Gastro: Hardcore New Zealand Seafood

 Az alant következő poszt megírására a Szomszédasszonyomat kértem fel, amikor megláttam a fényképeket arról, hogy mit műveltek ínyenckedés címen, amíg távol voltam. Fogyasszátok egészséggel...

Az úgy történt, hogy a Rita, aki közülünk a legkevésbé bevállalós (na persze!!! a szer.), éppen Magyarországon volt és mi hárman, Zsottival és Gyurival úgy döntöttünk, hogy belecsapunk a lecsóba, annak is az ő közepébe és kipróbálunk mindenféle tengeri herkentyűt, ami az Auckland Fish Market-en kapható.

Figyelmeztetés! Gyengébb idegzetűek és gyomrúak most azonnal hagyják el a számítógép környékét, ugyanis hardcore New Zealand seafood test következik.

Az első kiszemelt áldozat az osztriga volt. Őszintén el kell ismernem, hogy ez az én ötletem volt, mert én még sohasem ettem, csak filmekben láttam, hogy mindenki el van ájulva tőle, hogy az ételek étele, meg ilyenek. Szóval, beszereztünk egy doboz teljesen friss, nyers osztrigát, olyan 16-18 darab volt benne és rákészültünk az élményre. Ahogy kell, osztriga a jégen, citrom szeletek, fincsi bor.

 
Azután bevettem a számba és rájöttem, ez nem az az élmény, amire számítottam. Gyuri szerint olyan az íze, hogy benne van a tenger összes illata és zamata, de valljuk be, én utálom a tengert a számban. Nagy nehezen elfogyott a tálról 3 darab osztriga, a maradékot meg nézegettük, hogy akkor mihez is kezdjünk vele. Azután előkaptunk egy krumplit, egy hagymát, és elkészítettük tócsninak az osztrigát és nagyon előkelően (borral, citromlével, kis öntettel) elfogyasztottuk. Gyuri még javasolta, hogy kolbászzsíron süssük ki, de erről ezért lebeszéltem. Nos, így került a magyar paraszt gyomrába az osztriga. Azóta van egy mondás nálunk, ha Zsotti megkérdezi hozzon-e kagylót a halpiacról: hozd csak, tócsniba jó lesz!

És Zsotti hozott is a halpiacról mindenféle lényt. Például pauát. Elég bizarr, és amikor kivettük a zacskóból, teljesen egyértelmű volt, hogy ez még él! Ott álltunk felette és megnyúlt arccal néztük, ahogyan tornászik a tányéron és valamit kellene vele kezdeni. Így ránézésre, a paua valami csiga-kagyló keverék lehet, teljesen fekete a színe és ha a tv-ben nem láttuk volna, hogy ezt tényleg megeszik, akkor inkább kidobtuk volna az ablakon...

Egyébként egészen meglepően drága, ez a kis példány 18 dolcsi volt, az egészen nagyok ára 110 dolcsi per kg. Lesz, ami lesz alapon kiszedtük a pauát a házából és vékonyra felszeleteltük, fokhagymás vajon, lassú tűzön, serpenyőben gyorsan átforgattuk és már kész is.

Póréhagymával, zsemlében ettük meg. Szerintem nagyon fincsi, olyan az íze, mint egy nagyon puha porc.

A következő teszt alanyok a pipi és a tuatua kagylók voltak. A pipi itt nagy csemegének számit, különösen a maorik szeretik. Vannak olyan területek a part közeli homokban, ahol 2500 darab ilyen izé él egy négyzetméteren.

A tuatua szintén homokos parton él, van egy nagyobb rokona, a toheroa, ami akár a 15 cm-t is elérheti. Sajnos a toheroa telepeket olyan szinten lerabolták régen, hogy mostanra szigorúan védett fajjá vált. De, tuatua van bőven, a piacon is kapható.

 A tuatuát sós vízben megfőztük, szétnyitottuk, fűszervajat tettünk rá, majd sütőben átmelegítettük.







 

Frissen kell enni, különben megmered és már nem olyan puha.

A pipi is a fazékban végezte, miután szétnyíltak fokhagymás-petrezselymes-tejszínes mártásban átforgattuk őket. Mindkettőnek nagyon finom, karakteres íze van, csak a pipiben kicsit sok volt a homok... Mint később kiderült legalább egy napig tengervízben kellett volna áztatni őket, hogy a kagyló kipumpálja magából a homokot.

 

És kipróbáltunk még egy rákfajtát is. Nem emlékszem mi volt a neve pontosan, nevezzük úgy, hogy a rák, amit Zsotti hozott.

A tetőpáncélt le kell venni róluk és letisztítani a kopoltyúkat, majd sós vízben főzni pár percig.

És utána jön a tudomány, mivel nincs sok hús ebben a rákban, a testében és a lábában lévő húst ki kell préselni egy alkalmas sodrófával. Édeskés, finom íze van, a fiuknak nem ízlett annyira, nekem nagyon. Kenyérre raktuk és salátával ettük meg.

És ettünk még kevésbé extrém dolgokat is, például tintahalat (arrow squid), amelynek a csápjait is kisütöttük, de olyan rágósak, hogy izomlázad kap az állkapcsod mire végzel vele.

Vettünk roar fish-t vagy más néven pig fish-t, snow fish-t, minden boltban más volt a neve, amely fantasztikusan finom hal, szép, fehér, ízletes húsa van. Érdemes kipróbálni.

Egyszer Zsotti még törpeharcsát is tudott szerezni a piacon, ami azért nagy szám, mert itt a törpeharcsa közellenségnek számit (betelepített faj), és mindenféle módon próbálják irtani, hogy ne vegye el az élőhelyet az őshonos fajoktól. Azzal a megnyugtató tudattal ettük, hogy mi is tettünk valamit a fenntartható fejlődésért.




Nos,  így teltek a napjaink, amíg Rita Magyarországon volt...