Horgászkalandok Rovat - Azé' nem minden pecás hülye

Kicsit lemaradtam (úgy kb 2 évet) a történettel, de most próbálok behozni valamennyit, mert történt ez-az vizi fronton...
Volt néhány parti próbálkozásunk, de azok mindig megmaradtak egy egészséges vegetáriánus szinten, ami viszont eléggé lehangoló volt a helyiek beszámolóihot képest.




A képen látható halak 2009 Márciusában kerültek a ládába (itt szák használata tilos). Egy Zorán nevű, Dél-afrikai - Hortvát fiatalember csónakjával látogattuk meg a Long-Bay-től keletre eső vizeket. Nem valami hatalmas eredmény, de a képről lemaradt egy cápa, amit Gyuribá kb 10 perc elteltével felhúzott a csónak mellé, úgy jó másfél méter lehetett. Már kezdtünk azon aggódni, hogy az a lény onnan be fog kerülni a csónakba, de szerencsére lazán elharapta a zsinórt. Volt egy még érdekesebb hala is Gyuribának, amit kb 15 percig fárasztott (80-as zsinór, fék csutkára behúzva) de még csónak közelbe sem sikerült húznia. A felkarja már kezdett egész jól kinézni, de sajnos a zsinór megadta magát. így visszagondolva egy méretesebb Kingfish lehetett.

Belebotlottunk még egy Kahaway felhőbe is, de Zorán Kingfish-ként azonosította őket és visszadobatta mindet. A méreten aluli halakért itt elég durva büntetéseket lehet begyüjteni, a hajót is el lehet bukni, de olyan is esett már, hogy még az autót utánfutóval is lefoglalták a halellenőrök, de az sem fedezte a teljes büntetést.

A Zorános kör után eléggé lejött, hogy ha a horgászatot kulináris tapasztalatszerzésre is szeretnénk használni, akkor be kell szerezni egy csónakot is.

 2009 Szeptemberében Gyuribá vett egy nagyon fáin 4m-es alumínium csónakot. Rendesen megünnepeltük az első alkalmat. A képen Árpi látható, aki egy professzionális motor szerelő, szerencsére a motorral azóta sem volt semmi gond.

Első alkalommal mindenki felvette a mentőmellényeket, asszem azóta egyszer sem, vagyis csak az eső miatt néha...

Gyuribá is ivott a pezsgőből, de azért ő más módon is ünnepélyessé tette a napot. A képen egy John Dori látható, ami Anikó egyik fő kedvenc hala.

 Közben Árpi lazán áztatta a horogra feltett yellow tale-t, mígnem sikerült valahogy leakadni fenéken (A Waieke öböl teljesen lapos és homokos azon a részen). Némi rángatás után kiakadt, így gyorsan visszaküldte egy másik yellow tale-el. kb 5 perc után megint leakadt a fenéken. Kicsit kezdtünk furán nézni rá, ok hogy betonon nőtt fel (Pest), de ennyire senki sem lehet balfék, azonban a heves rángatás után a képen látható lényt sikerült a felszinre emelnie. Nem igazán jó a kép, ez egy elég nagy polip és vizzel is köpködött. Egyszerre röhögtünk és üvöltöztünk. A hajóba nem mertük beemelni, mert állítólag elég nehéz megölni és elég veszélyesnek is tűnt. Végül feltapadt a hajó oldalára és kiegyenesedett benne a horog...

 A csónakkal főleg ezen a területen mozogtunk: Browns Bay szikla, Waieke öböl (ha erősebbek voltak a hullámok), Long Bay marine reserve sarka.
Előfordult hogy nem vittünk haza vacsorára valót, de valamit mindig fogtunk. 2010 elejére egyre jobban a Long Bay-es bólya lett a cél, ott volt hogy a 9-es limitet is sikerült megfognunk fejenként Snapper-ből. Ott Snapperen kívül nem sok minden jött, tömegesen csak kis cápák. Egyszer láttunk egy nagyobbat is, olyan 2m körülit, szerencsére nem jött a csónakhoz közel...

