Mivel a gyerekek végre kinőttek a bébikorszakból sátorral mehettünk, ami jelentős könnyebbség volt: a jó, de még kifizethető 'holiday house'-ok már szeptemberben rég elkeltek, a szállodák pedig értelmetlenül drágák.
Az első utunk egy Thames nevű városkába vezetett. Thames valamikor, a 19.-ik század végefelé, igencsak nagyvárosnak számított: ez volt az aranybányászok és kauri irtók gyülekezőhelye, úgy hívták, hogy a Coromandel bejárata. A kisvárosnak tényleg van egy sajátos hangulata: "történelmi" épületek (itt a 19. század végén épül ház, már igencsak annak számít), sok kis étterem, kocsma, múzeum...
Ez utóbbiból a kristálymúzeumot szemeltük ki megtekintésre. Ennek az egyik oka, hogy Zalán él-hal a kristályokért, folyton azokat gyűjti, gondoltuk örülni fog, ha egy egész múzeumnyit láthat belőle.
Maga a múzeum valamikor iskolaként üzemelt: itt okították az aranymosás tudományát. Körbementünk és megnéztük, hogy milyen eszközökkel és hol nyerték ki az aranyat a kibányászott kőzetből. Az út vége természetesen 1-1 kiválasztott ásvány-cafatka megvásárlásával zárult. Amikor mindenki kellőképpen boldog volt a kis darab kövecskével, lementünk és ittunk egy jó kávét. Ez azért említésre méltó, mert az egész Coromandeles nyaralás alatt ez volt az első és utolsó város, ahol normális minőségű kávéra lehetett szert tenni
Ezután már a Hot Water Beach felé vettük az irányt: ott foglaltam az első sátorhelyet. A kemping komfortos és kényelmes volt, tiszta konyhával, külön családi zuhanyzókkal, játszótérrel, szóval volt minden, ami kellett. Maga a híres Hot Water Beach egy kényelmes sétányira volt a szállástól, de mivel nem akármikor lehet a meleg vízben élvezkedni, először lepakolásztunk, sátrat állítottunk, a gyerekek kirohangálták magukat az autóban utazás után. Egészen addig, amíg Zsotti, az apály-dagály szakértő, megfelelőnek ítélte a napszakot arra, hogy végre lekocogjunk és megnézzük a híres-neves meleg vizes tengerpartot.
A Hot Water Beach arról kapta a nevét, hogy van egy partszakasz, ahol apálykor (persze előtte és utá
na is, szóval úgy kb. 4 órán át, naponta kétszer) forró termálvizes medencét lehet előállítani egy lapát és/vagy a kezünk segítségével. A jelenség igen egyszerű: mivel itt lépten-nyomon vulkánok vannak, van olyan, ami hatalmas föld alatti termál medencéket képez. Idővel ez a víz elindul fölfelé, közben persze jelentősen lehűl, mire a felszínre ér, addigra már csak olyan 64˚C. Ezen a partszakaszon percenként olyan 15 liternyi bukkan fel, és igazi termálos van benne só, kalcium, magnézium, fluor, bróm. potassium, silica
A katalógusokba montírozott képeken ez úgy néz ki, hogy van egy hatalmas partszakasz, ahol egy vidám család élvezi ahogy a forró vizes medencében a tenger hullámai csapdossák a lábujjaikat.Na ez egy ilyen katalógus-kép.
A valóságban mindösszesen két termálvizes forrás van az egész partszakaszon, amik ugyan igen kiterjedt terület látnak el forró vízzel, de a part annyira tele van, hogy nem könnyű jó helyet szerezni, szóval a frissen barkácsolt medencék egymásba érnek és mindenkinek éppen annyi hely jut, hogy a fenekét letegye. Van akinek annyi sem, ezek vagy várnak, amíg valaki elmegy,. vagy feladják. Az első este mi is csak a szélén melengettük a fenekünket és csak a fentebbi medencékből kifolyó vizet tudtuk felfogni. A második estétől Zsotti zseniális szervezésének köszönhetően a legjobb medencéket sikerült megkaparintani: a trükk egyszerű volt, az apály előtt egy korai vacsorával készültünk elő és viszonylag későn mentünk le a partra. Viszont olyan fél hét tájékán a legtöbben más éhesek lesznek és különben is lassan sötétedik meg minden, úgyhogy elhagyják a helyszínt. Na ilyenkor lehet, a már kész, a forrás közvetlen közelében levő medencéket megkaparintani. Én nagyon élveztem, mert lent maradtunk úgy kilencig, ami azt is jelentette, hogy tök sötétben üldögéltünk a forró vízben, és közben meg ott csapkodtak a tenger hullámai.
Másnap délelőtt a Cathedral Cove-ot vettük célba. Ez egy nagy sziklabarlang, ami egy Hahei nevű kis városkából közelíthető meg: gyalog vagy hajóval (a városkát amúgy egy Hei nevű maori törzsfőnökről nevezték el). Mivel hajóval nem rendelkeztünk, és nem is volt kedvünk ilyen szervezett turistahajóhoz, maradt a gyaloglás.
Az út hosszú volt (kb. 2 óra oda-vissza, gyerekekkel kicsit több) és nagyon szép, itt-ott meg lehetett állni és megtekinteni az útba első öblöket: a Gemstone Bay-t, a Mares Leg-et és végül magát a Cathedral Cove-ot. Az egész 9 négyzetkilométernyi partszakasz természetvédelmi terület, így itt előszeretettel búvárkodnak a búvárkodást kedvelők, mert ennek köszönhetően tele van lényekkel. Én részemről nem vagyok egy búvár alkat, Zsotti sem próbálta még soha, szóval ezt mi kihagytuk.
Amikor odaértünk a Cathedral Cove-hoz, akkor szembesütünk vele, hogy maga a barlang le van zárva a gyalogos irányból, mert elkezdek lepotyogni a szikladarabok és veszélyesnek ítélték a hozzáértők. Úgyhogy odamentünk, bekukucskáltunk és ennyi volt.
Viszont ha már ott voltunk, akkor elmentünk egyet fürödni, mert baromi meleg volt, az öböl pedig nagyon szép.
Úgyhogy odamentünk, bekukucskáltunk és ennyi volt.
A visszafelé út is szép és eseménydús volt: Zalánnak sikerült egy olyat zakózni, hogy szétnyílt a térde. Szerencsére anyai gondoskodással sikerült megmenteni és bár tényleg csúnya seb volt, rávenni, hogy gyalogoljon vissza. És sikerült!!!!!!!!!
És itt következik a sok kép:
Na, egyelőre ennyit bírtam feltölteni, de hamarosan folyt. köv.
