Természetesen családi körben zajlott a köszöntés. A gyerekek napközben oviban, iskolában voltak, addig én igyekeztem mindennel elkészülni, ami azért a szokásos jet-legemmel nem volt piskóta mutatvány. De sikerült!!!!
Mikor végre a férjem is hazatért a "gyárból" kezdődhetett a mulatság. Először az ajándékosztás. Szerencsére én a gyűjtögető fajtához tartozom: jó előre beszerzek mindent, jártomban-keltemben már decemberben elkezdtem gyűjtögetni. A nagy kanapéra halmoztuk fel a csomagokat és miután családi körben elénekeltük a megfelelő születésnapi nótákat, a gyerekek nekiláttak a kicsomagolásnak.
A családi ünnepséggel azért még nem zárult le a születésnapi tobzódás, természetesen "Birthday Party"-t is szerveztünk. Idén már egészen rutinos voltam és kezdem elsajátítani a helyi szokásokat. A bulira hétvégén került sor. Mivel Zalánnak már egészen stabil szociális kapcsolata van az ovis társakkal, a meghívandók listája végül majdnem 20 főre emelkedett. Ebben azért benne vannak a testvérek is, Zalán ovis társainak jó része nagyobb testvérrel rendelkezik, akik viszont Bogi osztálytársai. Amikor végül sikerült összeszedni a névsort elrobogtam és születésnapi meghívókat vásároltam. Idén előregyártottal nyomultunk, tavaly még én gyártottam le, idén nem volt hozzá erőm. De a lényeg ezen is rajta volt: mikor, hol, meddig. Itt ugyanis az a szokás, hogy fix időtartamra szól a meghívás és főleg a gyerekekre vonatkozik. A meghívón van drop off és pick up time. Tavaly még ezt nem tudtuk, kérdezgették is a szülők, hogy OK, hogy mikor kezdődik a buli, de mikor lesz vége. Én pedig mondtam, hogy amikor a gyerekek elfáradnak. Na ez idén máshogy volt: kemény három órát adtunk nekik a mulatozásra. Amikor végre mindenki visszaszólt, hogy akkor jön-e vagy sem, elindultam, hogy beszerezzem a születésnapi buli kellékeit.
A poharak, tányérok és a tortára valók mellett be kellett szereznem még egy rakás apró játékot is, itt ú.n. "Party bag"-et is szokás adni. Na, tavaly ezt sem tudtuk és a buli végén vidáman elköszöntünk mindenkitől, mondtuk, hogy örülünk, hogy eljött. A gyerekek csodálkozva és várakozva néztek rám, de nem igazán értettem mi mást tehetnék még. Aztán felvilágosultam: a buli végén mindenki kap egy kis ajándékcsomagocskát, amit hazavisz. Mondom én, hogy hobbitok. Idén már mi is azok lettünk: volt kis csomag. Azért a rend kedvéért meg kell, hogy említsem, hogy ezeket a játékocskákat a szülők nagy része (ezek közé tartozok én is), a kínai 2 dollar shop-ban szerzi be. Be kellett szereznem még sok-sok édességet a kincskereséshez (ezek voltak a kincsek, amit megkerestek) és újabb játékokat a "Pass the Parcel"-hez. Ez Petra ötlete volt, ezúton is köszönöm. Később majd még mesélek róla.
A sok-sok előkészület után, amibe Gyuribá és a kedves Szomszédasszonyom is aktívan besegített a kihagyhatatlan csokis bejgli elkészítésével, végre elérkezett a szombat 3 óra és negyed négyre már 17 gyerek rohangált, kiabált, majszolt a házban, a kertben, a mosókonyhában és minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen. A szülők nagy része itthagyván a gyereke(ke)t örömmel elszaladt, hogy élvezze a rá szakadt három órás szabadidőt. Néhányan maradtak, főleg azok, akik amúgy is a barátaink.
Amikor túl voltunk a lelkesedés első hullámán, akkor a kincskeresőset játszottunk: a kertben szétszórt édességre vadásztak a csemeték. Nem volt túl nagy feladat, de nagyon élvezték és rögtön neki is láttak az összegyűjtött kincsek elfogyasztásához.
Amikor túl voltunk a lelkesedés első hullámán, akkor a kincskeresőset játszottunk: a kertben szétszórt édességre vadásztak a csemeték. Nem volt túl nagy feladat, de nagyon élvezték és rögtön neki is láttak az összegyűjtött kincsek elfogyasztásához.
Kicsit később, amikor a vércukorszintek már elérték a maximumot, Zalán középre ült egy magas székre és egyenként átadták neki az ajándékokat. Előtte persze éneklés és minden ilyesmi. Nagyon sok szép dolgot kapott és nagyon boldog is volt vele :)
Itt megint beiktattunk egy hosszabb szünetet, fél óra egy helyben ülés után le kellett vezetni az energiát újabb rohangálással, kiabálással... Meg persze csokis bejgli, ropio és egyebek majszolgatásával. Aztán jött a "Pass the parcel" játék: ezt úgy állítjuk elő, hogy újságpapírba becsomagolunk valami kis bizbaszkát, majd újabb és újabb papírrétegekbe rejtünk apróságokat. Annyi réteg van, ahány gyerek. Az így előállított izé a "parcel", na ezt kell passzolni. A gyerekek körbe ültek és bekapcsoltuk a zenét. Az a szabály, hogy akinél megáll a zene, az kibonthat egy réteget és a benne talált bármi az övé lesz. Az anyuka feladata, hogy észben tartsa ki kapott már és ki nem és úgy állítsa meg a zenét, hogy mindenkinek egyformán jusson. Ehhez persze jó ha van segítség, nekem pl. két másik anyuka is súgott.
Immáron mindenki rendelkezett egy nagy adag csokoládéval, rágógumival és egy-egy játékocskával... Már csak egy programpont maradt: a torta feltálalása. Ismét vártunk egy kicsit, hogy kirohangálják magukat, majd körbeszaladtunk az anyukákkal és hangos "torta, torta" felkiáltásokkal ismét összetereltük a gyereksereget. Mivel a gyerekek imádnak énekelni, megint énekeltek Zalánnak néhány "Happy Birthday" strófát és felmetszettük a tortákat. Kettőt is sütöttem: egyrészt, hogy elég legyen, másrészt, hogy legyen miből válogatni.
Menetrend szerint hat órakor megérkeztek a szülők, hogy elvigyék a borzasztóan fáradt csemetéiket. Petráék még maradtak egy kicsit és egy jól megkevert Mojito koktéllal levezettük a fáradalmakat...
A soron következő születésnap az enyém volt, de ez már egy újabb poszt lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése