Mozi rovat- Sharkwater

Természetfilm a javából. Cápákról. És arról, hogy mi lenne ha nem irtanánk ki őket. Már annyi mindent kiirtottunk értelmetlenül.

Rob Stewart, aki a film rendezője és az egyik főszereplője (a fő-főszereplők a cápák!), gyerekkorában sok rémtörténetet hallott a cápákról. De ahelyett, hogy rettegni kezdett volna tőlük tengerbiológus és tengeri operatőr lett, hogy megnézhesse őket közelről. És megnézte őket és elámult attól, hogy mennyire érdekes és szép teremtmények.



Aztán elámult attól is, hogy milyen mértékben irtják a cápákat és 2007-ben nekilátott, hogy egy dokumentumfilmet készítsen. Tudni akarta, hogy miért ölnek meg ennyi cápát és azt is, hogy mit tehetünk ellene. A film megrázó és gyönyörű. A fimben felbukkan többek között Paul Watson, aki Sea Shepard révén vált ismertté. Dokumentálja a costa rica-i és a guatemala-i cápa-maffiával való küzdelmet. Mert a cápahalászat nem egyszerű hobbi, hanem komoly iparág. És mindez csak azért, hogy azt a bizonyos cápauszony levest ehessék az ázsiai lakodalmakon és üzleti fogadásokon.... És a föld egyik legrégebben itt élő ragadozója mára a kihalás szélén áll.

Aki annak idején látta a Cápa című filmet, arra ezért a frász jön attól a gondolattól, hogy mi történhet velünk az óceánban. Itt Új-Zélandon érdekes módon kevesen rettegnek a cápáktól, legalábbis ez nem látszik, amikor a szörfösök, kajakosok és a horgászok is vidáman indulnak a nyílt óceán felé. És akkor néhány adat arról, hogy valójában mennyire veszélyesek is a cápák.

Ha belegondolunk abba, hogy hány ezer ember találkozik cápával (még ha nem is tud róla) évente, amikor úszik, szörfözik vagy horgászik, meglepő adat, hogy pl. 2009-ben világszerte mindössze 61 cápatámadást jegyeztek fel és ebből 5 volt halálos kimenetelű. 1580 és 2008 között az egész földön 2.251 valóban megerősített cápatámadásról van adat. Ebből Új-Zélandon történt 47 és ebből 9 volt halálos. Ha hozzávesszük,  hogy autóbalesetben mennyien sérülnek és halnak meg, akkor azért könnyen belátható, hogy az autók sokkal veszélyesebbek a cápáknál...

Ha valakit még ennél is részletesebben érdekel, akkor ajánlom, hogy nézze meg a filmet: érdekes, fordulatos, izgalmas és főleg nagyon tanulságos. Emellett olyan gyönyörű víz alatti felvételekkel tarkított, hogy már önmagában megéri a mozivászon vagy a TV képernyő előtt töltött időt.

Mozi rovat- Misfits

Ez sem új film, egy éve indult, és ráadásul nem is mozifilm. Sorozat, de a jobbik fajtából. Kreatív, ötletes, érdekes és ami manapság ritka kincs: humoros. De nem olyan aláröhögős, hanem tényleg. Szerintem. És különben is szeretem a brit humort.

Szóval a  Misfits egy szuperhős sorozat, de ha megnézitek a képet, már az is sokat mond: az ember valahogy nem pont ilyennek képzeli a szuperhősöket. A történet öt fiatal bűnelkövetőről szól, akiket büntiből közmunkára küldenek. És jön a vihar, nem akármilyen, hanem villámlós és a villámcsapást túlélve (ami már önmagában is meglepő) mindenféle furcsa képességeket kezdenek felfedezni magukban. Vagyis nem mindenki. Vagy legalábbis egy darabig úgy tűnik. A sztorit nem mondom el, mert akkor már kevésbé izgalmas. Hátha valaki még nem látta.

A sorozat a kis költségvetésű filmek közé tartozik, a helyszínek egyszerűek és nem túl változatosak, a történet nagy része a Közösségi Házban zajlik, a színészek nem befutott sztárok... amitől az egész csak sokkal jobb lesz, a karakterek ötletesek és nem az effektek, hanem a párbeszéd lesz lényeges.

A sorozat a legtöbb komoly fórumon nagyon jó kritikát kapott: a Times öt csillagból négyet adott neki, a Guardian előnyként kiemelte, hogy valós és nem idealizált fiatalokról szól, de azért nézzük a másik oldalt is: az ausztrál Boxcutters podcast szerint a karakterek idegesítőek és cseppet sem attraktívak...

Én viszont a britekkel értek egyet és megtekintésre ajánlom!

Mozi rovat: Aristocats

Nem vagyok nagy Disney rajongó, de a minap belefutottunk ebbe a nem egészen mai alkotásba (1970-es film!) és azt kell, hogy mondjam, remekül megcsinált rajzfilm. Magyarul Macskarisztokraták néven futott, ami szerintem nagyon ötletes fordítás....

