Boldog Új Évet!
Digitális nomád
1 éve
2010. december 31., péntek
2010. december 29., szerda
Update
Visszatértem. És szándékomban áll újabb posztokat írni. Képekkel, meg minden. De ez most nem ilyen lesz. Inkább csak egy rövid összefoglaló arról, hogy mi történt velünk az elmúlt pár hónapban.
Mozgalmas volt és eseménydús. Mármint az elmúlt néhány hónap. Most gyorsan megnéztem, hogy miről is írtam utoljára (leszámítva az Áronos bejegyzést), hogy tudjam miről nem számoltam be.
Nem sokkal azután, hogy visszajöttem Magyarországról a Szomszédasszony örömhírrel fogadott: állást kapott és szeptember végén kezd is. Az örömben az üröm az volt, hogy bizony az állásajánlat Wellingtonba szólt, úgyhogy nemsokára összepakolták az egész háztartást és elköltöztek. Hiányoztak (és azért még mindig hiányoznak) a közös "shoppingok", a kávézások a Browns Bayben. Ezt enyhítendő el is határoztuk., hogy itt az ideje, hogy szemügyre vegyük a fővárost és a legközelebb adódó hosszú hétvégén elmegyünk meglátogatni őket. És el is mentünk. Az útról és Wellingtonról beszámolok majd részletesebben is, egyelőre csak annyit: tényleg megérte, gyönyörű helyeken jártunk.
Még el sem indultunk Wellingtonba jött a következő hír: az egyik megpályázott állásra alkalmasnak tűnök, behívtak interjúra. Így a visszatérés után erre készültem. Bár ne készültem volna annyit. Aztán behívtak a második interjúra is és utána néma csönd...
Időm sem volt aggódni az interjú kimenetelén, amikor Bogi idei balett fellépésére készültünk. Próbák, főpróbák, jelmezes próbák, mire végre elérkezett a várva várt előadás. Elmentünk családilag és megtekintettük a kicsi lányom, amint tengeri csikónak öltözve elbalettozta a maga szerepét a darabban. Aranyos volt nagyon :)
De hogy ne unatkozzunk, a főbérlő szólt, hogy a bátyja költözne a házba és akkor most nem hosszabbítana, így hát nekiláttam házat keresni. Mivel Új-Zélandon kutyával nem egyszerű a ház-vadászat, órák hosszat ültem az internet előtt és nézegettem a hirdetéseket, majd róttam a köröket, néztem a házakat, míg végül ráleltünk a megfelelőre. Gyönyörű helyen találtunk egy tökéletes méretű házat, 3 hálószoba, nagy nappali, rendes méretű konyha... és ami a fő attrakció: gyalog távolságban van a tengerpart!!!
Még össze sem tudtam csomagolni, amikor Áron beteg lett, majd a költözés előtti héten, meghalt. Mit mondjak, ebben az évben ez egy kicsit sokkolóan hatott rám, de ezt is túléltem. Még most is nagyon hiányzik, de talán a költözés jól is jött, könnyebb volt megszokni a hiányát.
A dobozoktól lassacskán megszabadulván már nyakunkon is volt a karácsonyi készülődés. És akkor jött a telefon: felvettek!!!! Január végétől dolgozó nő leszek. Rendesen, főállásban múlatom majd az időt :)
Még az év végére akadt azért némi program: Bogiéknak az iskolában Sleep-overt szerveztek, ez annyit jelent, hogy a gyerekek egy estét ott aludtak, hálózsákokban, az osztályteremben. Ezt azért csinálják, mert így készítik elő a következő évi táborozást, ami szerintem nagyon jó ötlet. Bogi azért szorongott rajta eleget, aztán persze minden nagyon jól sikerült. Egy csütörtöki napra esett az ott alvás, aznap sport napot szerveztek és "mufty day" is volt (ez azt takarja, hogy nem egyenruhában kell menni), majd iskola után felvettem, hazajöttünk és egy gyors zuhany után már mentünk is vissza. Ahhoz képest, hogy pár nappal azelőtt még nem is akart menni, igen gyors volt a búcsú. Mi értünk oda elsőnek az osztályból és Mr. Mulholland (a tanárbácsi) már ott olvasgatott a teremben. Bogi nagyon szereti, úgyhogy, amikor meglátta rögtön mondta is, hogy "Szia Anya" és már készítette is a kis "ágyát". Aznap a gyerekek terítettek a vacsihoz, ők is mosogattak és a vacsora pizza volt!!! Ezt nem nekem kellett vinni, hanem az iskola adta. Amikor volt egy előzetes tájékoztató, akkor mondták, hogy sikerült az egész évfolyamban EGY gyereket találni, aki nem szereti a pizzát (neki adtak valami mást). Szerencsére ez nem Bogi volt. Másnap én is besegítettem és a tízórai tálalásába, néhány másik anyukával, és mondhatom kiválóan megoldottuk. A péntek is egész nap sport-nap volt, képzelhetitek, hogy milyen gyorsan aludt el aznap este :)
A másik nagy esemény az év végére az volt, hogy Zalán az új tanévben kezdi az iskolát, úgyhogy volt óvodai búcsúztató, meg óvodai mikulás... Erről majd írok külön, fotókkal, meg minden... Közben azért Zalánnak sikerült egy jó kis középfül gyulladást is beszerezni, de csak, hogy ne unatkozzunk...
És aztán elérkezett a várva-várt karácsony!!! Azóta Zsotti szabadságon van, a gyerekek is itthon vannak, így van idő a családi programokra. Persze főleg a tengerparton múlatjuk az időt. Én végre tudok olvasni, a gyerekek ásnak, homokoznak és persze fürdenek. Nekem még nagyon hideg a víz, de azért a parti homokban fekve is élvezem a nyarat.
Nos, röviden ennyi az elmúlt néhány hónap története, viszont hamarosan következnek a posztok: Wellingtonról, a balettvizsgáról, az állásinterjúimról, az új házról.... Csak várok egy esős napot, mert őszintén, amikor kint ezerrel süt a nap, a posztok iránti lelkesedésem jelentősen csökken....
Mozgalmas volt és eseménydús. Mármint az elmúlt néhány hónap. Most gyorsan megnéztem, hogy miről is írtam utoljára (leszámítva az Áronos bejegyzést), hogy tudjam miről nem számoltam be.
Nem sokkal azután, hogy visszajöttem Magyarországról a Szomszédasszony örömhírrel fogadott: állást kapott és szeptember végén kezd is. Az örömben az üröm az volt, hogy bizony az állásajánlat Wellingtonba szólt, úgyhogy nemsokára összepakolták az egész háztartást és elköltöztek. Hiányoztak (és azért még mindig hiányoznak) a közös "shoppingok", a kávézások a Browns Bayben. Ezt enyhítendő el is határoztuk., hogy itt az ideje, hogy szemügyre vegyük a fővárost és a legközelebb adódó hosszú hétvégén elmegyünk meglátogatni őket. És el is mentünk. Az útról és Wellingtonról beszámolok majd részletesebben is, egyelőre csak annyit: tényleg megérte, gyönyörű helyeken jártunk.
Még el sem indultunk Wellingtonba jött a következő hír: az egyik megpályázott állásra alkalmasnak tűnök, behívtak interjúra. Így a visszatérés után erre készültem. Bár ne készültem volna annyit. Aztán behívtak a második interjúra is és utána néma csönd...
Időm sem volt aggódni az interjú kimenetelén, amikor Bogi idei balett fellépésére készültünk. Próbák, főpróbák, jelmezes próbák, mire végre elérkezett a várva várt előadás. Elmentünk családilag és megtekintettük a kicsi lányom, amint tengeri csikónak öltözve elbalettozta a maga szerepét a darabban. Aranyos volt nagyon :)
De hogy ne unatkozzunk, a főbérlő szólt, hogy a bátyja költözne a házba és akkor most nem hosszabbítana, így hát nekiláttam házat keresni. Mivel Új-Zélandon kutyával nem egyszerű a ház-vadászat, órák hosszat ültem az internet előtt és nézegettem a hirdetéseket, majd róttam a köröket, néztem a házakat, míg végül ráleltünk a megfelelőre. Gyönyörű helyen találtunk egy tökéletes méretű házat, 3 hálószoba, nagy nappali, rendes méretű konyha... és ami a fő attrakció: gyalog távolságban van a tengerpart!!!
Még össze sem tudtam csomagolni, amikor Áron beteg lett, majd a költözés előtti héten, meghalt. Mit mondjak, ebben az évben ez egy kicsit sokkolóan hatott rám, de ezt is túléltem. Még most is nagyon hiányzik, de talán a költözés jól is jött, könnyebb volt megszokni a hiányát.
A dobozoktól lassacskán megszabadulván már nyakunkon is volt a karácsonyi készülődés. És akkor jött a telefon: felvettek!!!! Január végétől dolgozó nő leszek. Rendesen, főállásban múlatom majd az időt :)
Még az év végére akadt azért némi program: Bogiéknak az iskolában Sleep-overt szerveztek, ez annyit jelent, hogy a gyerekek egy estét ott aludtak, hálózsákokban, az osztályteremben. Ezt azért csinálják, mert így készítik elő a következő évi táborozást, ami szerintem nagyon jó ötlet. Bogi azért szorongott rajta eleget, aztán persze minden nagyon jól sikerült. Egy csütörtöki napra esett az ott alvás, aznap sport napot szerveztek és "mufty day" is volt (ez azt takarja, hogy nem egyenruhában kell menni), majd iskola után felvettem, hazajöttünk és egy gyors zuhany után már mentünk is vissza. Ahhoz képest, hogy pár nappal azelőtt még nem is akart menni, igen gyors volt a búcsú. Mi értünk oda elsőnek az osztályból és Mr. Mulholland (a tanárbácsi) már ott olvasgatott a teremben. Bogi nagyon szereti, úgyhogy, amikor meglátta rögtön mondta is, hogy "Szia Anya" és már készítette is a kis "ágyát". Aznap a gyerekek terítettek a vacsihoz, ők is mosogattak és a vacsora pizza volt!!! Ezt nem nekem kellett vinni, hanem az iskola adta. Amikor volt egy előzetes tájékoztató, akkor mondták, hogy sikerült az egész évfolyamban EGY gyereket találni, aki nem szereti a pizzát (neki adtak valami mást). Szerencsére ez nem Bogi volt. Másnap én is besegítettem és a tízórai tálalásába, néhány másik anyukával, és mondhatom kiválóan megoldottuk. A péntek is egész nap sport-nap volt, képzelhetitek, hogy milyen gyorsan aludt el aznap este :)
A másik nagy esemény az év végére az volt, hogy Zalán az új tanévben kezdi az iskolát, úgyhogy volt óvodai búcsúztató, meg óvodai mikulás... Erről majd írok külön, fotókkal, meg minden... Közben azért Zalánnak sikerült egy jó kis középfül gyulladást is beszerezni, de csak, hogy ne unatkozzunk...
És aztán elérkezett a várva-várt karácsony!!! Azóta Zsotti szabadságon van, a gyerekek is itthon vannak, így van idő a családi programokra. Persze főleg a tengerparton múlatjuk az időt. Én végre tudok olvasni, a gyerekek ásnak, homokoznak és persze fürdenek. Nekem még nagyon hideg a víz, de azért a parti homokban fekve is élvezem a nyarat.
Nos, röviden ennyi az elmúlt néhány hónap története, viszont hamarosan következnek a posztok: Wellingtonról, a balettvizsgáról, az állásinterjúimról, az új házról.... Csak várok egy esős napot, mert őszintén, amikor kint ezerrel süt a nap, a posztok iránti lelkesedésem jelentősen csökken....
2010. december 25., szombat
2010. november 18., csütörtök
Áron...
Sajnálattal tudatom mindenkivel, aki ismerte és szerette, hogy Aron Sedy Lovec ma délután átköltözött az örök vadászmezőkre. Hiányozni fog. Nagyon.
Elnézést mindenkitől, akinek nem válaszoltam a levelére/kommentjére, de ebben az évben túl sokan halnak meg körülöttem, úgyhogy nem vagyok a legjobb formában. Megpróbálom magam összeszedni a jövő hétre és akkor jönnek az új posztok.
2010. november 14., vasárnap
A bevándorlásról, egy kicsit másképp
Az Új-Zélandi magyar blogok előszeretettel foglalkoznak a bevándorlás kérdésével: ami persze nem meglepő, mert nyilván fontos dolog mindenki életében, hogy 18 ezer kilométerrel arrébb költözik (van akinek még a Sopron Debrecen távolság is soknak tűnik) és persze népszerű a téma, mert sokan azok közül, akik ezeket a blogokat olvassák eljátszadoztak már a gondolattal, hogy "mi lenne ha..." De ez a poszt nem erről fog szólni. Nem lesznek benne jó tanácsok arról, hogy hogyan viselkedjünk a határon, hogy elhiggyék, hogy turisták vagyunk, pedig titkon munkát akarunk keresni, sem arról, hogy milyen vízum kategóriák vannak. Ez a poszt arról szól, hogy mikor indultak meg a magyarok, hogy felfedezzék a világ végét.
Az első bátor magyarok az 1800-as években érkeztek, a szabadságharc után. Gondolom, mert éppen jó indokuk volt olyan messze kerülni a Habsburgoktól, amilyen messzire csak lehet. Közéjük tartozott Vékey Zsigmond is, aki a szabadságharc kitörésekkor fegyvert fogott és a Világosi fegyverletétel után először Angliába ment, majd 1854-ben innen is tovább indult, és végül Új-Zélandon kötött ki. Vékey később az Otago Daily Times riportere lett, majd 1876-ban, egy hosszas kitérő után tért haza, Magyarországra, ahol 1889-ben halt meg.
Az 1860-as években megjöttek az aranyásók, merthogy itt is volt ám nagy kutatás a kincsek után, nemcsak Alaszkában. De a 19. századi bevándorlók közül sokan csak ideiglenesen maradtak itt, például a kiegyezés után sokan hazatértek. A feljegyzések szerint, az első véglegesen letelepedett magyar kolónia 1872 és 1876 között érkezett, majd lassacskán szivárogtak utána a többiek is.
A huszadik század első évtizedeiben körülbelül száz magyar munkás érkezett Southland-re Csongrád megyéből. Földnélküli munkások voltak, akik abban a reményben érkeztek, hogy itt földet kaphatnak. Például a Tūātapere-ban telepedett le a Kollát, a Szitvák és a Kókay család. Kezdetben erdőirtásokon dolgoztak, majd 1912-ben földet kaptak és krumpli, zab, árpa és gyümölcstermesztéssel, továbbá birka és marhatenyésztéssel foglalkoztak. Az 1930-as évek elején még több csongrádi család érkezett és telepedett le Tūātapere-ban. Az újonnan érkezetteknek lassacskán sikerült a beilleszkedés, de annyira jól, hogy Kókay István fia, Stephen, már megyei tanácsos lett. A Csongrád család leszármazottai az 1990-es években még mindig Southland-ben laktak, de közülük már csak egyetlen egy beszélt magyarul, habár a magyar kultúra gyökereit igyekeznek őrizni.