Ennél nagyobbat nem fogtunk, itt makó és pörölyfejű cápákat lehet fogni. Általában én baszkódtam velük, mert Gyuribá nem nagyon kedveli őket. Ez leggyakrabban csak a horog levágását jelentette, mert cápa szája körül matatni elég nagy felelőtlenség...










A további képek már megvannak, csak most nagyon elfáradtam, de a héten felrakom azokat is.

Egy kedvcsináló a végére:
Az egyik kollégám Glen, a spear fishing megszállottja, ez a szigonyos horgászatot jelenti. Kicsit mások a léptékek.

Egy ilyen méretű Kingfish horoggal-horgászbottal történő kifogása komoly állóképesség próba. Egy méreten aluli  (75cm) is meglepően erős bír lenni.

Asszem ehhez a képhez magyarázat sem kell :)

Tornádó Aucklandben

Zsotti látta is az irodából....

Eddig ilyenünk még nem volt. Ma megtörtént. És ráadásul nem is messze tőlünk. A jó hír, hogy a családból senki sem sérült. Sajnos eddig van egy halott, meg egy csomó sérült. A Pack'n Save tetejének is lejött egy része, a PlaceMakers mellett egy kicsit komolyabb károk is lettek. Egyelőre minden le van zárva. Most következzenek a képek:

és egy video:

Rothesay Bay és a költözés

 Kutyafuttában már említettem, hogy Decemberben új házat béreltünk.Nem teljesen magunktól jött az ötlet, habár a költözés gondolata már egy ideje érlelődött. De amikor a tulaj bejelentette, hogy akkor novembertől már nem szeretne szerződést hosszabbítani, mert a bátyja be akar költözni, na akkor tényleg muszáj volt nekiveselkedni. Az egész bérlemény keresés elég kaotikus volt, mert egészen végig "Pets OK" házat kerestem, ami itt nem egyszerű. Ha oda is van írva, hogy "Pets OK", akkor az ügynök és/vagy a tulaj amikor rátér az ember a konkrétumokra, rögtön összecsapja a kezét és "Ja, mi egy cicára gondoltunk!" felkiáltással elhajt minket. Na mindegy: mivel Áron akkor meg a családhoz tartozott, november elején nekiláttam, hogy megtaláljam a megfelelő lakókörnyezetet. Azt is eldöntöttük, hogy jó lenne egy szobával nagyobb. Aztán menet közben ezen változtattunk, hogy mégiscsak elég két hálószoba is, aztán megint, hogy mégiscsak három kell.

Mivel a Torbay-Browns Bay környéket nagyon megszerettük, a gyerekeknek is itt vannak a barátai, úgy döntöttünk, hogy elsősorban ez lesz a célpont. Aztán ez kibővült a Mairangi Bay-ig, aztán mar a Castor Bay-t is nézegettem, sőt meg Birkenhead-el is megpróbálkoztunk, de azon kívül, hogy akkor Petráék közel lennének (ami azért nem utolsó szempont), nekem nem nagyon jött be. Szóval maradtunk a Torbay-Mairangi résznél.

A legtöbb jó házat persze igencsak hamar kivették, de legalább láttam, hogy kb. mennyiért mennek el. Aztán a finisben már csak néhány maradt: végül amellett döntöttünk, amit mindjárt képekkel is illusztrálok. Amikor először jöttem megnézni a házat és befordulva az utcába azonnal az óceán ötlött a szemembe, na akkor sejtettem, hogy ez elől lesz a listán. A házat éppen felújították. Summa summarum: amikor ők kész lettek a festéssel, meg szőnyegpadlóval, meg mifene, akkor mi kész lettünk az összepakolással és egy szép hétvégi napon átköltöztünk. Ezúton is köszönet azoknak, akik segítettek :)

Ez a ház úgy dupla akkora, mint az előző: három szoba van, szóval nem a nappaliban dolgozok, ha kell, hanem rendes kis iroda van. Aminek a falát a gyerekek túlméretes rajzoló táblája foglalja el, de ha annyira szerettek volna egy olyat. Hát persze hogy kaptak.

Van még egy nagy nappali, aminek az egyik részét a gyerekek kérésére bútorozatlan állapotban hagytuk, mert a gyerekeknek a rajzoló tábla mellett bukfencezős rész is kellett. Szóval lett. Ez is.
 