 Nade lássuk mi tetszett benne. Hát elsősorban a zene. Kifejezetten üdítő volt, hogy amikor a gyerekek a háttérben éppen vagy harmadszor nézték, akkor nem olyan nyálas nyenyenye zene szólt hozzá, hanem kellemes jazz. És mint általában a Disney rajzfilmekben, itt is meglehetősen gyakran dalra fakadnak.




Maga a történet nem túl bonyolult és éppen olyan, amit a gyerekek szeretnek. Egy párizsi palotácskában lakik egy idős "madame", aki imádja a macskáit és a zenét, a komornyikjával, aki először nagyon vicces, aztán kiderül, hogy Ő a rosszfiú, de azért még vicces marad, csak nem úgy. A történet főhősei pedig macskák, kiscicák és persze még egy csomó éneklő-beszélő állatka, egerek, ló, kutyák, libák....

A bonyodalom rész ott kezdődik, hogy a komornyik, meg akar szabadulni a macskáktól, amire minden oka megvan, ha a hölgy meghal, akkor a macskái örökölnek, viszont ha azok meghalnak, akkor Ő. Az eddig kastélyban nevelkedett macskák pedig kikerülnek a nagybetűs ÉLET-be, az utcára, ámde hamar találnak segítséget egy párizsi kóbormacska személyében, aki mellesleg egy macska jazz zenekar oszlopos tagja... Innen már nem nehéz kitalálni, hogy mi a folytatás... Persze van benne szerelem első látásra, cukifalat kiscicák (szintén énekelnek), gyerekeknek szóló poénok, de főleg sok zene... Ami nincs benne: agresszió, verekedés, egymás agyonverése kalapáccsal és hasonló nyalánkságok, amit én a film előnyeihez sorolok. Én jobban szeretem, ha a gyerekeim szerelmes éneklő macskákat néznek....

A film érdekessége, hogy a főszereplő macskahölgy hangját nem más kölcsönözte, mint Eva Gabor. Én nem is tudtam, hogy ilyen szép hangja volt.

Mozi rovat: Food Inc

Amikor legutóbb Magyarországon jártam, ismét találkoztam azokkal a barátaimmal, akikkel elmélyülten szoktunk megvitatni éppen most vagy akár régebben látott filmeket. Szóval ez a rovat ilyen filmekről fog szólni. A filmek nem mindig a legújabbak, csak éppen én most láttam őket. Elsőnek következzen egy gyöngyszem: a Food Inc. című amerikai dokumentumfilm.

A film megrázó és sokkoló, én a megtekintés után még egy fél óráig ültem és gondolkoztam rajta, aztán napokig erről beszélgettem az itteni barátokkal is. A fimet Robert Kenner rendezte 2008-ban (vigyázat szóltam, hogy nem vagyok mindig up to date!) és jól is tette. A történet "főhőse" az amerikai élelmiszeripar, annak is az a része, amit az érdekeltek igencsak igyekeznek előlünk eltitkolni: a hús gyártása. És most nem a hústermékek gyártásáról van szó, hanem arról, hogy hogyan készül, futószalagon a nagyüzemi gazdaságokban a hús. Vannak benne csirkefarmok, marhatelepek, nekem a legszörnyűbb a disznókról szóló rész volt. A film bemutatja a teljes gyártási folyamatot, mert itt már nem gazdálkodásról van szó, hanem gyártásról: a magtól a késztermékig. Futószalagon. Mert úgy tűnik, hogy az egészet néhány nagy multivállalat tartja kézben. Megtudhatjuk, hogy miért csak kukoricát ehetnek a marhák, akik természetes körülmények között sose tennének ilyet és hogy hogyan alakult át a nagyüzemi csirke néhány generáció alatt (meg szerintem egy kis mesterséges rásegítéssel) járásra alig képes, a saját súlya alatt összerogyó szörnyszülötté. És hogyan alakult át a klasszikus amerikai farm csirke, disznó vagy marhagyárrá.

És miért érdekes ez nekünk? Mi közünk az amerikai élelmiszeriparhoz? Mert bizony a nagyüzemi gazdaság az egész világon ott van. Magyarországon is. Új-Zélandon is. Bár itt csak disznókat és csirkéket tartanak nagyüzemben és azért szerencsére van sok "free range" farm is, ahonnan, habár valamivel drágábban, de beszerezhető az antibiotikumtól mentes, nem génmanipulált kukoricával és szójával teletömött és nem a saját ürülékében felnőtt állat húsa. Én amióta láttam mi kerül a polcra csinos csomagolásban, nem veszek a nagyüzemi gazdaságban előállított húst a szupermarketben.

A filmet csak erős gyomrúaknak és erős idegzetűeknek ajánlom.

Nekem nagyon tetszett a film, úgyhogy 5*-t kap, az 5-ből.