A második világháború előtt és után is érkeztek magyarok, de nem túl nagy számban. A háború előtt érkezettek főleg zsidó menekültek voltak, majd 1949 és 1952 között újabb 198 magyar érkezett, akiket Magyarország kiutasított. A nagy részük a kommunisták elől menekült, de valószínűleg voltak köztük olyanok is, akik náci kollaboránsok és/vagy szimpatizánsok lehettek, vagy legalábbis rájuk fogták.
A legtöbb magyar az ötvenhatos forradalom után, menekültként érkezett Új-Zélandra. Új-Zéland gyorsan reagált a magyarországi krízisre és felajánlotta, hogy azonnal befogad ezret, a közel kétszázezer menekülő magyarból. Ez a lépés azt is jelezte, hogy Új-Zéland a hidegháborúban a Nyugati államok mellett vállalt elkötelezettséget. Új-Zéland végül összesen 1.117 menekültet fogadott be 1956 és 1959 között. Azt, hogy kit fogad be az ország, hosszas szelekció előzte meg, az elsődleges szempont az volt, hogy olyanok kapjanak lehetőséget, akik valamilyen módon hasznos tagjai lesznek az itteni társadalomnak.
Az első 66 főből álló ötvenhatos magyar menekült csoport 1956 decemberében szállt le az aucklandi repülőtérre. A Munkaügyi Minisztérium dolgozója így dokumentálta az eseményeket: "Egy csapat, a leszállás megpróbáltatásaitól fáradt, zavarodott, sápadt ember szállt ki egy ismeretlen, új országba, ahol számukra furcsa szokásokkal, eltérő törvényekkel és mindenekfelett idegen nyelvvel szembesültek." Ideiglenes befogadóállomásokat létesítettek Māngere-ben, Trentham-ben and Woburn-ben. Habár a kormány eredeti szándéka az volt, hogy a menekültek majd Új-Zéland területén szétszórva telepednek le, a legtöbben mégis Aucklandben, Wellingtonban és Christchurchben kötöttek ki. Önkéntes szervezetek segítettek a Munkaügyi Minisztériumnak, hogy az újonnan érkezettek szállást és munkát találjanak, és legfőképpen, hogy megtanuljanak angolul.
Az ötvenhatos magyar menekültek nagy része férfi volt (az arány kb. 700 férfi és 400 nő), a legtöbbjük egyedülálló, huszonéves fiatalember. Voltak köztük jól képzett szakemberek, kereskedők és képzetlen munkások. Néhányan családostul érkeztek, de ez volt a ritkább eset. A menekültek közül néhánynak, főleg a család nélkül érkezett fiatalembereknek, nehezen ment a beilleszkedés. Egy 1957-es jelentés arról számolt be, hogy a magyarok között gyakori a részegség és a verekedés, néhányuknak pedig a helyi szomszédokkal volt nézeteltérése, akik nem örültek az idegenek érkezésének. A későbbi beillesztékedében sokat segített az, hogy az ötvenes években nagyon sok volt a munkalehetőség, szóval, aki dolgozni akart az nagyjából dolgozhatott is és úgy 1958-ra szinte mindenki talált megfelelő munkát.
Egy idézet egy a Jóléti Minisztérium alkalmazottjától: "Politikai szemszögből, szerintem, ezek a magyarok ártalmatlanok, még akkor is, ha közülük néhány a Kommunista Párt tagja, vagy korábban az volt. Nekem azt mondták, hogy olyan pletykák terjedtek el, hogy én nem is a Jóléti Minisztérium alkalmazottja vagyok, hanem a Kormány azért fizet, hogy kémkedjek a politikai hovatartozásukról. A menekültek közül néhányan nem tudnak hozzám bizalommal közeledni."
Később a hatvanas és hetvenes években érkezett még vagy 300 menekült, majd ezt követően időről-időre érkeztek magyarok, de nem túl sok. 2000 küröl újabb hullám indult meg, a letelepülő magyarok száma lassan emelkedett, de az összlakossághoz viszonyiva, még mindig elenyésző kisebbség vagyunk Új-Zélandon.
2003 augusztus 20.-án Wellingtonban megnyitott a Magyar (nem Hungarian!) Millenium Park, ami azóta is a Magyar-Új-Zélandi kapcsolatok és a kölcsönös megértés jelképe. A parkban Magyarországra jellemző növényeket ültettek, egy gyönyörű (Erdélyben készült) Székely-kapu díszíti a park bejáratát, amit a magyar kormány adományozott Új-Zélandnak és egy rovátkolt kopjafa jelképezi a magyar szabadságot.
Érdekesség, hogy a magyarok időről időre megjelennek az Új-Zélandi irodalomban, például Bruce Mason (1958) Birds in the wilderness című darabjában, ami a bevándorlókról szól, Alan Duff (2001) Szabad című novellájában, ami az 1950-es években, a forradalom idején játszódik Budapesten vagy Janet Frame (1979) Living in the Maniototo című novellájának ez egyik hőse egy magyar menekült.
A bevándorló magyarok között akad azért néhány híresség is.
Julius Fenyves 1986-ban a University of Auckland legidősebb végzős diákja volt.
A Guinness Rekordok szerint Mike Rácz (aki szintén az egyik tūātapere-i magyar leszármazottja) bizonyult a világ leggyorsabb osztriga nyitójának az 1986-os invercargill-i Osztriga Fesztiválon, 100 osztrigát 2 perc 42.74 másodperc alatt nyitott ki.
George Baloghy, aki 1950-ben Budapesten született és 1956-ban emigrált Új-Zélandra, ahol ma igen népszerű festőművész.
Nándor Tánczos, édesapja 1957-ben menekült Új-Zélandra a kommunisták elől. Nándor a Green Party-t képviselte a parlamentben 1999 és 2008 között, amúgy a rastafari mozgalom híve, a Hempstore Aotearoa
társ-alapítója, antialkoholista és előszeretettel biciklizik sisak nélkül, amiért már meggyűlt a baja a rendőrséggel. Itt ugyanis a sisak használata kötelező.
Marton Csokas színész, akinek az édesapja magyar születésű, Ő maga Invercargill-ben született és kettős állampolgár és többek között a Gyűrűk Urában és az Alice Csodaországban is játszott.
És a végére néhány adat arról, hogy hányan is vagyunk itt a hivatalos népszámlásás szerint.1921-ben 44 Magyarországon született Új-Zélandi lakos volt, 1951-ben már 251. Ez a szám 1976-ra 1371-re növekedett, viszont 2001-ben 987-re csökkent, majd 2006-ban 1254-re nőtt. Ebben persze csak a hivatalosan az országban tartózkodók vannak benne, az illegálisokat nem számolják. Mi sem vagyunk benne, pedig teljesen legálisan lakunk itt, mert 2007-ben jöttünk. A következő népszámlálás 2011-ben esedékes :)
Az 1860-as években megjöttek az aranyásók, merthogy itt is volt ám nagy kutatás a kincsek után, nemcsak Alaszkában. De a 19. századi bevándorlók közül sokan csak ideiglenesen maradtak itt, például a kiegyezés után sokan hazatértek. A feljegyzések szerint, az első véglegesen letelepedett magyar kolónia 1872 és 1876 között érkezett, majd lassacskán szivárogtak utána a többiek is.
A huszadik század első évtizedeiben körülbelül száz magyar munkás érkezett Southland-re Csongrád megyéből. Földnélküli munkások voltak, akik abban a reményben érkeztek, hogy itt földet kaphatnak. Például a Tūātapere-ban telepedett le a Kollát, a Szitvák és a Kókay család. Kezdetben erdőirtásokon dolgoztak, majd 1912-ben földet kaptak és krumpli, zab, árpa és gyümölcstermesztéssel, továbbá birka és marhatenyésztéssel foglalkoztak. Az 1930-as évek elején még több csongrádi család érkezett és telepedett le Tūātapere-ban. Az újonnan érkezetteknek lassacskán sikerült a beilleszkedés, de annyira jól, hogy Kókay István fia, Stephen, már megyei tanácsos lett. A Csongrád család leszármazottai az 1990-es években még mindig Southland-ben laktak, de közülük már csak egyetlen egy beszélt magyarul, habár a magyar kultúra gyökereit igyekeznek őrizni.
A második világháború előtt és után is érkeztek magyarok, de nem túl nagy számban. A háború előtt érkezettek főleg zsidó menekültek voltak, majd 1949 és 1952 között újabb 198 magyar érkezett, akiket Magyarország kiutasított. A nagy részük a kommunisták elől menekült, de valószínűleg voltak köztük olyanok is, akik náci kollaboránsok és/vagy szimpatizánsok lehettek, vagy legalábbis rájuk fogták.
A legtöbb magyar az ötvenhatos forradalom után, menekültként érkezett Új-Zélandra. Új-Zéland gyorsan reagált a magyarországi krízisre és felajánlotta, hogy azonnal befogad ezret, a közel kétszázezer menekülő magyarból. Ez a lépés azt is jelezte, hogy Új-Zéland a hidegháborúban a Nyugati államok mellett vállalt elkötelezettséget. Új-Zéland végül összesen 1.117 menekültet fogadott be 1956 és 1959 között. Azt, hogy kit fogad be az ország, hosszas szelekció előzte meg, az elsődleges szempont az volt, hogy olyanok kapjanak lehetőséget, akik valamilyen módon hasznos tagjai lesznek az itteni társadalomnak.
Az első 66 főből álló ötvenhatos magyar menekült csoport 1956 decemberében szállt le az aucklandi repülőtérre. A Munkaügyi Minisztérium dolgozója így dokumentálta az eseményeket: "Egy csapat, a leszállás megpróbáltatásaitól fáradt, zavarodott, sápadt ember szállt ki egy ismeretlen, új országba, ahol számukra furcsa szokásokkal, eltérő törvényekkel és mindenekfelett idegen nyelvvel szembesültek." Ideiglenes befogadóállomásokat létesítettek Māngere-ben, Trentham-ben and Woburn-ben. Habár a kormány eredeti szándéka az volt, hogy a menekültek majd Új-Zéland területén szétszórva telepednek le, a legtöbben mégis Aucklandben, Wellingtonban és Christchurchben kötöttek ki. Önkéntes szervezetek segítettek a Munkaügyi Minisztériumnak, hogy az újonnan érkezettek szállást és munkát találjanak, és legfőképpen, hogy megtanuljanak angolul.
Az ötvenhatos magyar menekültek nagy része férfi volt (az arány kb. 700 férfi és 400 nő), a legtöbbjük egyedülálló, huszonéves fiatalember. Voltak köztük jól képzett szakemberek, kereskedők és képzetlen munkások. Néhányan családostul érkeztek, de ez volt a ritkább eset. A menekültek közül néhánynak, főleg a család nélkül érkezett fiatalembereknek, nehezen ment a beilleszkedés. Egy 1957-es jelentés arról számolt be, hogy a magyarok között gyakori a részegség és a verekedés, néhányuknak pedig a helyi szomszédokkal volt nézeteltérése, akik nem örültek az idegenek érkezésének. A későbbi beillesztékedében sokat segített az, hogy az ötvenes években nagyon sok volt a munkalehetőség, szóval, aki dolgozni akart az nagyjából dolgozhatott is és úgy 1958-ra szinte mindenki talált megfelelő munkát.
Egy idézet egy a Jóléti Minisztérium alkalmazottjától: "Politikai szemszögből, szerintem, ezek a magyarok ártalmatlanok, még akkor is, ha közülük néhány a Kommunista Párt tagja, vagy korábban az volt. Nekem azt mondták, hogy olyan pletykák terjedtek el, hogy én nem is a Jóléti Minisztérium alkalmazottja vagyok, hanem a Kormány azért fizet, hogy kémkedjek a politikai hovatartozásukról. A menekültek közül néhányan nem tudnak hozzám bizalommal közeledni."
Később a hatvanas és hetvenes években érkezett még vagy 300 menekült, majd ezt követően időről-időre érkeztek magyarok, de nem túl sok. 2000 küröl újabb hullám indult meg, a letelepülő magyarok száma lassan emelkedett, de az összlakossághoz viszonyiva, még mindig elenyésző kisebbség vagyunk Új-Zélandon.
2003 augusztus 20.-án Wellingtonban megnyitott a Magyar (nem Hungarian!) Millenium Park, ami azóta is a Magyar-Új-Zélandi kapcsolatok és a kölcsönös megértés jelképe. A parkban Magyarországra jellemző növényeket ültettek, egy gyönyörű (Erdélyben készült) Székely-kapu díszíti a park bejáratát, amit a magyar kormány adományozott Új-Zélandnak és egy rovátkolt kopjafa jelképezi a magyar szabadságot.
Érdekesség, hogy a magyarok időről időre megjelennek az Új-Zélandi irodalomban, például Bruce Mason (1958) Birds in the wilderness című darabjában, ami a bevándorlókról szól, Alan Duff (2001) Szabad című novellájában, ami az 1950-es években, a forradalom idején játszódik Budapesten vagy Janet Frame (1979) Living in the Maniototo című novellájának ez egyik hőse egy magyar menekült.
A bevándorló magyarok között akad azért néhány híresség is.
Julius Fenyves 1986-ban a University of Auckland legidősebb végzős diákja volt.
A Guinness Rekordok szerint Mike Rácz (aki szintén az egyik tūātapere-i magyar leszármazottja) bizonyult a világ leggyorsabb osztriga nyitójának az 1986-os invercargill-i Osztriga Fesztiválon, 100 osztrigát 2 perc 42.74 másodperc alatt nyitott ki.
George Baloghy, aki 1950-ben Budapesten született és 1956-ban emigrált Új-Zélandra, ahol ma igen népszerű festőművész.
Nándor Tánczos, édesapja 1957-ben menekült Új-Zélandra a kommunisták elől. Nándor a Green Party-t képviselte a parlamentben 1999 és 2008 között, amúgy a rastafari mozgalom híve, a Hempstore Aotearoa
társ-alapítója, antialkoholista és előszeretettel biciklizik sisak nélkül, amiért már meggyűlt a baja a rendőrséggel. Itt ugyanis a sisak használata kötelező.
Marton Csokas színész, akinek az édesapja magyar születésű, Ő maga Invercargill-ben született és kettős állampolgár és többek között a Gyűrűk Urában és az Alice Csodaországban is játszott.
És a végére néhány adat arról, hogy hányan is vagyunk itt a hivatalos népszámlásás szerint.1921-ben 44 Magyarországon született Új-Zélandi lakos volt, 1951-ben már 251. Ez a szám 1976-ra 1371-re növekedett, viszont 2001-ben 987-re csökkent, majd 2006-ban 1254-re nőtt. Ebben persze csak a hivatalosan az országban tartózkodók vannak benne, az illegálisokat nem számolják. Mi sem vagyunk benne, pedig teljesen legálisan lakunk itt, mert 2007-ben jöttünk. A következő népszámlálás 2011-ben esedékes :)
2010. október 29., péntek
IELTS helyett: Lawnmower
Következzen az eheti kiwi gyöngyszem:
'Send me lawn away to be cut'.
