Munkakeresés kiwiföldön- 4. rész: Már megint az OMEGA

A regisztrációm megszerzése után tovább folytattam a végeláthatatlan küzdelmet az új-zélandi munkaerő piacon. Még mindig nem koronázta túl nagy siker az erőfeszítéseimet. Nem sokkal később kiderült, hogy van egy magyarországi utam, úgyhogy más fontosabb kérdések kerültek előtérbe.

Január végén, éppen Magyarországon voltam, amikor levelet kaptam (life) az OMEGA-s Anne-től, amiben örömmel értesített, hogy sikerült egy nekem megfelelő mentort találniuk és következő héten már mehetek is egy gyors mentoring félkészítésre. E-mail fordultával válaszoltam is, hogy nagyon happy vagyok, de épp a világ másik felén tartózkodok, ha lehet tegyük már egy héttel későbbre a felkészítő programot. Áttettük. Alig értem vissza gyorsan fel is hívtam és megkaptam a megivót a következő alkalomra.

A felkészítő tréning rövid és velős volt: Anne elmondta, hogy a mentorommal hetente-kéthetente fogok találkozni, általában heti egy óra javasolt, de persze ez rugalmas, úgy osztjuk be az idő, ahogy akarjuk. A találkozók helye is rajtunk múlik: mehetünk kávézni vagy ülhetünk egy irodában, ahogy tetszik. A mentor feladata, hogy a kérdésekre igyekezzen választ adni, segítse a munkakeresést jó-tanácsokkal és ehhez hasonlókkal. Sokféle segítséget lehet tőle kérni, de!! nem feladata, hogy munkahelyet találjon a mentorálandónak és nem is lehet tőle ilyet kérni. Kaptam egy kis füzetkét is, amiben benne volt, hogy nagyjából milyen témaköröket ölel fel egy ilyen 4 hónapos program. Hogy őszinte legyek, eléggé kétkedve indultam neki a mentoringnak, de úgy voltam vele, hogy adok egy esélyt, hátha kisül belőle valami jó. És milyen jól tettem!!!


Másnap fel is hívtam a mentoromat, aki nem más volt, mint az ARMS (Auckland Regional Migrant Services) HR vezetője. Meg is beszéltünk egy találkát és még azon a héten sor került az első találkozásra. A mentorom, Lawton, egy nagyon kedves fickónak bizonyult. Az első találkozásra átnézte a CV-met és arról beszélgettünk, hogy tulajdonképpen mihez is szeretnék kezdeni itt Új-Zélandon. Elmeséltem neki a korábbi munkakeresési élményeimet, az elutasító levelek tömkelegét és a harmadik interjú után vissza nem jelző céggel kapcsolatos kalandjaimat. Elmondtam azt is, hogy mi az amit már nem szeretnék: nem szeretnék egy a képzettségemnél alacsonyabb pozíciót, nem szeretnék HR-esként cold callinggal foglalkozni és nem szeretnék olyan munkát, ami nekem unalmas. Az eredetileg egy órásra tervezett beszélgetés majdnem két és fél óra lett és nagyon jól sikerült. Különösen jól esett, hogy megerősített abban, hogy tényleg nagyon jók a végzettségeim, a szakmai tapasztalatom is bőséges és biztos abban, hogy nagyon jó esélyem van olyan munkakörben jó állást kapni, amilyet szeretnék. Megbeszéltük, hogy hazamenvén gyorsan átírom az önéletrajzom és mielőtt elküldeném a következő pályázatot, először neki küldöm el: Ő átnézi és kijavítja.

