Első ránézésre...

Miután sikerült akklimatizálódni és már mozogni is jobban tudtunk, jött az érdekességek "felfedezése".

Itt a Kiwik például mezítláb járnak, aki csak teheti. A gyerekek kijönnek az óvodából-iskolából és első dolguk, hogy leveszik a cipőt. Láttam mezítlábas öltönyös férfiakat a belvárosban és jól öltözött, kosztümös nőket a plázában. A játszótéren is mindenki mezítláb van, a parkban meg aztán főleg. Csak a japán turisták jönnek magassarkú cipőben és miniszoknyában. Más nem. Most már ha odaérünk egy parkba mi is levesszük a cipőt. Tényleg jobb mezítláb. Azért az utcán én még ragaszkodok a lábbelihez.

Az öltözködéssel nem sokat törődnek a helyiek, nem szakadtak, de nem is puccosak. Mindenki igyekszik kényelmesen öltözni. Vannak Plázák, de nincsenek "pláza-lányok". A Pláza egyszerűen egy csomó bolt egymás mellett és sokan ott is ugyanúgy mezítláb járnak. A mozinál láttam miniszoknyás, tökéletesre sminkelt vihogó 16 éveseket, de szerintem, ez inkább az életkori sajátosság, mintsem általános szokás.Ez nyilván nem azt jelenti, hogy mindenki farmerban jár dolgozni, vannak öltönyös-nyakkendős menedzserek is és vannak munkahelyek, ahol megkövetelik, hogy nyakkendős légy.

És senki sem fázik, csak én. 16 fokban póló, rövidnadrág és persze NO cipő. Ezért aztán nincs is fűtés a házakban, az luxusnak számít. Nekünk az első házban volt egy kandalló a nappaliban. Ott próbáltunk melegedni. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem az, hogy nem ismerik a szigetelést sem. Csak szimpla ablaküveg van, még a legdrágább palotákon is. És persze, mivel szép a kilátás, hatalmas panoráma ablakok. Ettől viszont a ház hőmérséklete nagyjából a kintivel egyenlő. Amikor a második reggel felkeltem és megláttam, hogy azért fázok, mert 15 fok van, egy kicsit elkeseredtem. A férjem elmesélte a munkahelyén, hogy nálunk otthon 25 fok van bent télen, erre azt kérdezték, hogy csak nem egyenesen a pokolból jöttünk? Mert itt azt nem szeretik. Legyen 20 nappal és 15 éjszaka, szerintük az a király. Szerintem nem, de ezen még elvitatkozunk majd a helyiekkel.

Az emberek: nagyon kedvesek, nem azért mert akarnak valamit, hanem csak úgy. A játszótéren az anyukák köszönnek ha megjönnek vagy elmennek, a boltban a pénztáros megkérdezi, hogy hogy vagy. Nagyon nyitottak, akkor ha tudják, hogy nem helyi vagy, annyira sok a bevándorló, hogy igen ritka az előítélet. Sokkal nyugodtabb és lassabb az élet, mint Magyarországon. Valahogy itt nem sietnek, mert minek. Olyan békés minden és mindenki.

Minden nagyon zöld, rengeteg zöldterület van, még Auckland belvárosában is vannak nagy parkok. A külvárosi részek kertvárosi jellegűek, nagyon ritka az emeletes ház. Van néhány luxus apartman-ház a tengerpart közvetlen közelében, de még ez is elenyészően kicsi százaléka a lakóházaknak.A belvárostól távolodva a zöldterületek nagysága és a parkok száma is exponenciálisan növekszik. Nemcsak szép a természeti környezet, hanem az emberek oda is figyelnek rá, igyekeznek védeni. A szemetet a szemeteskukába szokás dobni, ehhez persze hozzá kell tenni, hogy vannak is szemeteskukák, lépten-nyomon. A nagyobb parkokban például az a szokás, hogy kitesznek egy táblát, hogy: "Vidd magaddal a szemetet" és az emberek nagy része haza is viszi. A szelektív hulladékgyűjtés természetes, már az oviban is így csinálják, ezt szokják meg a gyerekek és később felnőttként is szétválogatják.