Paddy was waiting at the bus stop with his mate when a truck went by loaded up with rolls of turf.
Paddy said,
'I gonna do that when I win lottery'
'What's dat', says his mate.
'Send me lawn away to be cut'.
2010. október 26., kedd
Heavenly Couples Escape
A Waiwera termálfürdőben tett korábbi, családi látogatásunkról már írtam. Ez a hétvége is a Waiweráról szólt, de ez a Waiwera nem az a Waiwera, csak ugyanott van...
A dolog úgy kezdődött, hogy Zsotti idén október végén ünnepli a fennállásának a 40.-ik évfordulóját és törtem a fejem, hogy mivel is lephetném meg. Felmerült bennem az arany nyakkendőtű gondolata, de mivel Új-Zélandra már el sem hoztuk a soha nem hordott nyakkendőit, viccnek meg, lássuk be, elég gyenge lenne erről letettem. Aztán már magam sem tudom hogyan, belefutottam a Waiwera honlapján az októberi ajánlatokba. Amikor a Heavenly Couples Escape bekezdéshez értem, már tudtam, hogy ez lesz az, amit kerestem. Egy hétvége kettesben: ami csak a pihenésről és a hedonizmusról szól.
Heavenly Couples Escape
60 min Use of your own “Private Spa” and the Sauna & Steam Room60 min Full Body Swedish Massage in our romantic Couples Room
30 min Unwind in the exclusive Relaxation Room with chilled Waiwera Water or Herbal Tea of your choice
Retreat to your own Candlelit Private Spa for two, to warm your body and soothe the soul before enjoying a glorious 1 Hour Full Body Swedish Massage in our romantic Couples Room. This will leave you feeling totally relaxed, de-stressed, and walking on cloud nine. On completion of your couples retreat, retire to the calming surrounds of our exclusive Relaxation Room for chilled Waiwera Water or Herbal Tea of your choice.
Total Time 2.5hrs
Gyorsan vettem is a telefont és csak egy kérdést tettem fel: a 'private spa' az mennyire 'private'. Megnyugtattak, hogy nagyon. Szóval, lefoglaltam egy ilyen 'csomagot' október 30.-ra. A hölgy a telefonban nagyon kedvesen mondta, hogy mivel még több, mint egy hónap van az időpontig, ha bármi közbejönne és változtatni akarok a dátumon, csak hívjam nyugodtan. Mondtam neki, hogy na ez az ami szóba sem jön, mert ugye a férjem születésnapja az adott és ez arra lesz meglepetés. Majd kerestem egy olyan kiadó szobát, ahonnan gyalog megközelíthető a fürdő. Ezt is sikerült meglelnem, ezt is gyorsan lefoglaltam. Aztán volt egy olyan érzésem, hogy valami nem stimmel. Pár óra múlva belém hasított a felismerés, hogy éppen erre a hétvégére esik Bogi balett előadása. Szóval másnap telefonáltam a hölgynek, mondtam, hogy én vagyok az aki azt mondtam, hogy biztosan nem változtatok: azért telefonások, hogy mégis... Átfoglaltam az egészet, egy kicsit előbbre, merthogy ez októberi ajánlat, szóval novemberben nem lehet...
Még két nagy feladat volt hátra: keresni valakit, aki vállalja a két csemete megőrzését és elmagyarázni a két csemetének, hogy Ők nem jönnek, de ez tök jó lesz nekik is és meggyőzni őket, hogy az egészet ne mondják el Apának, mert akkor oda a meglepetés. A gyerekmegőrzést Edináék vállalták, akiknek ezer köszönet érte ezúton is!!! A gyerekek pedig kibírták, hogy ne mondják el!
Elérkezett az ominózus hétvége és egy gyors ebéd után kettesben útra keltünk Waiwera felé. Útközben felvettük a kulcsot és nem sokkal kettő után már meg is érkeztünk. Aztán kényelmesen átballagtunk a szomszéd utcába és bekocogtunk a Waiwera szeparált privát részlegébe. Ott először az öltözőkhöz kísértek bennünket, ahol kaptunk 'fluffy' köpenyt és papucsot, törölközőt és - ha már egy termálfürdőben vagyunk- ásványvizet. Amikor levetettük a szürke hétköznapokhoz kötődő utolsó ruhadarabjainkat is és ott álltunk köpenyben, megmutatták nekünk, hogy melyik lesz a 'private spa'. Majd a hölgy kedvesen elköszönt és mondta, hogy azért az óra lejárta előtt öt perccel majd szól, addig meg 'relax and feel good'. A medence tényleg nagyon szép volt, nem jakuzzi, mint amire én számítottam, hanem annál sokkal szebb: egy kis kék csempével burkolt medence, lépcsőkkel, körülötte mécsesek és füstölők, római stílusú vázák...Nagyon stílusos volt és kellemes hangulatú. A víz 38 fokos és felülről még a nap is besütött...
Miután eltöltöttük az egy órát a medencében ázva, tényleg jöttek, kopogtattak és átkísértek minket egy kis masszázs szobába, ami olyan Thai stilusban volt berendezve és egy órán keresztül, kellemes, halk, chillout zeneszó mellett masszírozásban volt részünk. Amikor magunkhoz tértünk az egy órás masszázs után, akkor megint mentünk, újabb szoba: itt friss teát szolgáltak fel és nyugágyakon heverészve töltöttünk még egy fél órát.
A visszaúton számba vettük a vacsora lehetőségeket és arra jutottunk, hogy a helyi étterem, helyett inkább lemegyünk a tengerpartra és a naplementét élvezve tonhal konzervet ettünk bagettel....
És mindezek közben a csemeték Edináékkal minigolfozni tanultak:
és nagyon élvezték...
És ha valaki kiváncsi a részletekre, akkor ajánlom a figyelmébe Edina és Pisti beszámolóját
2010. október 18., hétfő
IELTS helyett
Az egyik Job Search Seminar-on volt egy önértékelő angol tudásszint felmérő kérdőív, direkt nem fordítom le:
1. Beginner- I have some spoken & written English
2. Elementary- I can speak & write in simple sentences about myself. Pronounciation errors make it difficult for others to understand me.
3. Intermediate- I can speak about different topics, but have pronunciation and grammar problems that make it difficult to express or follow complex ideas.
4. Advanced- I can carry on a conversation about many topics with only a few pronunciation and grammar problems. I can understand and use some Kiwi English.
5. Native Speaker Fluency- I can carry out conversations on any topic without grammar and pronunciation errors. I can understand Kiwi jokes.
Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy új rovatot indítok és időről időre megosztok veletek kiwi vicceket... Ja, merthogy garage sale-en vettem egy Great Kiwi Jokes könyvet... Következzen az e heti, a 'Sex, love and marriage' kategóriából:
Nicki accompanied her husband to the doctor's office. After the check up the doctor took Nicki aside and said:
'Your husband is suffering from severe long-term stress and it's affecting his health. If you don't do the following four things, your husband will surely die. First, each morning, fix him a tasty breakfast and send him off to work happy. Second, at lunch time, make him a warm, nutritious meal and give him a whole lot of kisses before he goes back to work. Third, after dinner, give him a massage and make sure you don't nag him about anything. Fourth, and most important for relieving stress, have sex with him every day in whatever position he fancies.'
On the way home in the car, the husband turned to Nicki and said:
'So, I saw the doctor talking to you and he sure seemed serious. What did he tell you?'
'You're going to die'- she replied.
1. Beginner- I have some spoken & written English
2. Elementary- I can speak & write in simple sentences about myself. Pronounciation errors make it difficult for others to understand me.
3. Intermediate- I can speak about different topics, but have pronunciation and grammar problems that make it difficult to express or follow complex ideas.
4. Advanced- I can carry on a conversation about many topics with only a few pronunciation and grammar problems. I can understand and use some Kiwi English.
5. Native Speaker Fluency- I can carry out conversations on any topic without grammar and pronunciation errors. I can understand Kiwi jokes.
Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy új rovatot indítok és időről időre megosztok veletek kiwi vicceket... Ja, merthogy garage sale-en vettem egy Great Kiwi Jokes könyvet... Következzen az e heti, a 'Sex, love and marriage' kategóriából:
Nicki accompanied her husband to the doctor's office. After the check up the doctor took Nicki aside and said:
'Your husband is suffering from severe long-term stress and it's affecting his health. If you don't do the following four things, your husband will surely die. First, each morning, fix him a tasty breakfast and send him off to work happy. Second, at lunch time, make him a warm, nutritious meal and give him a whole lot of kisses before he goes back to work. Third, after dinner, give him a massage and make sure you don't nag him about anything. Fourth, and most important for relieving stress, have sex with him every day in whatever position he fancies.'
On the way home in the car, the husband turned to Nicki and said:
'So, I saw the doctor talking to you and he sure seemed serious. What did he tell you?'
'You're going to die'- she replied.
2010. október 12., kedd
Állás: SAP
Ha valakit érdekel egy aucklandi SAP Business Object Architect állás (senior level!!!)... akkor szóljon... Azon ritka esetek egyike, amikor overseas applicants are welcome...
2010. október 10., vasárnap
Mozi rovat- Sharkwater
Természetfilm a javából. Cápákról. És arról, hogy mi lenne ha nem irtanánk ki őket. Már annyi mindent kiirtottunk értelmetlenül.
Rob Stewart, aki a film rendezője és az egyik főszereplője (a fő-főszereplők a cápák!), gyerekkorában sok rémtörténetet hallott a cápákról. De ahelyett, hogy rettegni kezdett volna tőlük tengerbiológus és tengeri operatőr lett, hogy megnézhesse őket közelről. És megnézte őket és elámult attól, hogy mennyire érdekes és szép teremtmények.
Aztán elámult attól is, hogy milyen mértékben irtják a cápákat és 2007-ben nekilátott, hogy egy dokumentumfilmet készítsen. Tudni akarta, hogy miért ölnek meg ennyi cápát és azt is, hogy mit tehetünk ellene. A film megrázó és gyönyörű. A fimben felbukkan többek között Paul Watson, aki Sea Shepard révén vált ismertté. Dokumentálja a costa rica-i és a guatemala-i cápa-maffiával való küzdelmet. Mert a cápahalászat nem egyszerű hobbi, hanem komoly iparág. És mindez csak azért, hogy azt a bizonyos cápauszony levest ehessék az ázsiai lakodalmakon és üzleti fogadásokon.... És a föld egyik legrégebben itt élő ragadozója mára a kihalás szélén áll.
Aki annak idején látta a Cápa című filmet, arra ezért a frász jön attól a gondolattól, hogy mi történhet velünk az óceánban. Itt Új-Zélandon érdekes módon kevesen rettegnek a cápáktól, legalábbis ez nem látszik, amikor a szörfösök, kajakosok és a horgászok is vidáman indulnak a nyílt óceán felé. És akkor néhány adat arról, hogy valójában mennyire veszélyesek is a cápák.
Ha belegondolunk abba, hogy hány ezer ember találkozik cápával (még ha nem is tud róla) évente, amikor úszik, szörfözik vagy horgászik, meglepő adat, hogy pl. 2009-ben világszerte mindössze 61 cápatámadást jegyeztek fel és ebből 5 volt halálos kimenetelű. 1580 és 2008 között az egész földön 2.251 valóban megerősített cápatámadásról van adat. Ebből Új-Zélandon történt 47 és ebből 9 volt halálos. Ha hozzávesszük, hogy autóbalesetben mennyien sérülnek és halnak meg, akkor azért könnyen belátható, hogy az autók sokkal veszélyesebbek a cápáknál...
Ha valakit még ennél is részletesebben érdekel, akkor ajánlom, hogy nézze meg a filmet: érdekes, fordulatos, izgalmas és főleg nagyon tanulságos. Emellett olyan gyönyörű víz alatti felvételekkel tarkított, hogy már önmagában megéri a mozivászon vagy a TV képernyő előtt töltött időt.
Rob Stewart, aki a film rendezője és az egyik főszereplője (a fő-főszereplők a cápák!), gyerekkorában sok rémtörténetet hallott a cápákról. De ahelyett, hogy rettegni kezdett volna tőlük tengerbiológus és tengeri operatőr lett, hogy megnézhesse őket közelről. És megnézte őket és elámult attól, hogy mennyire érdekes és szép teremtmények.
Aztán elámult attól is, hogy milyen mértékben irtják a cápákat és 2007-ben nekilátott, hogy egy dokumentumfilmet készítsen. Tudni akarta, hogy miért ölnek meg ennyi cápát és azt is, hogy mit tehetünk ellene. A film megrázó és gyönyörű. A fimben felbukkan többek között Paul Watson, aki Sea Shepard révén vált ismertté. Dokumentálja a costa rica-i és a guatemala-i cápa-maffiával való küzdelmet. Mert a cápahalászat nem egyszerű hobbi, hanem komoly iparág. És mindez csak azért, hogy azt a bizonyos cápauszony levest ehessék az ázsiai lakodalmakon és üzleti fogadásokon.... És a föld egyik legrégebben itt élő ragadozója mára a kihalás szélén áll.
Aki annak idején látta a Cápa című filmet, arra ezért a frász jön attól a gondolattól, hogy mi történhet velünk az óceánban. Itt Új-Zélandon érdekes módon kevesen rettegnek a cápáktól, legalábbis ez nem látszik, amikor a szörfösök, kajakosok és a horgászok is vidáman indulnak a nyílt óceán felé. És akkor néhány adat arról, hogy valójában mennyire veszélyesek is a cápák.
Ha belegondolunk abba, hogy hány ezer ember találkozik cápával (még ha nem is tud róla) évente, amikor úszik, szörfözik vagy horgászik, meglepő adat, hogy pl. 2009-ben világszerte mindössze 61 cápatámadást jegyeztek fel és ebből 5 volt halálos kimenetelű. 1580 és 2008 között az egész földön 2.251 valóban megerősített cápatámadásról van adat. Ebből Új-Zélandon történt 47 és ebből 9 volt halálos. Ha hozzávesszük, hogy autóbalesetben mennyien sérülnek és halnak meg, akkor azért könnyen belátható, hogy az autók sokkal veszélyesebbek a cápáknál...
Ha valakit még ennél is részletesebben érdekel, akkor ajánlom, hogy nézze meg a filmet: érdekes, fordulatos, izgalmas és főleg nagyon tanulságos. Emellett olyan gyönyörű víz alatti felvételekkel tarkított, hogy már önmagában megéri a mozivászon vagy a TV képernyő előtt töltött időt.
