Egy évvel a választások előtt...
1989 novemberében forradalmi események zaja járta be a világsajtót. Mivel az emberek úgy érezték, hogy a messze-messze elérhetetlen távolban lévő hatóságok a fejük felett döntenek az életükről, anélkül, hogy őket megkérdeznék, ezért népszavazást tartottak, kinyilvánították, hogy függetlenek szeretnének lenni a nagyokosoktól, akik nélkülük hozzák a döntéseket az ő sorsukról. És kikiáltották a köztársaságot!
Mindez Whangamomonaban történt, 1989. november 1-jén.
Egyszer volt, hol nem volt, volt és van egy Whangamomona nevű település New Plymouth-tól olyan 110 kilométerre. 100 évvel ezelőtt még egy virágzó település volt, a helyi boltos számos segédet alkalmazott, hogy kiszolgálja a vevőket, a pékség messze földön híres kenyeret sütött, jól ment a billiárd szalon, a fodrász, a hentes és még porcelánbolt is volt. Épült egy nagy szálloda, mellette a posta és az iskola. Aztán az I. Világháború elvitte a férfiak javát, 1924-ben meg a nagy árvíz még többet. És lassacskán minden megváltozott. A bolt 1967-ben zárt be, 1970-ben a hentesbolt, és 1988-ban még a posta is. És az átutazók is elmaradtak, mert Auckland és New Plymouth között a sokkal gyorsabb 3-as főutat választották. Elfeledett világ, igy kezdték el emlegetni Whangamomonát.
Azután 1989-ben valakik, akik valamilyen regionális hatóság emberei voltak, úgy döntöttek, hogy Whangamomona ezentúl a Taranaki Régió helyett a Manawatu-Wanganui Régióhoz fog tartozni. És pont.
Ekkor a whangamomonaiak úgy érezték, hogy ez az utolsó csepp a pohárban. Hangos „Fúj-fúj Manawatu-Wanganui” kiáltásokkal gyűltek egybe a hotel kocsmájában. És saccperkábé 200 polgár (egészen pontosan közülük azok, akik ott voltak éppen a kocsmában) úgy döntött, hogy alakuljon meg a Republic of Whangamomona! Soha többé ne döntsenek mások az ő sorsukról a megkérdezésük nélkül!
November 1-jét azonnal a Köztársaság Napjának nyilvánitották, melyet először évente, azután 2001 óta kétévente megünnepelnek. Közben a novemberi évfordulót áttették januárra, mert október-novemberben nagyon sok munka akad a juhok körül és egyébként is januárban jobb az idő.
A Köztársaság Napján minden átutazónak útlevélre van szüksége, melyet néhány dolcsiért beszerezhet a város határában elhelyezett határőr-bódénál vagy a hotelben, melyet egyszerűen a Köztársaság székhelyének neveznek, mivelhogy itten székel a Köztársaság hivatala. Útlevelet szerezni azért érdekes, mert annak birtokában mindenki választó és választható a whangamomonai elnökválasztáson.
Az elnöki poszt presztizsén sokat ront (vagy javit, itélje meg mindenki maga), hogy a második megválasztott elnök Gumicsizma Billy, a kecske volt. Ő azzal a trükkel nyerte meg a választásokat, hogy megette az összes szavazócédulát. Közel 18 hónapig látta el tisztességgel az elnöki posztot, komoly erőfeszítéseket tett a település zöldterületeinek tisztán tartásáért és trágyázásáért. Szépemlékű kormányzását kis síremlék őrzi a helyi temetőben.
De nem ő volt az egyetlen állat a köztársasági elnöki székben, ugyanis őt Tui, a pudlikutya követte. Felfelé ívelő karrierjének egy elnöki merénylet vetett véget, amikor is a szomszéd kutya megtámadta, igy végül meggyengült egészségi állapotára hivatkozva le kellett mondania.
2005 óta a helyi szerelőgarázs tulajdonosa, Murt "Murtle the Turtle" Kennard az elnök, aki a legutolsó választáson, 2009-ben igen éles küzdelemben, egy szavazattal tudta csak megőrizni elnöki székét.
A Köztársaság Napját olyan színes programok kísérik, mint gumicsizma dobáló verseny, vagy „hogyan nyúzzunk posszumot” bemutató, amely után a téma iránt érdeklődők minden kérdésére szakértők válaszolnak.
2009-ben Aucklandből és Palmerston North-ból különvonatokon érkezett a Köztársaság Napját ünneplő tömeg egy része. Aki pedig kocsival jött, a sok parkoló autó miatt kutyagolhatott a városhatárig, mivel a városban csak a helyi lakosok parkolhatnak ezen a napon. Egyébként a település olyan nagy, hogy kb tiz perc alatt le lehet futni a welcome and farewell táblák közötti szakaszt úgy, hogy közben még a hotelbe is beugrassz inni valamit.
És nem kevesen jöttek el, ugyanis olyan 5-6 ezer ember ünnepelte a Whangamomonai Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóját.
Szóval, Whangamomona a 43-as főúton fekszik Stratford és Taumarunui között. Ezt az utat Forgotten World Highway-nek is nevezik és tényleg annyira elfeledett, hogy egy 16 kilométeres szakaszt el is felejtettek leaszfaltozni, igy murvás út. 180 kilométeren keresztül semmi sincs, se egy bolt, se egy benzinkút, semmi más, csak dimbek és dombok. A legnagyobb izgalmat az okozza, hogy most a jobb-kéz felé eső dombon vannak a birkák és bal-kéz felé marhák, vagy fordítva.
És, ami igazán klassz ebben az egészben, hogy Whangamomonának sikerült mégis visszakerülni a térképre. Hétvégenként motorostalálkozókat, kerékpár versenyeket rendeznek, kósza, ráérős turisták vágnak neki a hosszú és igen kanyargós útnak. A 43-as főúton kis emlékhelyeket alakitottak ki, ahol táblák mesélnek a környék régen elfelejtett történelméről és kilátók is vannak, ahonnan jó időben látni a Taranaki hegyet is.
És természetesen ott a Köztársaság Napja és az elnökválasztás. Legközelebb 2011. január 22-én!
