Ezt a posztot még a múlt évben kezdem el irni, de ami késik, nem múlik... most végre kész.
Az utolsó héten a lányoméknak iskolai kirándulást szerveztek: az úti-cél a Sheep World volt. A tanárnéni engem kért meg, hogy vállaljam a sofőr szerepet és fuvarozzak el öt gyermeket. Nem bántam meg, tényleg látványos és érdekes program volt.
Ha Aucklandből elindulunk észak felé (az 1. State Highway-n), akkor úgy egy óra (vagy 65 km) múlva a jobb oldalon rózsaszín birkák legelésznek az út mentén. Itt már jó helyen vagyunk, egy nagy tábla hirdeti, hogy megérkeztünk.
A hely kívülről kicsinek tűnik, de ez ne tévesszen meg senkit, a birkák hátul vannak egy nagy füves domboldalban. Naponta kétszer van ú.n. Sheep-Show, ami úgy egy órán át tart. Ha valaki mégsem a birkákat preferálja, van Duck Show és angolna etetés is...
A Show a kutyák bemutatásával kezdődött. Egy sok-sok éve farmon, birkákkal dolgozó, kedves jó humorú férfi volt a bemutató vezetője és a sok ausztrálokról szóló vicces történet mellett (amiből persze mindig az jött ki, hogy a kiwik mennyivel királyabbak a birkatenyésztésben), rengeteg újdonságot tudtam meg az új-zélandi birkatartásról.
Persze ha valaki már tartott állatokat, annak lehet, hogy ezek nem újdonságok, de a gyerekek és a tanárok (no meg én is!) nagyon élvezték. Megtudtam például, hogy a munka nagy részét valójában a kutyák végzik, egy tipikus farmer reggel 4-5 óra körül kimegy az állataihoz, rendbe teszi, amit kell, aztán olyan 9 óra körül gyorsan bemegy a házba, mert nagyon meleg van. Na, innentől a kutyák veszik át a vezető szerepet, vigyáznak a birkákra, egyben tartják a nyájat és persze jelzik a gazdinak, ha valami gond lenne.
A kutyák hihetetlenül jól csinálták: a "pásztor" belefújt a sípba és a kutya (persze tudták melyiküknek kell éppen dolgozni) azonnal felrohant a domboldalba, kiválasztotta azt a csapat birkát, amire az utasítás szólt és beterelte őket a megfelelő karámba. A kutyákat 6 hetes koruktól kezdik betanítani, egy 18 hónapos kutya már profin elvégzi a feladatot. Annyira szeretnek dolgozni, hogy ha valamelyik hibázik (nem sokszor fordul elő), akkor az a bünti, hogy egy napig nem dolgozhat :)
A bemutató közvetkező része már bent egy bemutató teremben zajlott és a birkák szortírozását mutatták be be. Én eddig azt sem tudtam, hogy a birkákat szortírozni is szokták, azt meg végképp nem, hogy ez milyen nehéz és komoly feladat. A szortírozás-bemutató persze interaktív volt: a közönségből kiválasztottak két kislányt és az Ő dolguk volt, hogy az ú.n. szétválasztó-ajtók nyitásával-csukásával háromfelé osszák a csapatot. A birkákat festékkel jelölik és ez alapján is megy a szortírozás. A jelölés lényege, hogy milyen típusú szőre van az adott birkának: a szőnyegnek való szőrt fél év, a gyapjúnak valót egy év múlva nyírják le. A feladat nagyon könnyűnek tűnik, de persze nem az. Itt úgy 20 birka volt, de a pasi elmondta, hogy amikor "élesben megy" a dolog, akkor két-háromszáz birkáról van szó.
Ezután következett a (számomra) legérdekesebb rész: a birkanyírás. Már az is elképesztő volt, hogy milyen gyorsan és profin csinálja a szakember, hát még, amikor a kislányom folytatta a nyírást!!!
Közben persze megtudhattunk egy s mást az új-zélandi gyapjú iparról is, például azt, hogy a "hulladék" szőr kiváló szigetelőanyag könnyűszerkezetes házakba :)
A gyerekeknek a csúcspont természetesen a kisbárány etetés és simogatás volt. Csőre töltött cumisüvegekkel várták a bárányok érkezését...
Miután a kisbarik megkapták a megfelelő tejadagot, birka türelemmel tűrték, hogy a gyerekek simogassák és ölelgessék őket....
A bemutató után, amikor már a báránykák bemenekültek a gyerekek elől elzárt karámokba, kimentünk és a fedett teraszon meg is ebédeltünk. Nekem sikerült egy kávéra is szert tennem, de amilyen látványos és érdekes volt a show, annyira felejthető a kávé....