2010. október 3., vasárnap
Munkakeresés kiwiföldön- 5.rész: Brothers in ARMS
A munkakeresési kanosszám történetét ott hagytam abba, hogy az Auckland Regional Migrant Services North Shore-i irodájába nagyon kellett valaki, mert aki addig ott dolgozott elment egy évre szabadságra, a bevándorlók meg csak jöttek és jöttek. Mivel az ARMS maga is alapítvány, így nyilván nincs sok pénze, felajánlották: elvállalnám-e, hogy önkéntesként vezetem az irodát. Mivel az időmből is kitelt és érdekelt is a dolog elvállaltam.
De nem akarok a közepébe vágni, először elárulom, hogy mi a szösz az ARMS. A szervezet nem titkolt célja, hogy segítsen a bevándorlóknak a beilleszkedésben. Az OMEGA-s posztban már ecseteltem, hogy milyen sok a bevándorló és mennyire jól járna az ország, ha tudna is velük mit kezdeni. Ezért hát létrehoztak egy szervezetet, ami két fontos dologban nyújt segítséget: az egyik a nyelvtanulás, a másik pedig az álláskeresési stratégiák fejlesztése.
Gondolom a nyelvtanulási rész evidens: ha nem tudsz angolul, iratkozz be angol tanfolyamra. De hogy ne épüljön ki a bevándorlók angolul nem tudásán alapuló lehúzós iparág: erre találták ki a megfizethető (gyakran ingyenes) tanfolyamokat. A nyelvtudás másik kevésbé hangsúlyozott oldala: az, hogy az itteni angol nem kifejezetten esik bele a "British English" tartományba, ez itt kiwiföld, tehát kiwiül beszélnek. Leírva igen nagy hasonlóságot mutat a két nyelv, de emlékszem, hogy amikor ideérkezésünk után először váltottam pár szót a pénztárossal a boltban, összeomlottam. Alig értettem belőle valamit. Aztán persze megszokja az ember, például Zalánnak olyan perfekt kiwi akcentusa van, hogy még az echte kiwik is mosolyognak rajta. Így az ARMS-nak vannak például kiwi pronounciation kurzusaik, ahol meg lehet tanulni a kiwi akcentust :) És hogy ez miért lényeges? Mert hasonló a hasonlónak örül: ha a telefonban kiwiül hangzol, bizony nagyobb esélyed van arra, hogy behívjanak egy állás interjúra.
A második az álláskeresési stratégia, na az így elsőre egy kicsit UFO hangzású. De persze nem az, csak elsőre hangzik úgy. Ez nagyjából azt takarja, hogy szemináriumokat szerveznek, ahol meg lehet tanulni sok mindent. Van például egy Álláskereső Szemináriumuk, ahol megtanítanak arra, hogy hogyan néz ki a kiwi-style CV, sok okosság hallható arról, hogy hogyan készüljünk egy új-zélandi állás interjúra (például, hogy milyen kérdések várhatók), meg sok ilyen hasonló nyalánkság. Szerveznek specifikusabb műhelyeket is, pl. pénzügyi területen dolgozóknak, egészségügyben dolgozóknak, de van egy külön workshop a Waitangi-szerződésről (Treaty of Waitangi) is.
Na most vissza az én sztorimhoz. Április végén kaptam a levelet Lawtontól, hogy van egy ilyen lehetőség, aztán elkocogtam egy interjúra a közvetlen főnökkel és a következő héten már ott volt a kulcs a kezemben az irodához. Hetente két napot voltam bent, na jó nem egész nap, hanem öt órán át. Fizették az útiköltségem és kaptam napi 4 dollárt kávéra :) Az első napomon éppen egy álláskereső szeminárium volt porondon, úgyhogy gyorsan segítettem is, amit csak tudtam. A csapat nagyon szimpatikus volt és amellett, hogy rendkívül hasznosnak érezhettem magam, hogy mennyit segítek az összegyűlt bevándorló tömegeknek, még jókat is beszélgettem az ARMS-os kollégákkal. Kiderült, hogy a szomszéd szobában a Settlement Support lakozik, úgyhogy a második munkanapomon összeismerkedtem az ott üldögélő maláj-kínai kollégával is. A Settlement Support is a bevándorlóknak segít, de ők tanácsot adnak olyanban is, hogy hogyan nyiss bankszámlát vagy hogyan találj szállást ha éppen most jöttél és totál senkit nem ismersz, mert mondjuk menekült vagy és éppen örülsz, hogy még élsz, vagy ha van pénzed akkor hogyan vegyél házat.
Aztán teltek múltak a hetek és egyre több és több emberrel ismerkedtem meg, ugyanis azok az előadók, akik a szemináriumot tartották, először hozzám futottak be. Amíg rájuk került a sor megkínáltam őket kávéval, teával, süteménnyel és mi mást lehetne tenni teázás közben, mint beszélgetni. És ha már jól beszélgetsz, akkor úgyis szóba jön, hogy "hát te ki vagy s mit eszel" és aztán meghallják, hogy pont állást keresel és akkor pont küldd már el az önéletrajzodat. Sikerült belefutnom fejvadászba, a Kereskedelmi Kamara képviselőjébe egy Senior Communications Adviser-be a bevándorlási hivatalból (amúgy tőle tudom, hogy a turista vízumos munkakeresés valójában illegális, csak éppen nem üldözik nagy apparátussal, mert minek), egy hivatásos karrier tanácsadóba és most hirtelen több nem jut az eszembe, pedig a tárcám tele van a névjegykártyákkal. És mit tesz a személyes ismeretség? Csodákat. Na jó ha azt nem is, de mindenesetre egy kiwi ismerős többet tud segíteni az álláskeresésben, mint 4 diploma....
A dolog kimenetele nagyon pozitív volt: a Magyarországra utazásom előtti két hétben három komoly állásajánlatot kaptam. Aztán amikor már Magyarországon voltam jött a negyedik... Persze a körülményekre való tekintettel, vagyis hogy az anyám a klinikán haldoklott éppen, ezeket szépen mind visszautasítottam... De ez már az én problémám volt, az ARMS tényleg segített ahol tudott.
Amikor két hónap múlva visszajöttem addigra persze az állásokat mind betöltötték. A Norh Shore-i irodát október végével bezárásra ítélték. De azért még még mindig hiányoznak a kollégák és ha vége a tavaszi szünetnek és a gyerekek megint iskolában lesznek már megyek is segíteni a még futó szemináriumok szervezésében.
2010. szeptember 30., csütörtök
Mozi rovat- Misfits
Ez sem új film, egy éve indult, és ráadásul nem is mozifilm. Sorozat, de a jobbik fajtából. Kreatív, ötletes, érdekes és ami manapság ritka kincs: humoros. De nem olyan aláröhögős, hanem tényleg. Szerintem. És különben is szeretem a brit humort.
Szóval a Misfits egy szuperhős sorozat, de ha megnézitek a képet, már az is sokat mond: az ember valahogy nem pont ilyennek képzeli a szuperhősöket. A történet öt fiatal bűnelkövetőről szól, akiket büntiből közmunkára küldenek. És jön a vihar, nem akármilyen, hanem villámlós és a villámcsapást túlélve (ami már önmagában is meglepő) mindenféle furcsa képességeket kezdenek felfedezni magukban. Vagyis nem mindenki. Vagy legalábbis egy darabig úgy tűnik. A sztorit nem mondom el, mert akkor már kevésbé izgalmas. Hátha valaki még nem látta.
A sorozat a kis költségvetésű filmek közé tartozik, a helyszínek egyszerűek és nem túl változatosak, a történet nagy része a Közösségi Házban zajlik, a színészek nem befutott sztárok... amitől az egész csak sokkal jobb lesz, a karakterek ötletesek és nem az effektek, hanem a párbeszéd lesz lényeges.
A sorozat a legtöbb komoly fórumon nagyon jó kritikát kapott: a Times öt csillagból négyet adott neki, a Guardian előnyként kiemelte, hogy valós és nem idealizált fiatalokról szól, de azért nézzük a másik oldalt is: az ausztrál Boxcutters podcast szerint a karakterek idegesítőek és cseppet sem attraktívak...
Én viszont a britekkel értek egyet és megtekintésre ajánlom!
Szóval a Misfits egy szuperhős sorozat, de ha megnézitek a képet, már az is sokat mond: az ember valahogy nem pont ilyennek képzeli a szuperhősöket. A történet öt fiatal bűnelkövetőről szól, akiket büntiből közmunkára küldenek. És jön a vihar, nem akármilyen, hanem villámlós és a villámcsapást túlélve (ami már önmagában is meglepő) mindenféle furcsa képességeket kezdenek felfedezni magukban. Vagyis nem mindenki. Vagy legalábbis egy darabig úgy tűnik. A sztorit nem mondom el, mert akkor már kevésbé izgalmas. Hátha valaki még nem látta.
A sorozat a kis költségvetésű filmek közé tartozik, a helyszínek egyszerűek és nem túl változatosak, a történet nagy része a Közösségi Házban zajlik, a színészek nem befutott sztárok... amitől az egész csak sokkal jobb lesz, a karakterek ötletesek és nem az effektek, hanem a párbeszéd lesz lényeges.
A sorozat a legtöbb komoly fórumon nagyon jó kritikát kapott: a Times öt csillagból négyet adott neki, a Guardian előnyként kiemelte, hogy valós és nem idealizált fiatalokról szól, de azért nézzük a másik oldalt is: az ausztrál Boxcutters podcast szerint a karakterek idegesítőek és cseppet sem attraktívak...
Én viszont a britekkel értek egyet és megtekintésre ajánlom!
2010. szeptember 27., hétfő
Új-Zéland egy kicsit másképp rovat- A Tűzgyűrű avagy Volcano day!!!
Előzetesként annyit, hogy ezt már egyszer megírtam. Aztán valami rossz gombot nyomtam meg és az egész elszállt. Igen, teljesen. Ezen jól felbosszantottam magam és jól nem írtam meg újra. Most megnyugodtam. Megírom újra. Ha megint elszáll, akkor többet már nem írom meg.
Új-Zéland egy jó nagy törésvonalon fekszik. Sőt, egészen pontosan része annak, amit Tűzgyűrűnek nevezünk. Ez az a vonal, ahol a Csendes-óceáni és az Ausztrál tektonikus lemez találkozik.Van egy másik neve is, nekem nagyon tetszik: Cirkumpacifikus öv. Szóval a Tűzgyűrű a Csendes óceán partjai mentén végigfutó kb. negyvenezer kilométer hosszúságú sáv, amit mélytengeri árkok és egy csomó vulkán alkot és ahol kiemelten sok földrengés jellemző. Itt helyezkedik el a föld összes vulkánjának 75%-a és a föld összes földrengésének 90%-a ennek a környezetében történik. És ez az egész éppen Új-Zélandnál kezdődik.
Így nem is olyan meglepő, hogy Új-Zélandon elég gyakran fordulnak elő földrengések, de a jó hír, hogy a legnagyobb részük csak mérsékelt erősségű. A Richter skála szerinti 6-os erősségű földrengés csak évente egyszer, 7-es csak tízévente és 8-as vagy annál erősebb csak százévente fordul elő. Szóval: no para.
És akkor néhány adat.
Földrengések
Új-Zélandon 1840 óta bekövetkezett földrengések (az erősség a Richter skála szerint osztályozva)
Néhány emlékezetesebb:
Az 1855-ös Wairarapa-i földrengés
Az 1931-es Hawke's Bay-i földrengés (ezt Napier-i földrengésként is emlegetik)
Vulkánok
Új-Zéland vulkáni tevékenységének nagy része az elmúlt 1.6 millió évben a Taupo vulkanikus övezetében zajlott, ami a White szigetektől Ruapehuig terjed. Reméljük ez így is marad. Ez az övezet világviszonylatban is igencsak aktívnak számít. Beletartozik három gyakran igen aktív tölcsér vulkán: a Ruapehu, a Tongariro/Ngauruhoe és a White sziget, és a világ legproduktívabb kalderái (ld. később) közül kettő: az Okataina és a Taupo.
Új-Zélandra három vulkántípus jellemző:
1. A tölcsér vulkánok, mint például az Egmont vagy Taranaki hegy, amire a kicsi/közepes kitörések sorozata jellemző ugyanazon a helyen. Ezek aztán évezredek alatt egész magas hegyet tudnak növeszteni. Na ide nem érdemes építkezni, nem is láttam egyetlen házat sem a Taranakin.
2. A kaldera vulkánok, ilyen a Taupo tó és Okataina, ezek ritkán törnek ki, de akkor nagyon. A kaldera vulkánok szuper, 10-25 kilométeres, krátereket alakítanak ki és több köbkilométernyi hamut és sarat lövellnek ki. A kaldera az maga a horpadás, ami úgy jön létre, hogy a vulkán először kirobban, aztán magába roskad. Ide nyugodtan lehet építkezni, csak érdemes kiszámolni a következő kitörés dátumát.
3. A vulkanikus mező, ide tartozik Auckland is, amire az jellemző, hogy minden kitörés egy egyedülálló kis vulkánt hoz létre, mint például a Mt. Eden. A következő kitörés valahol máshol hoz létre egy kis vulkánocskát. Szóval ide is nyugodtan lehet építkezni, ha új kitörés van, az úgyis valahol máshol lesz.
Vulkánkitörések Új-Zéland területén időszámitásunk óta (persze van amiről még az okosok sem tudják, hogy hogy került oda, na azokat nem sorolom fel):
A föld egyik legnagyobb vulkánkitörése, úgy 26.500 évvel ezelőtt Taupo-nál volt: több, mint 800 köbkilométer hamut és egyéb cuccot lökött ki és Új-Zéland teljes területét beborította legalább 1 cm-nyi hamuval. A kaldera most egy 606 négyzetkilométeres tó.
Az elmúlt 5000 évben az egész föld legerősebb vulkánkitörése szintén Taupo-nál volt, kb. időszámítás előtt 230-ban.
A Rotorua melletti Frying Pan Lake a világ legnagyobb meleg vizű forrása. A felszíni területe 38 ezer négyzetméter és a legmélyebb ponton a vízhőmérséklet eléri a 200 Celsius fokot. A Rotorua környéki meleg források, gejzírek és sár-tavak is ehhez a területhez tartoznak.
Ruapehu, Ngauruhoe és a White sziget a világ leggyakrabban aktív vulkánjai közé tartoznak. Ruapehu 1995 szeptembere óta aktív és a White sziget is folyamatos aktivitást mutat.
Auckland 48 vulkán körül és tetején épült fel, ezek az elmúlt 140.000 évben keletkeztek. A legfiatalabb vulkán, ami csak 600 éves, a Rangitoto.