Pár nap múlva találtam is egy érdekesnek tűnő hirdetést: nekiláttam a szokásos pályázat írásnak. Lawton azt javasolta, hogy mindenképpen telefonáljak a hirdető cégnek mielőtt elküldöm és kérjek egy részltes munkaköri leírást. Ez sokmindenre jó: először is, ha az ember telefonál és értelmesnek tűnik, akkor nagyobb esély van arra, hogy behívják interjúra. Másodszor: ha van egy részletes leírás arról, hogy pontosan kit is keresnek, akkor sokkal könnyebb a CV-t és a kisérőlevelet ahhoz igazítani. A telefonálás jól sikerült és hasznos volt, tényleg sok infot kaptam, hogy mit is várnak, ennek megfelelően átszabtam a CV-t és elküldtem Lawtonnak. Ő gyorsan átnézte és másnapra már jött is a javított verzió. A siker nem is maradt el: végre felhívtak és megvolt a telefonos interjú. Az állást nem kaptam meg, de az eddigi vagy nincs semmi válasz, vagy a szokásos sajnos sok az eszkimó és kevés a fóka típusú válaszlevél helyett, egy emberi lénnyel sikerült beszélnem. Még ha csak telefonon is.

A következő mentoring találkozóra Lawton meghívott egy nagyon kedves hölgyet, Jannie-t, is a Carreer Service nevű szervezettől: az Ő specialitása a CV és cover letter írás. Egy kávézóban találkoztunk és hamar nekiláttunk a CV-m további boncolgatásának. Első ránézésre a hölgy azt mondta, hogy a CV-m egy tipikus európai CV, amivel bizony nem sokra megyek. Még a javított verzió sem az igazi. Kapásból kihúzott egy csomó mindent és átrendezte az egészet. Kérte, hogy ezt otthon öntsem formába és hamar küldjem el neki. Ő is felajánlotta, hogy mielőtt elküldeném a pályázataimat, szívesen átnézi, több szem többet lát alapon. Ugyanígy tettünk a cover letteremmel is.

A következő héten úgy döntöttem, hogy most álláspályáazatosdit fogok játszani, kinéztem két olyan álláshirdetést, ami annyira nem volt ugyan a szívem csücske, de gyakorlásra jó. Ismét átirtam a CV-t és elküldtem Lawtonnak és Jannie-nak is. Így már két kritikusom volt és kiderült, hogy bizony még mindig nagyon-nagyon sokat kell tanulnom kiwi CV-k és kísérőlevelek terén.

Pár nappal később szólt Lawton, hogy lesz egy „inteview skills” tréning, van-e kedvem menni. Bizony, hogy volt, a fél napos tréningen többet tanultam a hatékony kiwi állásvadászatról, mint a kétszáz-valahány pályázatommal. Innentől kezdve, ha valamilyen tréning vagy gyűlés vagy továbbképzés volt, kaptam meghívót és amellett, hogy az álláskeresési stratégiáim is finomodtak, sok sok kedves és érdekes emberrel ismerkedtem meg. Az álláspályázataimat most már komolyan szelektáltam, egyre jobban kikristályosodott, hogy mi az amit nem akarok csinálni és ezekre már nem is vesztegettem az időt. Ez ugyan leszűkítette a lehetőség körét, de eljutottam oda, hogy már nem akarok minden áron, bármit elvállalni, hanem igenis olyan állásra van szükségem, ahol a szakmámat gyakorolhatom és nem sales ügynököt akarnak belőlem faragni. És persze a fizetési igényeimet is más mércével kezdtem mérni. A visszajelzések is sokkal pozitívabbak lettek, legalább felhívtak és meginterjúztattak. De a nekem való állás még mindig váratott magára.

Aztán jött egy újabb lehetőség, és ezt is Lawtonnak köszönhetem. Az Auckland Regional Migrant Services North Shore-i irodája a bezárás szélén állt. Az irodavezető elment egy éves szabadságra, a bevándorlók meg csak jönnek és jönnek. Igenám, de pénz meg nemigen volt arra, hogy felvegyenek új személyzetet. Így hát megkérdezték: lenne-e kedvem a North Shor-i irodában dolgozni önkéntesként. Mivel az időmből is kitelt és érdekelt is a dolog elvállaltam. És ez is egy jó döntésnek bizonyult. De ez már egy következő poszt lesz...