A másik része az ebédlő...















Külön öröm volt, hogy az edények beférnek a konyhaszekrénybe. Ja és van fürdőkád. Nyáron még nem is akkora öröm (de az, a gyerekek órákig képesek játszani benne), de télen nekem hiányzott az előző helyen. Van még egy plusz kis pakoló szoba, ami szerintünk valaha mosókonyha lehetett, aztán valamilyen ötlettől vezekelve kitették a mosógép csatlakozót a garázsba. Sajnálom, mert a szárítógép télen sokat tud fűteni a lakáson. De mindegy. Majd a sajátunkban bentre tesszük :)

A kert elég minimál...

 ..van egy jó kis dekk...

 

 ....és arra jó, hogy kint lehessen BBQ-ni, meg enni...

...és persze a gyerekeknek huligánkodni, bogarakat gyűjteni, virágokat letépkedni....

 A gyerekek szerint ez igazából nem is kert, hanem egy dzsungel. Zsotti mostmár vágott itt-ott ösvényeket, szóval egész jól lehet közlekedni.


A sóskának is lett jó helye, nő is mint a bolond. Sok a szép növény, amivel viszont együtt jár, hogy sok a nagy rovar is.












Például ilyenek. Az első néhány harmadik típusú találkozás után, már nem ugrok dupla szaltót, ha egy szép, húsos példány szembejön, de azért a kinti fotelbe sötétben nem merek beleülni.

A környékünkön azért máshol is burjánzik a növényzet, a kerítés külső oldalán például van egy szép hortenzia sövény...

 ami így néz ki a gyerekekkel díszítve...














 
De a ház fő előnye: hogy nagyon nagyon jó helyen van. Az öböl 800 méterre van a háztól...

... ami jelentősen megkönnyítette a programtervezést a nyári szünetben: egyszerűen leballagtunk a partra, a gyerekek homokoztak, kagylót gyűjtögettek, meg pancsoltak, én pedig végre olvashattam.... Komolyan mondom, az intellektuális fejlődésemnek jót tett a közeli "beach".

...és van egy kis játszótér is.














 A Browns Bay-hez is közel vagyunk, olyan másfél kilométernyire. A Brown Bay központ jelentősen  városközpont szerűbb, mint a Torbay-es: itt vannak tengerpart közeli éttermek, nagy játszótér, meg mindenféle boltok, ami kellenek a hétköznapokhoz: sushi árus, Starbucks kávézó, jó kozmetikus, meg Foodtown is van (mondjuk ott csak a Lavazzamat veszem, mert azt nem sokan árulják, na meg persze, amikor hirtelen kifogytam valamiből arra is jó) és az elmaradhatatlan kínai 2 dolláros boltból is van egy egész arzenál. Ha jól emlékszem legalább négy.

Nem sokkal az instant kipakolás után (ez azt jelenti, hogy az éppen szezonális ruhákat és a szükséges konyhai felszerelést kipakoltuk) megtaláltuk azt a sétautat, ami éppen a tengerparttal párhuzamosan halad, csak kicsit fentebb.

 Ímhol következnek az idevágó képek....

Elindulunk...

...és haladunk...

...meg, megállunk...

...az összes bogarat meg kell nézni közelről...

... és felértünk a csúcsra....

Zsotti is felért

...és megint lefelé... ezeken a lépcsőkön szoktak az elszánt fitnessesek rohangálni fel és le...

ez egy tök érdekes virág...

..és itt már visszafelé jövünk...

már majden visszaértünk a Rothesay Bay-be...

Ha apály van, akkor lehet lent is menni, ha dagály van akkor is, csak akkor nagyon vizes leszel, meg esetleg lecsaphat egy hullám a szikláról a vízbe. Szóval én inkább csak apályban használom a homokos fövenyt, dagályban meg megyek felül. Annyira bejött a kis családnak ez a sétaútvonal, hogy a nyári szünetben minden nap megtettük oda-vissza, ami határozottan jót tett a családi fitnesznek is. Főleg, hogy már Áron nincs, így a napi "muszáj" séták is megszűntek...

És ha minden jól megy, akkor boldogan élünk itt, amíg nem sikerül egy saját házat venni...