Új-Zéland egy jó nagy törésvonalon fekszik. Sőt, egészen pontosan része annak, amit Tűzgyűrűnek nevezünk. Ez az a vonal, ahol a Csendes-óceáni és az Ausztrál tektonikus lemez találkozik.Van egy másik neve is, nekem nagyon tetszik: Cirkumpacifikus öv. Szóval a Tűzgyűrű a Csendes óceán partjai mentén végigfutó kb. negyvenezer kilométer hosszúságú sáv, amit mélytengeri árkok és egy csomó vulkán alkot és ahol kiemelten sok földrengés jellemző. Itt helyezkedik el a föld összes vulkánjának 75%-a és a föld összes földrengésének 90%-a ennek a környezetében történik. És ez az egész éppen Új-Zélandnál kezdődik.
Így nem is olyan meglepő, hogy Új-Zélandon elég gyakran fordulnak elő földrengések, de a jó hír, hogy a legnagyobb részük csak mérsékelt erősségű. A Richter skála szerinti 6-os erősségű földrengés csak évente egyszer, 7-es csak tízévente és 8-as vagy annál erősebb csak százévente fordul elő. Szóval: no para.
És akkor néhány adat.
Földrengések
Új-Zélandon 1840 óta bekövetkezett földrengések (az erősség a Richter skála szerint osztályozva)
| mikor | hol | erősség | halálos áldozatok |
| 1843. Július 8. | Wanganui | 7.5 | 2 |
| 1848. Október 16. | Marlborough | 7.1 | 3 |
| 1855. Január 23. | Wairarapa | 8.2 | 5 |
| 1863. Február 23. | Hawke's Bay | 7.5 | nincs feljegyzés |
| 1868. Október 19. | Cape Farewell | 7.5 | nincs feljegyzés |
| 1888. Szeptember 1. | North Canterbury | 7.1 | 0 |
| 1893. Február 12. | Nelson | 6.9 | nincs feljegyzés |
| 1855. Január 23. | Wairarapa | 8.2 | 5 |
| 1901. Március 16. | Cheviot | 7.0 | 1 |
| 1914. Október 7. | East Cape | 7.0-7.5 | 1 |
| 1929. Március 9. | Arthu's Pass | 7.1 | nincs feljegyzés |
| 1929. Június 16. | Murchison | 7.8 | 17 |
| 1931. Február 3. | Hawke's Bay | 7.9 | 256 |
| 1931. Február 13. | Hawke's Bay | 7.3 | 0 |
| 1934. Március 5. | Pahiatua | 7.6 | 1 |
| 1942. Június 24. | Wairarapa | 7.2 | 0 |
| 1942. Augusztus 2. | Wairarapa | 7.0 | 1 |
| 1946. Június 26. | Lake Coleridge | 6.2 | 0 |
| 1968. Május 24. | Inangahua | 7.0 | 3 |
| 1987. Március 2. | Edgecumbe | 6.3 | 0 |
| 1990. Május 13. | Weber | 6.4 | 0 |
| 1994. Június 18. | Arthur's Pass | 6.7 | 0 |
| 1995. Február 6. | East Cape | 7.0 | 0 |
| 2003. Augusztus 22. | Fiordland | 7.1 | 0 |
| 2004. November 22. | Puysegur Trench | 7.2 | 0 |
| 2007. December 20. | Gisborne | 6.8 | 1 |
| 2009. Július 15. | Fiordland | 7.8 | 0 |
| 2010. Szeptember 4. | Christchurch | 7.1 | 0 |
Néhány emlékezetesebb:
Az 1855-ös Wairarapa-i földrengés
- A Turakirae Head (Rimutaka déli csücske) több, mint 6 méterrel megemelkedett
- A föld horizontálisan 12 métert mozdult el
- A rengés tsunami-t is okozott: a Cook-szorosban és a Wellington öbölben
Az 1931-es Hawke's Bay-i földrengés (ezt Napier-i földrengésként is emlegetik)
- Napier-ben és Hasting-ben szinte az összes épület összedőlt
- Napier-t teljes egészében leradírozta a térképről, a jó hír, hogy azóta persze teljesen újraépítették
- összesen 256-an haltak meg, 400-an kerültek kórházba és több ezren sebesültek meg
- a Napier körüli tengerpart több, mint két méterrel megemelkedett
- az óceán 40 km²-nyi területe teljesen kiszáradt, később ide került a repülőtér :)
- ha még ez nem lett volna elég: pár percen belül tűz ütött ki a helyi gyógyszertárban
- amikor a tűzoltók, már majdnem kontrollálni tudták a tüzet a szálloda is kigyulladt
- na ekkor hirtelen felerősödött a szél és gyorsan szétvitte az egész tüzet
- ha nem jár arra a haditengerészet Veronica nevű hajója, akkor a baj még nagyobb lett volna...
Vulkánok
Új-Zéland vulkáni tevékenységének nagy része az elmúlt 1.6 millió évben a Taupo vulkanikus övezetében zajlott, ami a White szigetektől Ruapehuig terjed. Reméljük ez így is marad. Ez az övezet világviszonylatban is igencsak aktívnak számít. Beletartozik három gyakran igen aktív tölcsér vulkán: a Ruapehu, a Tongariro/Ngauruhoe és a White sziget, és a világ legproduktívabb kalderái (ld. később) közül kettő: az Okataina és a Taupo.
Új-Zélandra három vulkántípus jellemző:
2. A kaldera vulkánok, ilyen a Taupo tó és Okataina, ezek ritkán törnek ki, de akkor nagyon. A kaldera vulkánok szuper, 10-25 kilométeres, krátereket alakítanak ki és több köbkilométernyi hamut és sarat lövellnek ki. A kaldera az maga a horpadás, ami úgy jön létre, hogy a vulkán először kirobban, aztán magába roskad. Ide nyugodtan lehet építkezni, csak érdemes kiszámolni a következő kitörés dátumát.
3. A vulkanikus mező, ide tartozik Auckland is, amire az jellemző, hogy minden kitörés egy egyedülálló kis vulkánt hoz létre, mint például a Mt. Eden. A következő kitörés valahol máshol hoz létre egy kis vulkánocskát. Szóval ide is nyugodtan lehet építkezni, ha új kitörés van, az úgyis valahol máshol lesz.
Vulkánkitörések Új-Zéland területén időszámitásunk óta (persze van amiről még az okosok sem tudják, hogy hogy került oda, na azokat nem sorolom fel):
180 | Maroa |
181 | Taupo tó |
1180 | Reporoa Caldera |
1180 | Waiotapu |
1350 | Aucklandi vulkanikus mező |
1360 | Healy Volcano |
1755 | Mount Taranaki/Mount Egmont |
1886 | Mount Tarawera |
1926 | Mount Tongariro |
1973 | Okataina |
1977 | Mount Ngauruhoe |
1986 | Rumble III. |
2001 | White Island |
2006 | Raoul Island |
2007 | Mount Ruapehu |
2008 | Monowai Seamount |
Vulkánkitörés miatti halálesetek az elmúlt 150 évben:
| mikor | hol | típus | halálos áldozatok |
| 1846 | Waihi (Taupo tó) | sárkitörés | kb. 60 |
| 1886 | Tarawera Rift | vulkánkitörés | 108-153 |
| 1903 | Waimangu (Tarawera) | forró gőz feltörés | 4 |
| 1910 | Waihi (Taupo tó) | sárkitörés | 1 |
| 1914 | White Island | iszapáradat | 11 |
| 1917 | Waimangu (Tarawera) | forró gőz feltörés | 2 |
| 1953 | Tangiwai (Ruapehu) | iszapáradat (lahar) | 151 |
A föld egyik legnagyobb vulkánkitörése, úgy 26.500 évvel ezelőtt Taupo-nál volt: több, mint 800 köbkilométer hamut és egyéb cuccot lökött ki és Új-Zéland teljes területét beborította legalább 1 cm-nyi hamuval. A kaldera most egy 606 négyzetkilométeres tó.
Az elmúlt 5000 évben az egész föld legerősebb vulkánkitörése szintén Taupo-nál volt, kb. időszámítás előtt 230-ban.
A Rotorua melletti Frying Pan Lake a világ legnagyobb meleg vizű forrása. A felszíni területe 38 ezer négyzetméter és a legmélyebb ponton a vízhőmérséklet eléri a 200 Celsius fokot. A Rotorua környéki meleg források, gejzírek és sár-tavak is ehhez a területhez tartoznak.
Ruapehu, Ngauruhoe és a White sziget a világ leggyakrabban aktív vulkánjai közé tartoznak. Ruapehu 1995 szeptembere óta aktív és a White sziget is folyamatos aktivitást mutat.
Auckland 48 vulkán körül és tetején épült fel, ezek az elmúlt 140.000 évben keletkeztek. A legfiatalabb vulkán, ami csak 600 éves, a Rangitoto.
2010. szeptember 23., csütörtök
Mozi rovat: Aristocats
Nem vagyok nagy Disney rajongó, de a minap belefutottunk ebbe a nem egészen mai alkotásba (1970-es film!) és azt kell, hogy mondjam, remekül megcsinált rajzfilm. Magyarul Macskarisztokraták néven futott, ami szerintem nagyon ötletes fordítás....
Nade lássuk mi tetszett benne. Hát elsősorban a zene. Kifejezetten üdítő volt, hogy amikor a gyerekek a háttérben éppen vagy harmadszor nézték, akkor nem olyan nyálas nyenyenye zene szólt hozzá, hanem kellemes jazz. És mint általában a Disney rajzfilmekben, itt is meglehetősen gyakran dalra fakadnak.
Maga a történet nem túl bonyolult és éppen olyan, amit a gyerekek szeretnek. Egy párizsi palotácskában lakik egy idős "madame", aki imádja a macskáit és a zenét, a komornyikjával, aki először nagyon vicces, aztán kiderül, hogy Ő a rosszfiú, de azért még vicces marad, csak nem úgy. A történet főhősei pedig macskák, kiscicák és persze még egy csomó éneklő-beszélő állatka, egerek, ló, kutyák, libák....
A bonyodalom rész ott kezdődik, hogy a komornyik, meg akar szabadulni a macskáktól, amire minden oka megvan, ha a hölgy meghal, akkor a macskái örökölnek, viszont ha azok meghalnak, akkor Ő. Az eddig kastélyban nevelkedett macskák pedig kikerülnek a nagybetűs ÉLET-be, az utcára, ámde hamar találnak segítséget egy párizsi kóbormacska személyében, aki mellesleg egy macska jazz zenekar oszlopos tagja... Innen már nem nehéz kitalálni, hogy mi a folytatás... Persze van benne szerelem első látásra, cukifalat kiscicák (szintén énekelnek), gyerekeknek szóló poénok, de főleg sok zene... Ami nincs benne: agresszió, verekedés, egymás agyonverése kalapáccsal és hasonló nyalánkságok, amit én a film előnyeihez sorolok. Én jobban szeretem, ha a gyerekeim szerelmes éneklő macskákat néznek....
A film érdekessége, hogy a főszereplő macskahölgy hangját nem más kölcsönözte, mint Eva Gabor. Én nem is tudtam, hogy ilyen szép hangja volt.
Nade lássuk mi tetszett benne. Hát elsősorban a zene. Kifejezetten üdítő volt, hogy amikor a gyerekek a háttérben éppen vagy harmadszor nézték, akkor nem olyan nyálas nyenyenye zene szólt hozzá, hanem kellemes jazz. És mint általában a Disney rajzfilmekben, itt is meglehetősen gyakran dalra fakadnak.
Maga a történet nem túl bonyolult és éppen olyan, amit a gyerekek szeretnek. Egy párizsi palotácskában lakik egy idős "madame", aki imádja a macskáit és a zenét, a komornyikjával, aki először nagyon vicces, aztán kiderül, hogy Ő a rosszfiú, de azért még vicces marad, csak nem úgy. A történet főhősei pedig macskák, kiscicák és persze még egy csomó éneklő-beszélő állatka, egerek, ló, kutyák, libák....
A bonyodalom rész ott kezdődik, hogy a komornyik, meg akar szabadulni a macskáktól, amire minden oka megvan, ha a hölgy meghal, akkor a macskái örökölnek, viszont ha azok meghalnak, akkor Ő. Az eddig kastélyban nevelkedett macskák pedig kikerülnek a nagybetűs ÉLET-be, az utcára, ámde hamar találnak segítséget egy párizsi kóbormacska személyében, aki mellesleg egy macska jazz zenekar oszlopos tagja... Innen már nem nehéz kitalálni, hogy mi a folytatás... Persze van benne szerelem első látásra, cukifalat kiscicák (szintén énekelnek), gyerekeknek szóló poénok, de főleg sok zene... Ami nincs benne: agresszió, verekedés, egymás agyonverése kalapáccsal és hasonló nyalánkságok, amit én a film előnyeihez sorolok. Én jobban szeretem, ha a gyerekeim szerelmes éneklő macskákat néznek....
A film érdekessége, hogy a főszereplő macskahölgy hangját nem más kölcsönözte, mint Eva Gabor. Én nem is tudtam, hogy ilyen szép hangja volt.
2010. szeptember 11., szombat
Miért éppen Montessori?
Igaz, hogy az én gyerekeim már iskolás korúak (legalábbis az itteni rendszer szerint), de amikor még idejöttünk mind a kettő óvodás korú volt és a megfelelő óvoda kiválasztása az egyik legnehezebb feladat volt. Ha már Magyarországon tudtam volna, hogy erre érdemes készülni... akkor sem lett volna rá időm...
Új-Zélandon nincs állami óvoda, csak magánovik vannak. És persze a jobbak hamar megtelnek. Viszont nem csak óvodák vannak és óvodából is van nagyon-nagyon sokféle. Még a szervezeti és működési mód is nagyon változatos: vannak teljesen magánkézben levő ovik, vannak alapítványi óvodák, különböző vallási felekezetek által üzemeltetett intézmények, vagy akár önkéntes szervezetek. Ezeknek egy része kap valamilyen állami támogatást, de ez a támogatás nem automatikus, nem jár minden ovinak alapból. A támogatás mértékét az Oktatási Minisztérium határozza meg: az akkreditált ovik kapnak ilyet, a többi nem. Az akkreditációnál figyelembe veszik, hogy mekkora az óvoda mérete, hány gyerekre mennyi óvónő jut, milyen az oktatási rendszere. Ezeket aztán persze rendszeresen ellenőrzik is és ha nem felel meg a követelményeknek, akkor egyszerűen megvonják a támogatást. Ez az egész támogatási rendszer annyiban érdekes a mezei anyukának (és apukáknak), hogy ennek megfelelően az óvodai árak is igen nagy változatosságot mutatnak, csakúgy, mint a színvonal. Merthogy itt fizetni kell érte. Nem olyan rejtett módon, hogy hozz mosóport, meg fizess be mosodai költséget, hanem a szolgáltatásnak ára van. Ha nem tandíjat fizetsz, akkor adományt.
