amikor volt egy előzetes tájékoztató, akkor mondták, hogy sikerült az egész évfolyamban EGY gyereket találni, aki nem szereti a pizzát (neki adtak valami mást). Szerencsére ez nem Bogi volt. Másnap én is besegítettem és a tízórai tálalásába, néhány másik anyukával, és mondhatom kiválóan megoldottuk. A péntek is egész nap sport-nap volt, képzelhetitek, hogy milyen gyorsan aludt el aznap este :)
A másik nagy esemény az év végére az volt, hogy Zalán az új tanévben kezdi az iskolát, úgyhogy volt óvodai búcsúztató, meg óvodai mikulás... Erről majd írok külön, fotókkal, meg minden... Közben azért Zalánnak sikerült egy jó kis középfül gyulladást is beszerezni, de csak, hogy ne unatkozzunk...
És aztán elérkezett a várva-várt karácsony!!! Azóta Zsotti szabadságon van, a gyerekek is itthon vannak, így van idő a családi programokra. Persze főleg a tengerparton múlatjuk az időt. Én végre tudok olvasni, a gyerekek ásnak, homokoznak és persze fürdenek. Nekem még nagyon hideg a víz, de azért a parti homokban fekve is élvezem a nyarat.
Nos, röviden ennyi az elmúlt néhány hónap története, viszont hamarosan következnek a posztok: Wellingtonról, a balettvizsgáról, az állásinterjúimról, az új házról.... Csak várok egy esős napot, mert őszintén, amikor kint ezerrel süt a nap, a posztok iránti lelkesedésem jelentősen csökken....
Mozgalmas volt és eseménydús. Mármint az elmúlt néhány hónap. Most gyorsan megnéztem, hogy miről is írtam utoljára (leszámítva az Áronos bejegyzést), hogy tudjam miről nem számoltam be.
Nem sokkal azután, hogy visszajöttem Magyarországról a Szomszédasszony örömhírrel fogadott: állást kapott és szeptember végén kezd is. Az örömben az üröm az volt, hogy bizony az állásajánlat Wellingtonba szólt, úgyhogy nemsokára összepakolták az egész háztartást és elköltöztek. Hiányoztak (és azért még mindig hiányoznak) a közös "shoppingok", a kávézások a Browns Bayben. Ezt enyhítendő el is határoztuk., hogy itt az ideje, hogy szemügyre vegyük a fővárost és a legközelebb adódó hosszú hétvégén elmegyünk meglátogatni őket. És el is mentünk. Az útról és Wellingtonról beszámolok majd részletesebben is, egyelőre csak annyit: tényleg megérte, gyönyörű helyeken jártunk.
Még el sem indultunk Wellingtonba jött a következő hír: az egyik megpályázott állásra alkalmasnak tűnök, behívtak interjúra. Így a visszatérés után erre készültem. Bár ne készültem volna annyit. Aztán behívtak a második interjúra is és utána néma csönd...
Időm sem volt aggódni az interjú kimenetelén, amikor Bogi idei balett fellépésére készültünk. Próbák, főpróbák, jelmezes próbák, mire végre elérkezett a várva várt előadás. Elmentünk családilag és megtekintettük a kicsi lányom, amint tengeri csikónak öltözve elbalettozta a maga szerepét a darabban. Aranyos volt nagyon :)
De hogy ne unatkozzunk, a főbérlő szólt, hogy a bátyja költözne a házba és akkor most nem hosszabbítana, így hát nekiláttam házat keresni. Mivel Új-Zélandon kutyával nem egyszerű a ház-vadászat, órák hosszat ültem az internet előtt és nézegettem a hirdetéseket, majd róttam a köröket, néztem a házakat, míg végül ráleltünk a megfelelőre. Gyönyörű helyen találtunk egy tökéletes méretű házat, 3 hálószoba, nagy nappali, rendes méretű konyha... és ami a fő attrakció: gyalog távolságban van a tengerpart!!!
Még össze sem tudtam csomagolni, amikor Áron beteg lett, majd a költözés előtti héten, meghalt. Mit mondjak, ebben az évben ez egy kicsit sokkolóan hatott rám, de ezt is túléltem. Még most is nagyon hiányzik, de talán a költözés jól is jött, könnyebb volt megszokni a hiányát.
A dobozoktól lassacskán megszabadulván már nyakunkon is volt a karácsonyi készülődés. És akkor jött a telefon: felvettek!!!! Január végétől dolgozó nő leszek. Rendesen, főállásban múlatom majd az időt :)
Még az év végére akadt azért némi program: Bogiéknak az iskolában Sleep-overt szerveztek, ez annyit jelent, hogy a gyerekek egy estét ott aludtak, hálózsákokban, az osztályteremben. Ezt azért csinálják, mert így készítik elő a következő évi táborozást, ami szerintem nagyon jó ötlet. Bogi azért szorongott rajta eleget, aztán persze minden nagyon jól sikerült. Egy csütörtöki napra esett az ott alvás, aznap sport napot szerveztek és "mufty day" is volt (ez azt takarja, hogy nem egyenruhában kell menni), majd iskola után felvettem, hazajöttünk és egy gyors zuhany után már mentünk is vissza. Ahhoz képest, hogy pár nappal azelőtt még nem is akart menni, igen gyors volt a búcsú. Mi értünk oda elsőnek az osztályból és Mr. Mulholland (a tanárbácsi) már ott olvasgatott a teremben. Bogi nagyon szereti, úgyhogy, amikor meglátta rögtön mondta is, hogy "Szia Anya" és már készítette is a kis "ágyát". Aznap a gyerekek terítettek a vacsihoz, ők is mosogattak és a vacsora pizza volt!!! Ezt nem nekem kellett vinni, hanem az iskola adta. Amikor volt egy előzetes tájékoztató, akkor mondták, hogy sikerült az egész évfolyamban EGY gyereket találni, aki nem szereti a pizzát (neki adtak valami mást). Szerencsére ez nem Bogi volt. Másnap én is besegítettem és a tízórai tálalásába, néhány másik anyukával, és mondhatom kiválóan megoldottuk. A péntek is egész nap sport-nap volt, képzelhetitek, hogy milyen gyorsan aludt el aznap este :)
A másik nagy esemény az év végére az volt, hogy Zalán az új tanévben kezdi az iskolát, úgyhogy volt óvodai búcsúztató, meg óvodai mikulás... Erről majd írok külön, fotókkal, meg minden... Közben azért Zalánnak sikerült egy jó kis középfül gyulladást is beszerezni, de csak, hogy ne unatkozzunk...
És aztán elérkezett a várva-várt karácsony!!! Azóta Zsotti szabadságon van, a gyerekek is itthon vannak, így van idő a családi programokra. Persze főleg a tengerparton múlatjuk az időt. Én végre tudok olvasni, a gyerekek ásnak, homokoznak és persze fürdenek. Nekem még nagyon hideg a víz, de azért a parti homokban fekve is élvezem a nyarat.
Nos, röviden ennyi az elmúlt néhány hónap története, viszont hamarosan következnek a posztok: Wellingtonról, a balettvizsgáról, az állásinterjúimról, az új házról.... Csak várok egy esős napot, mert őszintén, amikor kint ezerrel süt a nap, a posztok iránti lelkesedésem jelentősen csökken....
2010. december 25., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