...hacsak közbe nem jön valami...

Christchurch- megint földrengés

Tegnap megint rengett a fold Christchurch-ben, ami sajnos most sokkal nagyobb pusztítást okozott, mint a szeptemberi. A részleteket annyira jól összefoglalta Pappito, hogy még egyszer nem írom le...

Mi jól vagyunk, Christchurch messze van, idáig nem ér el a rengés. Szegény christchurch-iek nincsenek olyan jól, sokan meghaltak (a hivatalos jelentés eddig 55-ről számol be) és még többen megsérültek. Kb. 300 ember hiányzik, bár lassanként, kerülnek elő elveszettnek hitt lakosok. A város lakhatatlan lett. A vízhálózat olyan mertekben károsodott, hogy az elkövetkező néhány napban nem lesz elég ivóvíz, habár a város nyugati felében még működőképes a vízhálózat, a keleti felében egyáltalán nem. A nap folyamán az általános iskolákba vittek vizet lajtos kocsikkal és ma este sikerült nagy mennyiségű üveges vizet szétosztani a lakosok között, de fürdeni, WC-t öblíteni nem lehet: az “If it’s yellow let it mellow, if it’s brown, flush it down.”szlogen lépett életbe.

A szennyvíztisztító sem működik, így a szennyvíz tisztítatlanul ömlik szét, minden felszíni víz fertőzött lehet és valószínűleg az is. Ha hozzávesszük, hogy ezekkel a szennyezett felszíni vizekkel érintkeznek azok, akiknek nyílt sérülései vannak, akkor nem nehéz megjósolni, hogy még ez is komoly problémákat fog okozni.

Az utak jelentősen károsodtak és egy részük víz alatt van. A kulcsfontosságú hidak átvizsgálását tegnap éjszaka befejezték, néhányuk működőképes, de jó pár komolyan megsérült. Még mindig keresik a romok alatt az áldozatokat, szerencsére sikerül sérült, de még élő embereket is menteni, Ausztráliából hamarosan érkezik még néhány mentőcsapat, de más országokból is várnak segítséget.

Nálunk az Oktatási Minisztériumban is szerveződik a krízis-intervenciós csoport, hogy segítsünk az iskolákban. Én is feliratkoztam a listára, ha úgy adódna, hogy odareppenek, akkor mindenképpen beszámolok az élményekről. De erre kis esély van, én csak tartalékos vagyok.

Ha valaki szeretne nyomon követni az eseményeket, akkor ajánlom a következő linket: http://canterburyearthquake.org.nz/ folyamatosan frissítik.

Amiért ezt a posztot írtam egyrészt az, hogy megnyugtassak mindenkit, aki aggódott, hogy mi jól vagyunk, a földrengés messze van meg minden, másrészt pedig, hogy közvetítsem a felhívást, miszerint nagyon kellene az Aucklandben élők segítsége: az itt ragadt christchurch-iek és turisták elszállásolásában. Itt lehet a részletekről érdeklődni: http://www.aucklandairport.co.nz/Corporate/NewsAndMedia/AllMediaReleases/Earthquake-accommodation-support-in-Auckland.aspx

Ha valaki nem tudná megnyitni, akkor itt a telefonszám, amit lehet hívni: 0800 AUCKLAND (0800 2825 5263)

És ide lehet küldeni az adományokat (ez egy BNZ bank számla): 02-0800-084958-000

A múlt pénteki vihar

A múlt hétvégén ránk tort a vihar, ami Ausztráliát is szétbüntette. Zsotti szerint ez nem is az, de végülis tökmindegy, a lényeg, hogy jött egy vihar. Nem tartott sokáig, de sokan szívtak vele. Én mar csütörtök reggel kaptam a gyárban egy kor-emailt, hogy vigyázzunk, jön a vihar, nagy lesz a szel, meg sok az eső. Az esőt mar egészen megszoktam, a széllel sikerült összeismerkednem Wellingtonban, szóval nem is egészen értettem, mi olyan nagy ügy benne.