Az első tipus az ú.n. Kindergarten: ezek az intézmények 3 és 5 éves kor között vehetők igénybe. A jobbaknál hosszú-hosszú várólista van, két éves korban lehet feliratkozni a várólistára és akkor ha van szabad hely, szólnak. Ezeknek a nagy része nem egész napos, vagy nem egész héten az. Van az ú.n Morning Session és az Afternoon Session. A Kindergartenek általában öt Monrning Sessiont és három Afternoon Sessiont vállalnak. A nyitvatartás: 8:45- 11:45 és 12:45-15:30. A foglalkozások általában játékot jelentenek, illetve játékos foglalkozásokat. A szülőktől elvárják, hogy besegítsenek: mind egy kis munkával, mint adományokkal. Szóval itt nincs hivatalos tandíj, de megmondják, hogy mennyi adományt kell adni szemeszterenként. Mivel engem ez az oktatási forma nem igazán érdekelt, mert véleményem szerint ez inkább szól a gyerekek biztonságos megőrzéséről, mint valamilyen szisztematikus tanulásról, sok tapasztalatom a Kindergartenekkel nincs.
A következő lehetőség a Playcentre.Ezeket az ovi szerűségeket maguk a lelkes anyukák vezetik, olyan óvoda, ahol a gyerekek és a szülők is ott vannak. Na jó, leginkább az anyukák. Minden Playcentre kidolgozza a saját tanulási programját, foglalkozásait. Általában egytől-tiz foglalkozást tartanak hetente és a gyerek maximum öt ilyenen vehet részt. A díjakat is az anyukák egy csoportja (akik olyan vezető szerűségek) határozzák meg. Ezzel van némi tapasztalatom, mert első lépésben egy Playcenterben próbálkoztunk. Nekem nem volt túl nagy könnyebbség, hogy ott kellett lennem, viszont a gyerekeim együtt lehettek más gyerekekkel és reméltem, hogy ez majd segít nekik a nyelvtanulásban. Elég érdekes élmény volt, mert akik vezették a Playcentert olyan kis amatőr pszichológusok voltak, azzal a fontoskodó stílussal, hogy ők aztán értenek a gyerekekhez, mert már olvastak vagy két fejlődéslélektan könyvet. Emellett persze tréningeket is tartanak gyereknevelésből. Amúgy kedvesek voltak, csak egy kicsit furcsa volt. Aztán ennek hamar vége szakadt, mert mondták, hogy ha itt akarunk maradni, akkor bizony nekem is el kell kezdenem a tréningeket :) és mivel én mondtam, hogy munkát keresek és aztán egy állandó ovit, ahol nekem nem kell ott lenni, elköszöntek tőlünk. Oda olyanok járnak, akiknek az anyukája nem dolgozik és nem is akar. Hát én nem ilyen vagyok.
A Játszó-csoportokat a különböző közösségi szervezetek (pl. helyi Közösségi Ház stb.) alakítják, de nem igazán jelent gyerekmegőrzést, merthogy legalább az egyik szülőnek ott kell lennie. Van, ahol adocc céllal alakul, pl. festő csoport, vagy barkács csoport, de sok spéci csoport van a bevándorló kisebbségeknek, van pl. magyar néptánc csoport is Aucklanben. Ennek a díja csoportonként változó: van ahol mondjuk egy indiai anyuka ingyen tanitja az indiai gyerekeket a tradicionális táncokra vagy egy lelkes apuka ingyen barkácsol sok gyerekkel. Általában ezek a helyi Közösségi Házba szerveződnek.
A "Home-based-care" nagyjából a csoportos baby-sitterkedést jelenti, ahol egy gyakorlott óvónő vagy lelkes sokgyermekes anyuka otthonra szervez egy maroknyi gyereket és azokra vigyáz, játszik velük, elviszi őket a játszótérre és ezzel még némi pénzt is keres. A díjat a piac szabja meg, aki nagyon jó, az sokat keres, aki nem annyira, az kevesebbet. Itt általában óradíjban szokás számolni. Viszont nagyon rugalmas az időpont, akár hétvége vagy este is lehet. Ugyanigy vannak "Nannie"-k, ami a "magyar" babay-sitternek felel meg és a gyerek egyedül vagy a testvérével van. A Nannie-k akár házhoz is mennek és azért az elvárás, hogy legalább valami alap képzettsége legyen az illetőnek.
Léteznek még egyéb spéci ovik, gyerekmegőrzők is, de az összeset most nem ecsetelném, akinek ilyen kell, az úgyis megkeresi.
És végül vannak a Pre-School-ok, ami a tulajdonképpeni óvoda: itt a játék mellett már valamilyen képzés is folyik. Hogy pontosan hogyan az attól függ, hogy mire szakosodtak: ilyen pl. a Montessori vagy a Steiner óvoda. Na én pont ilyet kerestem. De miért pont Montessori-t?
A Montessori módszer egy gyermekközpontú, alternativ oktatási módszer, aminek az alapja a Dr. Maria Montessori által kialakított fejlődés-elmélet. Maga Maria Montessori, aki szerintem egy zseni volt és amúgy Olaszországban élt és dolgozott az 1900-as évek elején.
Ő arra a nagy felismerésre jutott, hogy ha a gyereket kivesszük az akkor még általánosan használt poroszos iskolai rendszerből, ahol a gyereket büntetéssel és jutaélmazással próbálják rávenni arra, hogy tanuljon és egyszerűen kedvesen és szeretettel hagyjuk nekik, hogy felfedezzék a világot, akkor a gyerek a tanulást élvezni fogja és nem kell sem jutalmazni, sem bünteti, maga a tanulás lesz jutalom értékű. Ehhez alapvetően két dolog kell: egy tanár, aki nem Istenként és felsőbb hatalomként van jelen, hanem segítőként és olyan környezet, ahol a hagyományos játékok helyett fejlesztő játékok vannak.
A módszer lényege, hogy a gyerek önindította viselkedését és azt a tényt használja ki, hogy minden gyerek azon dolgozik, hogy megértse azt, hogyan működik a világ körülötte, szóval nem a gyereket kell csesztetni, hogy tanuljon már, hanem a környezetet kell úgy kialakítani, hogy a gyerek fejlődési szintjének és tanulási stílusának megfelelő legyen.
Például a Montessori oviban a puzzle játékok mondjuk térképeket ábrázolnak, vagy a naprendszert és a kiszínező játékban a gyerekek zászlókat színeznek ki, csak előtte egy könyvben megnézik, hogy milyenre kell színezni és utána odaírják melyik ország zászlójáról van szó. Zalán öt évesen kapásból felismeri az angol, a dél-afrikai, a francia, az olasz és a koreai zászlót. Meg még sok másikat is. Összerakja Új-Zéland térképét és elmagyarázza hozzá, hogy melyik öbölnek mi a neve, melyik az északi és a déli sziget.
A Montessori módszer nagyon nagy hangsúlyt helyezz arra is, hogy a gyerek megtanulja a környezettudatos viselkedést. Például a szelektív hulladékgyűjtés itt természetes, de a gyerekek csirkéket és nyulat gondoztak vagy zöldségeskertet ültettek, gyomláltak és gondoztak.
A társas készségek fejlesztésével is sokat foglalkoznak. Én nagyon szerettem a "circle"-t, amikor a gyerekek körbe ültek és mondjuk egy három éves gyerek korrekt prezentációt tartott (képekkel, meg minden) a kedvenc könyvéről vagy arról, hogy milyen élményei voltak az állatkertben.
Volt "Birthday Circle", ahol a szülinapos kiült középre és a többiek, az oviban készített ajándékokkal lepték meg és közben mindenki mondott néhány kedves szót.
Na de ne szaladjuk előre....
Ott jártam, hogy miközben a Playcenterben múlattuk az időt (én nagyon utáltam) írogattam a leveleket és telefonálgattam ide-oda, hogy Montessori ovit keressek, de mindenhol hosszú várólista végére kerültünk. A gond főleg Bogival volt, aki akkor már négy és fél éves volt, az itteni mérce szerint már lassan iskolás korú. Igaz, hogy a Montessori óvodába 6 éves korig járnak, de mivel otthon nem volt montessoris, nem olyan nagyon lelkesedtek érte, hogy felvegyék. Aztán egy napon meguntam az elutasító leveleket és szépen felöltöztettem a gyerekeket és elmentünk a egyik Montessoriba és mondtam, hogy ímhol vannak ezek a gyerekek, nekik keresek óvodát. Kicsit hümmögtek, aztán lett hely. Először ugyan csak hétfő-keddre volt teljes nap, de szerda-csütörtökre volt hely délutánra. Pénteken meg Mami-napot tartottunk: ez abból állt, hogy sutba dobtam az összes házimunkát, az álláspályázatokat és hasonló izgalmas dolgokat és elmentünk biciklizni, a játszótérre, vagy egyszerűen csak otthon játszottunk vidáman. Nemsokára lett hely egész hétre.
Az óvoda árak nem voltak alacsonyak, mi az első oviban $50-t fizettünk egy teljes napra gyerekenként, nyilván van olcsóbb és drágább is, a Montessori nem olcsó. Aztán jött a kellemes meglepetés. Itt az állam kifizet gyerekenként 20 óvodai órát. Mi úgy számoltuk, hogy ez ránk nem lesz érvényes (akkor még ennél jóval többe került volna), mert nem vagyunk állampolgárok, akkor még csak WP-nk volt, de aztán kiderült, hogy mivel Zsotti ugyanúgy adót fizet, mint bárki más, ez ránk is vonatkozik. Így előállt az a helyzet, hogy kevesebbet fizettünk a magán-oviért, mint otthon :)
Aztán elérkezett a nap, amikor Bogi lányom márciusban öt éves lett, na onnantól viszont már nem jár az állami rásegítés. A költségek igencsak megugrottak, de mivel az ovi szuper volt, a gyerekek nyelvtudás pedig ugrásszerűen fejlődött, úgy döntöttünk, hogy akkor valami máson spórolunk és kifizetjük. A terv az volt, hogy majd Montessori iskolába megy az ovi után: de jött a hír, hogy sajnos nem vették fel, be kellett volna íratni úgy 3 éves kora körül, hogy legyen hely. Novemberig maradt az oviban: addig nekiláttam iskolát keresni. Aztán volt nagy búcsú circle, sütemény osztás és következő héttől már iskolás nagylány volt. De az iskolakeresés már egy következő történet lesz.
Új-Zélandon nincs állami óvoda, csak magánovik vannak. És persze a jobbak hamar megtelnek. Viszont nem csak óvodák vannak és óvodából is van nagyon-nagyon sokféle. Még a szervezeti és működési mód is nagyon változatos: vannak teljesen magánkézben levő ovik, vannak alapítványi óvodák, különböző vallási felekezetek által üzemeltetett intézmények, vagy akár önkéntes szervezetek. Ezeknek egy része kap valamilyen állami támogatást, de ez a támogatás nem automatikus, nem jár minden ovinak alapból. A támogatás mértékét az Oktatási Minisztérium határozza meg: az akkreditált ovik kapnak ilyet, a többi nem. Az akkreditációnál figyelembe veszik, hogy mekkora az óvoda mérete, hány gyerekre mennyi óvónő jut, milyen az oktatási rendszere. Ezeket aztán persze rendszeresen ellenőrzik is és ha nem felel meg a követelményeknek, akkor egyszerűen megvonják a támogatást. Ez az egész támogatási rendszer annyiban érdekes a mezei anyukának (és apukáknak), hogy ennek megfelelően az óvodai árak is igen nagy változatosságot mutatnak, csakúgy, mint a színvonal. Merthogy itt fizetni kell érte. Nem olyan rejtett módon, hogy hozz mosóport, meg fizess be mosodai költséget, hanem a szolgáltatásnak ára van. Ha nem tandíjat fizetsz, akkor adományt.
Az első tipus az ú.n. Kindergarten: ezek az intézmények 3 és 5 éves kor között vehetők igénybe. A jobbaknál hosszú-hosszú várólista van, két éves korban lehet feliratkozni a várólistára és akkor ha van szabad hely, szólnak. Ezeknek a nagy része nem egész napos, vagy nem egész héten az. Van az ú.n Morning Session és az Afternoon Session. A Kindergartenek általában öt Monrning Sessiont és három Afternoon Sessiont vállalnak. A nyitvatartás: 8:45- 11:45 és 12:45-15:30. A foglalkozások általában játékot jelentenek, illetve játékos foglalkozásokat. A szülőktől elvárják, hogy besegítsenek: mind egy kis munkával, mint adományokkal. Szóval itt nincs hivatalos tandíj, de megmondják, hogy mennyi adományt kell adni szemeszterenként. Mivel engem ez az oktatási forma nem igazán érdekelt, mert véleményem szerint ez inkább szól a gyerekek biztonságos megőrzéséről, mint valamilyen szisztematikus tanulásról, sok tapasztalatom a Kindergartenekkel nincs.
A következő lehetőség a Playcentre.Ezeket az ovi szerűségeket maguk a lelkes anyukák vezetik, olyan óvoda, ahol a gyerekek és a szülők is ott vannak. Na jó, leginkább az anyukák. Minden Playcentre kidolgozza a saját tanulási programját, foglalkozásait. Általában egytől-tiz foglalkozást tartanak hetente és a gyerek maximum öt ilyenen vehet részt. A díjakat is az anyukák egy csoportja (akik olyan vezető szerűségek) határozzák meg. Ezzel van némi tapasztalatom, mert első lépésben egy Playcenterben próbálkoztunk. Nekem nem volt túl nagy könnyebbség, hogy ott kellett lennem, viszont a gyerekeim együtt lehettek más gyerekekkel és reméltem, hogy ez majd segít nekik a nyelvtanulásban. Elég érdekes élmény volt, mert akik vezették a Playcentert olyan kis amatőr pszichológusok voltak, azzal a fontoskodó stílussal, hogy ők aztán értenek a gyerekekhez, mert már olvastak vagy két fejlődéslélektan könyvet. Emellett persze tréningeket is tartanak gyereknevelésből. Amúgy kedvesek voltak, csak egy kicsit furcsa volt. Aztán ennek hamar vége szakadt, mert mondták, hogy ha itt akarunk maradni, akkor bizony nekem is el kell kezdenem a tréningeket :) és mivel én mondtam, hogy munkát keresek és aztán egy állandó ovit, ahol nekem nem kell ott lenni, elköszöntek tőlünk. Oda olyanok járnak, akiknek az anyukája nem dolgozik és nem is akar. Hát én nem ilyen vagyok.
A Játszó-csoportokat a különböző közösségi szervezetek (pl. helyi Közösségi Ház stb.) alakítják, de nem igazán jelent gyerekmegőrzést, merthogy legalább az egyik szülőnek ott kell lennie. Van, ahol adocc céllal alakul, pl. festő csoport, vagy barkács csoport, de sok spéci csoport van a bevándorló kisebbségeknek, van pl. magyar néptánc csoport is Aucklanben. Ennek a díja csoportonként változó: van ahol mondjuk egy indiai anyuka ingyen tanitja az indiai gyerekeket a tradicionális táncokra vagy egy lelkes apuka ingyen barkácsol sok gyerekkel. Általában ezek a helyi Közösségi Házba szerveződnek.
A "Home-based-care" nagyjából a csoportos baby-sitterkedést jelenti, ahol egy gyakorlott óvónő vagy lelkes sokgyermekes anyuka otthonra szervez egy maroknyi gyereket és azokra vigyáz, játszik velük, elviszi őket a játszótérre és ezzel még némi pénzt is keres. A díjat a piac szabja meg, aki nagyon jó, az sokat keres, aki nem annyira, az kevesebbet. Itt általában óradíjban szokás számolni. Viszont nagyon rugalmas az időpont, akár hétvége vagy este is lehet. Ugyanigy vannak "Nannie"-k, ami a "magyar" babay-sitternek felel meg és a gyerek egyedül vagy a testvérével van. A Nannie-k akár házhoz is mennek és azért az elvárás, hogy legalább valami alap képzettsége legyen az illetőnek.
Léteznek még egyéb spéci ovik, gyerekmegőrzők is, de az összeset most nem ecsetelném, akinek ilyen kell, az úgyis megkeresi.
És végül vannak a Pre-School-ok, ami a tulajdonképpeni óvoda: itt a játék mellett már valamilyen képzés is folyik. Hogy pontosan hogyan az attól függ, hogy mire szakosodtak: ilyen pl. a Montessori vagy a Steiner óvoda. Na én pont ilyet kerestem. De miért pont Montessori-t?
A Montessori módszer egy gyermekközpontú, alternativ oktatási módszer, aminek az alapja a Dr. Maria Montessori által kialakított fejlődés-elmélet. Maga Maria Montessori, aki szerintem egy zseni volt és amúgy Olaszországban élt és dolgozott az 1900-as évek elején.
Ő arra a nagy felismerésre jutott, hogy ha a gyereket kivesszük az akkor még általánosan használt poroszos iskolai rendszerből, ahol a gyereket büntetéssel és jutaélmazással próbálják rávenni arra, hogy tanuljon és egyszerűen kedvesen és szeretettel hagyjuk nekik, hogy felfedezzék a világot, akkor a gyerek a tanulást élvezni fogja és nem kell sem jutalmazni, sem bünteti, maga a tanulás lesz jutalom értékű. Ehhez alapvetően két dolog kell: egy tanár, aki nem Istenként és felsőbb hatalomként van jelen, hanem segítőként és olyan környezet, ahol a hagyományos játékok helyett fejlesztő játékok vannak.
A módszer lényege, hogy a gyerek önindította viselkedését és azt a tényt használja ki, hogy minden gyerek azon dolgozik, hogy megértse azt, hogyan működik a világ körülötte, szóval nem a gyereket kell csesztetni, hogy tanuljon már, hanem a környezetet kell úgy kialakítani, hogy a gyerek fejlődési szintjének és tanulási stílusának megfelelő legyen.
Például a Montessori oviban a puzzle játékok mondjuk térképeket ábrázolnak, vagy a naprendszert és a kiszínező játékban a gyerekek zászlókat színeznek ki, csak előtte egy könyvben megnézik, hogy milyenre kell színezni és utána odaírják melyik ország zászlójáról van szó. Zalán öt évesen kapásból felismeri az angol, a dél-afrikai, a francia, az olasz és a koreai zászlót. Meg még sok másikat is. Összerakja Új-Zéland térképét és elmagyarázza hozzá, hogy melyik öbölnek mi a neve, melyik az északi és a déli sziget.
A Montessori módszer nagyon nagy hangsúlyt helyezz arra is, hogy a gyerek megtanulja a környezettudatos viselkedést. Például a szelektív hulladékgyűjtés itt természetes, de a gyerekek csirkéket és nyulat gondoztak vagy zöldségeskertet ültettek, gyomláltak és gondoztak.
A társas készségek fejlesztésével is sokat foglalkoznak. Én nagyon szerettem a "circle"-t, amikor a gyerekek körbe ültek és mondjuk egy három éves gyerek korrekt prezentációt tartott (képekkel, meg minden) a kedvenc könyvéről vagy arról, hogy milyen élményei voltak az állatkertben.
Volt "Birthday Circle", ahol a szülinapos kiült középre és a többiek, az oviban készített ajándékokkal lepték meg és közben mindenki mondott néhány kedves szót.
Na de ne szaladjuk előre....
Ott jártam, hogy miközben a Playcenterben múlattuk az időt (én nagyon utáltam) írogattam a leveleket és telefonálgattam ide-oda, hogy Montessori ovit keressek, de mindenhol hosszú várólista végére kerültünk. A gond főleg Bogival volt, aki akkor már négy és fél éves volt, az itteni mérce szerint már lassan iskolás korú. Igaz, hogy a Montessori óvodába 6 éves korig járnak, de mivel otthon nem volt montessoris, nem olyan nagyon lelkesedtek érte, hogy felvegyék. Aztán egy napon meguntam az elutasító leveleket és szépen felöltöztettem a gyerekeket és elmentünk a egyik Montessoriba és mondtam, hogy ímhol vannak ezek a gyerekek, nekik keresek óvodát. Kicsit hümmögtek, aztán lett hely. Először ugyan csak hétfő-keddre volt teljes nap, de szerda-csütörtökre volt hely délutánra. Pénteken meg Mami-napot tartottunk: ez abból állt, hogy sutba dobtam az összes házimunkát, az álláspályázatokat és hasonló izgalmas dolgokat és elmentünk biciklizni, a játszótérre, vagy egyszerűen csak otthon játszottunk vidáman. Nemsokára lett hely egész hétre.
Az óvoda árak nem voltak alacsonyak, mi az első oviban $50-t fizettünk egy teljes napra gyerekenként, nyilván van olcsóbb és drágább is, a Montessori nem olcsó. Aztán jött a kellemes meglepetés. Itt az állam kifizet gyerekenként 20 óvodai órát. Mi úgy számoltuk, hogy ez ránk nem lesz érvényes (akkor még ennél jóval többe került volna), mert nem vagyunk állampolgárok, akkor még csak WP-nk volt, de aztán kiderült, hogy mivel Zsotti ugyanúgy adót fizet, mint bárki más, ez ránk is vonatkozik. Így előállt az a helyzet, hogy kevesebbet fizettünk a magán-oviért, mint otthon :)
Aztán elérkezett a nap, amikor Bogi lányom márciusban öt éves lett, na onnantól viszont már nem jár az állami rásegítés. A költségek igencsak megugrottak, de mivel az ovi szuper volt, a gyerekek nyelvtudás pedig ugrásszerűen fejlődött, úgy döntöttünk, hogy akkor valami máson spórolunk és kifizetjük. A terv az volt, hogy majd Montessori iskolába megy az ovi után: de jött a hír, hogy sajnos nem vették fel, be kellett volna íratni úgy 3 éves kora körül, hogy legyen hely. Novemberig maradt az oviban: addig nekiláttam iskolát keresni. Aztán volt nagy búcsú circle, sütemény osztás és következő héttől már iskolás nagylány volt. De az iskolakeresés már egy következő történet lesz.
|
2010. szeptember 9., csütörtök
Christchurch földrengés térképe
A christchurch-i földrengésről már elég részletesen beszámolt Pappito (http://www.pappito.com/blogpost/foldrenges-christchurchben-earthquake/ és http://www.pappito.com/blogpost/chriscthurchben-folyamatos-utorengesek-earthquake-aftershocks/ ), úgyhogy én nem állok neki ugyanazokat a tényeket részletezni, akit érdekel az úgyis odakattint és elolvassa.
Viszont, a következő linkre http://www.christchurchquakemap.co.nz/ kattintva lehet látni, hogy a nagy földrengés és az utórengései valójában hogyan zajlottak és mekkora területen. Ezt a Canterbury egyetem tudósai kreálták azzal a céllal, hogy segítsenek a földrengés területén kívül élőknek megérteni, mit is élnek át azok akik ott vannak. A kör nagysága a rengés kiterjedési területét, vagyis a rengés erősségét mutatja és a színek a mélységet jelzik. A térkép mellett pedig a rengések pontos időpontjai vannak feltüntetve.
Viszont, a következő linkre http://www.christchurchquakemap.co.nz/ kattintva lehet látni, hogy a nagy földrengés és az utórengései valójában hogyan zajlottak és mekkora területen. Ezt a Canterbury egyetem tudósai kreálták azzal a céllal, hogy segítsenek a földrengés területén kívül élőknek megérteni, mit is élnek át azok akik ott vannak. A kör nagysága a rengés kiterjedési területét, vagyis a rengés erősségét mutatja és a színek a mélységet jelzik. A térkép mellett pedig a rengések pontos időpontjai vannak feltüntetve.
2010. szeptember 7., kedd
Mozi rovat: Food Inc
Amikor legutóbb Magyarországon jártam, ismét találkoztam azokkal a barátaimmal, akikkel elmélyülten szoktunk megvitatni éppen most vagy akár régebben látott filmeket. Szóval ez a rovat ilyen filmekről fog szólni. A filmek nem mindig a legújabbak, csak éppen én most láttam őket. Elsőnek következzen egy gyöngyszem: a Food Inc. című amerikai dokumentumfilm.
A film megrázó és sokkoló, én a megtekintés után még egy fél óráig ültem és gondolkoztam rajta, aztán napokig erről beszélgettem az itteni barátokkal is. A fimet Robert Kenner rendezte 2008-ban (vigyázat szóltam, hogy nem vagyok mindig up to date!) és jól is tette. A történet "főhőse" az amerikai élelmiszeripar, annak is az a része, amit az érdekeltek igencsak igyekeznek előlünk eltitkolni: a hús gyártása. És most nem a hústermékek gyártásáról van szó, hanem arról, hogy hogyan készül, futószalagon a nagyüzemi gazdaságokban a hús. Vannak benne csirkefarmok, marhatelepek, nekem a legszörnyűbb a disznókról szóló rész volt. A film bemutatja a teljes gyártási folyamatot, mert itt már nem gazdálkodásról van szó, hanem gyártásról: a magtól a késztermékig. Futószalagon. Mert úgy tűnik, hogy az egészet néhány nagy multivállalat tartja kézben. Megtudhatjuk, hogy miért csak kukoricát ehetnek a marhák, akik természetes körülmények között sose tennének ilyet és hogy hogyan alakult át a nagyüzemi csirke néhány generáció alatt (meg szerintem egy kis mesterséges rásegítéssel) járásra alig képes, a saját súlya alatt összerogyó szörnyszülötté. És hogyan alakult át a klasszikus amerikai farm csirke, disznó vagy marhagyárrá.
És miért érdekes ez nekünk? Mi közünk az amerikai élelmiszeriparhoz? Mert bizony a nagyüzemi gazdaság az egész világon ott van. Magyarországon is. Új-Zélandon is. Bár itt csak disznókat és csirkéket tartanak nagyüzemben és azért szerencsére van sok "free range" farm is, ahonnan, habár valamivel drágábban, de beszerezhető az antibiotikumtól mentes, nem génmanipulált kukoricával és szójával teletömött és nem a saját ürülékében felnőtt állat húsa. Én amióta láttam mi kerül a polcra csinos csomagolásban, nem veszek a nagyüzemi gazdaságban előállított húst a szupermarketben.
A filmet csak erős gyomrúaknak és erős idegzetűeknek ajánlom.
Nekem nagyon tetszett a film, úgyhogy 5*-t kap, az 5-ből.
A film megrázó és sokkoló, én a megtekintés után még egy fél óráig ültem és gondolkoztam rajta, aztán napokig erről beszélgettem az itteni barátokkal is. A fimet Robert Kenner rendezte 2008-ban (vigyázat szóltam, hogy nem vagyok mindig up to date!) és jól is tette. A történet "főhőse" az amerikai élelmiszeripar, annak is az a része, amit az érdekeltek igencsak igyekeznek előlünk eltitkolni: a hús gyártása. És most nem a hústermékek gyártásáról van szó, hanem arról, hogy hogyan készül, futószalagon a nagyüzemi gazdaságokban a hús. Vannak benne csirkefarmok, marhatelepek, nekem a legszörnyűbb a disznókról szóló rész volt. A film bemutatja a teljes gyártási folyamatot, mert itt már nem gazdálkodásról van szó, hanem gyártásról: a magtól a késztermékig. Futószalagon. Mert úgy tűnik, hogy az egészet néhány nagy multivállalat tartja kézben. Megtudhatjuk, hogy miért csak kukoricát ehetnek a marhák, akik természetes körülmények között sose tennének ilyet és hogy hogyan alakult át a nagyüzemi csirke néhány generáció alatt (meg szerintem egy kis mesterséges rásegítéssel) járásra alig képes, a saját súlya alatt összerogyó szörnyszülötté. És hogyan alakult át a klasszikus amerikai farm csirke, disznó vagy marhagyárrá.
És miért érdekes ez nekünk? Mi közünk az amerikai élelmiszeriparhoz? Mert bizony a nagyüzemi gazdaság az egész világon ott van. Magyarországon is. Új-Zélandon is. Bár itt csak disznókat és csirkéket tartanak nagyüzemben és azért szerencsére van sok "free range" farm is, ahonnan, habár valamivel drágábban, de beszerezhető az antibiotikumtól mentes, nem génmanipulált kukoricával és szójával teletömött és nem a saját ürülékében felnőtt állat húsa. Én amióta láttam mi kerül a polcra csinos csomagolásban, nem veszek a nagyüzemi gazdaságban előállított húst a szupermarketben.
A filmet csak erős gyomrúaknak és erős idegzetűeknek ajánlom.
Nekem nagyon tetszett a film, úgyhogy 5*-t kap, az 5-ből.
2010. szeptember 4., szombat
A regisztrált kutya...
A következő poszt születése egy kedves ismerősnek köszönhető, aki most költözik a North Shorra és történetesen egy kutyával is rendelkezik. A történet arról szól, hogy a kutyám hogyan lett regisztrált. Így már ketten vagyunk a családban, akinek van regisztrációja.
Egy éve egy szép tavaszi napon, amikor a méhecskék zümmögnek, no meg a madarak is énekelnek a mi kan kutyánkon is kitört a tavaszi láz és egy szép napon úgy döntött van ott a kerítésen egy kicsiny rés, ahol pont kifér. Azt azért el kell ismerni, hogy nagyon ügyesen áttuszkolta magát egy kicsinynek tűnő résen és nekiindult, hogy egyedül is felfedezze a környéket. Mivel senki nem volt itthon, így ez nem is tűnt fel nekünk, csak amikor hazajöttünk olyan hiányérzetünk volt: igen, Áron megszökött. A keresés esélytelennek látszott, én ugyan a szomszédos erdőbe, ahová gyakran járunk elkocogtam, de persze nyoma sem volt a tekergőnek. Mivel igencsak esős idő volt gondoltuk, ha elered az eső, úgyis hazajön. De nem jött. Na sebaj, majd amikor vacsora idő lesz és megéhezik, na majd akkor. De akkor sem jött. Végül lassan besötétedett és akkor már biztos voltam benne, hogy valami történt.