Aztán péntek délután, úgy előírás szerint szépen beborult az ég és lassacskán esni kezdett az eső. Utána mar fújt a szél is, de azért annyira nem tűnt gáznak, hogy ezért "Weather Warningot" kelljen küldeni. Az első pont ahol kezdtem komolyan venni a dolgot akkor volt, amikor az autópályán megláttam a dugót. Így is elég sokat szívok az utazással, de ez azért több volt kettőnél: mar a felkanyarodás után rögtön a végeláthatatlan sor végén találtam magam és ez így ment nagyjából hazáig. Közben csendesen esett az eső, hol jobban, hol kevésbé, de a mai napig elámulok rajta, hogy Aucklandben, ahol azért az éves csapadékmennyiség tényleg számottevő, az első néhány esőcsepp lehullása után mindenki lelassít úgy 40-re az autópályán, aztán ettől persze dugó lesz, amíg végül senki sem halad sehova. A pénteki nap megpróbáltatásait még fokozta az is, hogy az eső mellett egy három napos, hosszú hétvége is ránk szakadt. És persze mindenki péntek délután akart elindulni valamerre. Az egyetlen vigaszom az volt, hogy a változatosság kedvéért nem csak a belváros felé haladók szívtak (én erre próbáltam volna haladni), hanem a kifelé menők is, akik amúgy a rendes, átlagos hétköznapokon csak úgy száguldoznak, amíg én ücsörgök az autóban. De azért ez sovány vigasz volt.

Aztán ahogy lassan haladt előre az idő, meg a kocsisor, időnként jött egy masszívabb eső hullám, de mivel úgyis kb. tízzel haladtam ez azért akkora gondot nem okozott. A hídon áthaladás viszont érdekes élmény volt, mivel egyrészt addigra mar elindult a sor és lehetett úgy 50-el menni, amit azért meg mindig nem tudtam száguldásként felfogni, de az egyáltalán nem haladok és/vagy tízzel megyek után határozott előrehaladás volt. Szóval a sebesség és az addigra ideérkező szél a hídon az autót érezhetően dobálta, lent meg elég viharosnak tűnt a tenger, át is futott az agyamon, hogy ha most leszakadna a híd (amit persze sosem tesz), akkor milyen szívás lenne kiúszni. Ez megint csak javított valamit a hangulatomon, mert ehhez képest az autóban ülni és ötvennel "száguldozni" egészen felemelő élmény. Summa summárum, aznap rekordot döntve sikerült több, mint két óra alatt hazaérnem.

Utána is nagyon vártam a "nagy vihart", amit éjszakára ígértek, de azon kívül, hogy esett az eső, aztán még jobban esett az eső, és még a szél is fújt, nem nagyon tűnt fel, hogy akkora vihar lenne. Még másnap is esegetett, meg fújt, de olyan nagy ügyet nem csináltunk belőle: boldog legózással telt a nap...

A meglepetés akkor ért, amikor kedden beértem a gyárba és az ebéd utáni kávémat szürcsölgetve megláttam a helyi újság címlapjának a híreit. A képek alapján bizony voltak, akiknek jobban feltűnt, hogy mi folyik. Főleg a dél-aucklandiek bűnhődtek, a Beachlands nevű részt egyerűen elöntötte a víz. És alant következzenek a képek...

Itt éppen Waihekét kapja el egy tisztességes hullám...










Ez már Maraetai....

...ahol az emberek, ahelyett, hogy pánikszerűen hazarohantak volna, letódultak a partra és kajakozni kezdtek. A tűzoltók meg azon aggódtak, hogy mivel a Trafó dobozok is víz alá kerültek és néhány felett gyanús bugyborgás és füst jött föl, hogy nehogy valakit megüssön az áram...






és itt is egy nézelődő... még mindig Maraetai...

...és még ez is...

Ez Pukekohe, ott is a Farm Cove park...

És a tűzoltók nagyon küzdöttek...

Ez maradt a vihar után Remuerán...

Ez a Portland Road, még mindig Remuerán... Király lehet kijönni reggel a házból és a parkoló autódat így találni..

A Kohimarama Road-on is ilyen volt a közlekedés...











 Ez itt a Tamaki Drive

És végül a kedvencem: ez már a North Shore... errefelé lakunk mi... és még szerencse, hogy ez előtt a hullám előtt sikerült hazaérnem, mert amúgy itt járok el naponta kétszer...