Mit lehet tenni: nekiláttam, hogy az Interneten felkutassam mi a teendő ilyenkor. Egy gyors keresés után azonnal feljött a megfelelő oldal, ahol az elveszett-megtalált kutyákat lehet bejelenteni. Az oldalon volt egy kereső program is: beütötted a mikrocsip számot és akkor az alapján keresett. Hamar fel is jött a találat: a Long Bay school zone-ban kora délután befogtak egy weimari vizslát, aki kan és történetesen a mikrocsip szám is stimmelt.
Azért nagy kő esett le a szívemről: legalább nem egy autó ütötte el és már tudjuk, hogy hol van: egy sintértelepen. Mivel itt nem szokás értelmetlenül gyilkolni állatokat, azt tudtam, hogy nagy baja nem lehet. Mivel már este 10 körül járt az idő úgy döntöttünk, hogy nevelési céllal csak másnap megyünk érte. Hátha a fűtetlen kennelben töltött éjszaka ráébreszti arra, hogy milyen jó dolga is van a fűtött ház szőnyegpadlóján vagy kanapéján heverészve.
Másnap útra keltem és vagy 30 kilométernyi autózás után meg is találtam a megfelelő létesítményt. Elvittem az útlevelét is, hogy igazoljam, hogy én vagyok a gazdi. A recepciós hölgy rögtön szólt is, hogy hozhatják a weimarit és nekilátott számolni: először is $60 volt az, hogy begyűjtötték (ja, kérem, itt a munkadíj nem olcsó!), majd következett egy $15 tétel, ez volt a szállás és kaja költség (mert ha már ott volt vacsorát is kapott a kis szemét), majd még felszámoltak $115 regisztrációs költséget. Kaptam egy kis tájékoztató füzetkét is, amiben részletesen leírják, hogy mibe kerül, ha a kerítéseden van egy rés, amin a kutya kifér.
Az első szökésnél a begyűjtési díj $60, a következőnél már $100, a harmadik alkalommal pedig $115. Utána azt hiszem kijön a megfelelő szervezet, összecuccolja a kutyust és elviszi, hogy olyan gazdit találjon, aki tud kerítést javítani. A szállás és etetés napi $15.
A füzetkében még további info volt arról, hogy miket kaphat el, amikor benyomják a köz-kennelbe, arról, hogy mi a teendő, ha nyaralni mész (semmiképpen sem az, hogy kiereszted a kutyát kóborolni) és a végén egy kedves kis összefoglaló az engedelmességi tréningekről, ha már magadnak nem tudod megnevelni az ebed :)
Na most egy kis visszakanyar: a regisztrációs díj. Na az itt Új-Zélandon kötelező.
Az 1996-os Dog Control Act előirja minden 3 hónaposnál idősebb kutya regisztrációját a helyi önkormányzatnál, és a regisztrációs díj megfizetését minden év július 1-ig. A regisztrációs díj összegét a helyi önkormányzat állapítja meg, a befolyt összeget az önkormányzat az adott területen élő kutyákkal kapcsolatos szolgáltatások (pl. begyűjtők fizetése, begyűjtő kennelek, kutya kaka gyűjtő szemetesek, stb.) fenntartására fordítja.
Minden önkormányzatnak nyilvántartást kell vezetni a regisztrált kutyákról. A kutyával kapcsolatos információkat (neme, életkora, fajtája, mikrocsip szám, stb.) és a kutya tulajdonosának adatait egy országos adatbázisban is (National Dog Data Base) tárolják: ez alapján lehet az elveszett kutyákat beazonosítani, de ebben a nyilvántartásban szerepel az is, ha a kutya megbízhatatlan vagy akár veszélyes.
Ez egyfajta kutya adó szerűség, de mindenképpen hasznos, mert így az önkormányzatnak, sőt az országos központnak is, egész pontos nyilvántartása van minden egyes ebről. Ezt évente kell fizetni, minden év július 1.-ig. Ha július 1. előtt befizeted, akkor kedvezményes a díj, így csak $100. Van kedvezményes dij is, pl. ha ivartalanított a kutya, vagy regisztrált munkakutya, mondjuk vakvezető, akkor kevesebb. De ha a kutya beleesik a veszélyes kutya kategóriába, akkor több. Ehhez az kell, hogy papír van arról, hogy mondjuk a kutya megtámadott egy embert vagy másik kutyát, vagy kiwimadarat vagy bármi más védett akármit (pl. egy kauri fát tövig rágott).
Ha egyszer túl vagy a regisztráción, akkor a díjat online 2 perc alatt befizeted. Pár nappal később postán kapsz egy szálát és egy ki műanyag bilétát: minden évben más színűt, amit ráapplikálsz a nyakörvre. Innen tudják, hogy te nagyon rendes polgár vagy és befizetted a díjat. Ha elfelejtenéd: küldenek egy levelet, amiben felhívják a szíves figyelmed arra, hogy elfelejtetted befizetni. Ha ezek után sem fizeted be: kijön a hatóság és akkor már büntit is fizetsz, ami nem kevés: $300 és/vagy leveszik a kutyát. Ha mondjuk nem az első eset, akkor akár el is ítélhetnek. A rendszer teljesen korrekt és lássuk be, nem nagy összeg egy házi barátért. Macskákra is fizetni kell. Ez arra is jó, hogy mindenki meggondolja, hogy érdemes-e mondjuk 16 macskát tartania, vagy elég egy is. Egyébként, ha mégis a 16 mellett döntesz, akkor ahhoz külön engedély kell. Ha egynél több kutyát akarsz tartani, ahhoz is.
Ha nem csavargott még el a kutya, de felelősségteljes polgár vagy, akkor a processz a következő:
A helyi önkormányzat honlapján letöltöd a megfelelő nyomtatványt (Application for Dog Registration) és ezt értelemszerűen kitöltöd. Majd csatolod a többi dokumentumot, amid van: állatorvosi papír az ivartalanításról (ha volt neki), a kutyatulajdonos "licence"-t, ha van törzskönyv, akkor az megteszi. Az útlevél is jó, úgy tudom, ami ha Magyarországról jött a kutya, kell, hogy legyen. A lényeg az, hogy valami olyan dokument legyen, ami igazolja, hogy tiéd a kutya. Ezt az egész pakkot elküldöd az önkormányzatnak, persze a díjfizetést is (vagyis mellékelsz egy csekket). Ha tök béna vagy és ezt nem sikerül összepakolnod vagy nem tudsz csekket kiállítani: akkor elmehetsz és pöcsölhetsz vele személyesen is.
Az érthetetlen rész az, hogy ezt miért is nem mondta nekem senki, amikor a kutya megérkezett az országba. Átment a MAF-on, karanténban volt és ott adtak egy rakás papírt arról, hogy milyen oltásokat javasolnak, meg ilyenek, de a kötelező regisztrációt senki nem említette. Pedig nem lett volna nagy dolog egy kis tájékoztató cetlit a kezembe nyomni.
Egy éve egy szép tavaszi napon, amikor a méhecskék zümmögnek, no meg a madarak is énekelnek a mi kan kutyánkon is kitört a tavaszi láz és egy szép napon úgy döntött van ott a kerítésen egy kicsiny rés, ahol pont kifér. Azt azért el kell ismerni, hogy nagyon ügyesen áttuszkolta magát egy kicsinynek tűnő résen és nekiindult, hogy egyedül is felfedezze a környéket. Mivel senki nem volt itthon, így ez nem is tűnt fel nekünk, csak amikor hazajöttünk olyan hiányérzetünk volt: igen, Áron megszökött. A keresés esélytelennek látszott, én ugyan a szomszédos erdőbe, ahová gyakran járunk elkocogtam, de persze nyoma sem volt a tekergőnek. Mivel igencsak esős idő volt gondoltuk, ha elered az eső, úgyis hazajön. De nem jött. Na sebaj, majd amikor vacsora idő lesz és megéhezik, na majd akkor. De akkor sem jött. Végül lassan besötétedett és akkor már biztos voltam benne, hogy valami történt.
Mit lehet tenni: nekiláttam, hogy az Interneten felkutassam mi a teendő ilyenkor. Egy gyors keresés után azonnal feljött a megfelelő oldal, ahol az elveszett-megtalált kutyákat lehet bejelenteni. Az oldalon volt egy kereső program is: beütötted a mikrocsip számot és akkor az alapján keresett. Hamar fel is jött a találat: a Long Bay school zone-ban kora délután befogtak egy weimari vizslát, aki kan és történetesen a mikrocsip szám is stimmelt.
Azért nagy kő esett le a szívemről: legalább nem egy autó ütötte el és már tudjuk, hogy hol van: egy sintértelepen. Mivel itt nem szokás értelmetlenül gyilkolni állatokat, azt tudtam, hogy nagy baja nem lehet. Mivel már este 10 körül járt az idő úgy döntöttünk, hogy nevelési céllal csak másnap megyünk érte. Hátha a fűtetlen kennelben töltött éjszaka ráébreszti arra, hogy milyen jó dolga is van a fűtött ház szőnyegpadlóján vagy kanapéján heverészve.
Másnap útra keltem és vagy 30 kilométernyi autózás után meg is találtam a megfelelő létesítményt. Elvittem az útlevelét is, hogy igazoljam, hogy én vagyok a gazdi. A recepciós hölgy rögtön szólt is, hogy hozhatják a weimarit és nekilátott számolni: először is $60 volt az, hogy begyűjtötték (ja, kérem, itt a munkadíj nem olcsó!), majd következett egy $15 tétel, ez volt a szállás és kaja költség (mert ha már ott volt vacsorát is kapott a kis szemét), majd még felszámoltak $115 regisztrációs költséget. Kaptam egy kis tájékoztató füzetkét is, amiben részletesen leírják, hogy mibe kerül, ha a kerítéseden van egy rés, amin a kutya kifér.
Az első szökésnél a begyűjtési díj $60, a következőnél már $100, a harmadik alkalommal pedig $115. Utána azt hiszem kijön a megfelelő szervezet, összecuccolja a kutyust és elviszi, hogy olyan gazdit találjon, aki tud kerítést javítani. A szállás és etetés napi $15.
A füzetkében még további info volt arról, hogy miket kaphat el, amikor benyomják a köz-kennelbe, arról, hogy mi a teendő, ha nyaralni mész (semmiképpen sem az, hogy kiereszted a kutyát kóborolni) és a végén egy kedves kis összefoglaló az engedelmességi tréningekről, ha már magadnak nem tudod megnevelni az ebed :)
Na most egy kis visszakanyar: a regisztrációs díj. Na az itt Új-Zélandon kötelező.
Az 1996-os Dog Control Act előirja minden 3 hónaposnál idősebb kutya regisztrációját a helyi önkormányzatnál, és a regisztrációs díj megfizetését minden év július 1-ig. A regisztrációs díj összegét a helyi önkormányzat állapítja meg, a befolyt összeget az önkormányzat az adott területen élő kutyákkal kapcsolatos szolgáltatások (pl. begyűjtők fizetése, begyűjtő kennelek, kutya kaka gyűjtő szemetesek, stb.) fenntartására fordítja.
Minden önkormányzatnak nyilvántartást kell vezetni a regisztrált kutyákról. A kutyával kapcsolatos információkat (neme, életkora, fajtája, mikrocsip szám, stb.) és a kutya tulajdonosának adatait egy országos adatbázisban is (National Dog Data Base) tárolják: ez alapján lehet az elveszett kutyákat beazonosítani, de ebben a nyilvántartásban szerepel az is, ha a kutya megbízhatatlan vagy akár veszélyes.
Ez egyfajta kutya adó szerűség, de mindenképpen hasznos, mert így az önkormányzatnak, sőt az országos központnak is, egész pontos nyilvántartása van minden egyes ebről. Ezt évente kell fizetni, minden év július 1.-ig. Ha július 1. előtt befizeted, akkor kedvezményes a díj, így csak $100. Van kedvezményes dij is, pl. ha ivartalanított a kutya, vagy regisztrált munkakutya, mondjuk vakvezető, akkor kevesebb. De ha a kutya beleesik a veszélyes kutya kategóriába, akkor több. Ehhez az kell, hogy papír van arról, hogy mondjuk a kutya megtámadott egy embert vagy másik kutyát, vagy kiwimadarat vagy bármi más védett akármit (pl. egy kauri fát tövig rágott).
Ha egyszer túl vagy a regisztráción, akkor a díjat online 2 perc alatt befizeted. Pár nappal később postán kapsz egy szálát és egy ki műanyag bilétát: minden évben más színűt, amit ráapplikálsz a nyakörvre. Innen tudják, hogy te nagyon rendes polgár vagy és befizetted a díjat. Ha elfelejtenéd: küldenek egy levelet, amiben felhívják a szíves figyelmed arra, hogy elfelejtetted befizetni. Ha ezek után sem fizeted be: kijön a hatóság és akkor már büntit is fizetsz, ami nem kevés: $300 és/vagy leveszik a kutyát. Ha mondjuk nem az első eset, akkor akár el is ítélhetnek. A rendszer teljesen korrekt és lássuk be, nem nagy összeg egy házi barátért. Macskákra is fizetni kell. Ez arra is jó, hogy mindenki meggondolja, hogy érdemes-e mondjuk 16 macskát tartania, vagy elég egy is. Egyébként, ha mégis a 16 mellett döntesz, akkor ahhoz külön engedély kell. Ha egynél több kutyát akarsz tartani, ahhoz is.
Ha nem csavargott még el a kutya, de felelősségteljes polgár vagy, akkor a processz a következő:
A helyi önkormányzat honlapján letöltöd a megfelelő nyomtatványt (Application for Dog Registration) és ezt értelemszerűen kitöltöd. Majd csatolod a többi dokumentumot, amid van: állatorvosi papír az ivartalanításról (ha volt neki), a kutyatulajdonos "licence"-t, ha van törzskönyv, akkor az megteszi. Az útlevél is jó, úgy tudom, ami ha Magyarországról jött a kutya, kell, hogy legyen. A lényeg az, hogy valami olyan dokument legyen, ami igazolja, hogy tiéd a kutya. Ezt az egész pakkot elküldöd az önkormányzatnak, persze a díjfizetést is (vagyis mellékelsz egy csekket). Ha tök béna vagy és ezt nem sikerül összepakolnod vagy nem tudsz csekket kiállítani: akkor elmehetsz és pöcsölhetsz vele személyesen is.
Az érthetetlen rész az, hogy ezt miért is nem mondta nekem senki, amikor a kutya megérkezett az országba. Átment a MAF-on, karanténban volt és ott adtak egy rakás papírt arról, hogy milyen oltásokat javasolnak, meg ilyenek, de a kötelező regisztrációt senki nem említette. Pedig nem lett volna nagy dolog egy kis tájékoztató cetlit a kezembe nyomni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
