Manukura

A szomszédasszonytól kaptam a hírt, hogy Május elsején megszületett Manukura, a fehér kiwi. A Maoriknál a fehér kiwi jó jel, valami új kezdetét jelzi, a manukura tiszteletreméltó vezért jelent. Így néz ki Manukura, személyesen:

A félreértések elkerülése végett a kiwi-csibe nem albínó, hanemcsak simán fehér. És nagyon aranyos. További részletek itt:

Manukura - the little white kiwi. from Mike Heydon on Vimeo.

Horgászkalandok - sok hal

Sajnos Gyuribá 2010 Szeptemberében elköltözött Wellingtonba és így csónak nélkül maradtam. Előzőleg, mivel a parti horgászat nekem annyira nem jött be, a surf casting felszerelésemet is eladtam a Trademe-, ezzel sikerült is kizárni magam a horgászatból majdnem egy évre.
2010 végén András lett a megmentőm, beruházott egy elég szigorú 6m-es hajóra, ami kb fél méterrel magasabb és 150 lóerővel többet tud felmutatni mint a Gyuribá-é. Az ő hajójával jóval beljebb (10-15km) is bemerészkedtünk, persze ez még mindig part közeli víznek számít, de ott már érdekes dolgok is megeshetnek az emberrel.

Az első, hogy szinte mindig sikerült vacsorát fogni, gyakran több alkalomra is. Az ide ömlesztett képek nincsenek időrendi sorrendben:

 Ez valamikor Decemberben készülhetett, mert Gurnardot csak akkor lehet fogni valamiért. Van máskor is, csak akkor nagyon ritka.

 Ezt nem mind én fogtam, mert napi 9 a limit.

 Gournard - egy nagyon finom hal, alkalmas halászlének és harcsa pörköltnek is.

 A külső vizeken nagyon sok a cápa. A kicsiket meg lehet fogni, a nagyokat nem. Egyrészt a nagyok lazán elharapnak bármit, az acélt nem, de annak sincs értelme, mert itt vannak 2-3m-es cápák is és ők lazán elviszik az összes zsinórt is az orsóról. Ha esetleg mégis sikerülne a hajó mellé szenvedni egyet, akkor sem akarná értelmes ember a csónakba húzni. Amik elmentek, azokat nem láttuk, de a hiányzó előke hosszából meg lehet saccolni a száj méretét, az első 50-100m lehet érezni valamit az erejéből (ott érdemes vágni is, ha addig a cápa nem harapta el). Szóval vannak nagyok. Egyszer egy 2m körüli pörölyfejű cápa körülúszta a hajót is.

 Már egész jó vagyok filézésből is...

 Kb itt nem bírtam tovább és vettem egy hal-füstölőt.

 Ezen a napon Zalán nem fogott semmit, mert annyira hullámzott a tenger, hogy szegénynek még az üldögéléshez is kapaszkodnia kellett.

 Mi azért fogtunk rendesen.

A fotók eléggé véletlenszerűek, tegnap sem csináltam, 3 méretes Snapper és 3 Kahaway. A nagy részét elosztogattam, a Snapperek persze vacsoraként végezték, mert tegnap volt Rita nap.

Gyere a diszkó klub elé....

Szombaton diszkóban voltunk. Igaziban. A gyerekekkel...

Zalán imádja a diszkót. Bogi is. Szoktak is nekünk diszkó bemutatókat tartani. Már van a szobájukban olyan gömb is. Szóval, amikor megláttam, hogy gyerek diszkót hirdetnek, gyorsan meggyőztem Zsottit, hogy jó lesz. Ebben azért segített az is, hogy a terv az volt, hogy előtte a halpiacon ebédelünk. Pizzát tengeri izékkel tömve...

Az eseményre kora délután került sor és mindösszesen három órán át tartott, de a gyerekeknek olyan nagy élmény volt, hogy még ma is egész nap erről beszéltek és alig várták, hogy az iskolában részletesen beszámoljanak a barátaiknak. A helyszín egy kikötői bár volt, ami esténként rendes felnőtt szórakozóhelyként üzemel és amit a szervezők kibéreltek pár órára.

Az ötlet egyébként nem új-zélandi, két lelkes kiwi anyuka látta az ötletet valahol és gondolta, mi lenne ha kipróbálnák működik-e. Úgy tűnik volt rá kereslet, mert lelkes anyukák és apukák tömkelege jelent meg egy óra tájt a helyszínen. A zene érdekes egyveleg volt: a legújabb kiwi top-ten slágerektől az ABBA-ig minden belefért. Amikor az ABBA üvöltött a hangszórókból és Bogi a színpad közepén ugrándozott olyan igazi retró érzésem támadt: én is kb. nyolc éves voltam, amikor a Mamma Mia sláger lett... Bowie bácsi klasszikus "Let's Dance" slágerére már én is táncra perdültem, volt még "We will rock you" szóval igazi vegyes befőtt. Tényleg jó volt a hangulat és amikor a gyerekek épp nem őrjöngve ugrándoztak, akkor mehettek sminkelésre, arcfestésre, körömlakkozásra, felragasztós tetkóra...

Mire vége lett Bogcás körmei ezüst-kékben pompáztak, volt némi csillogós izé az arcán, Zalán pedig az arcán egy sárkány tetkóval, a kezén egy kígyó matricával hagyta el a helyszínt. Közben osztottak csipszet és müzli szeletet, lufit és egy kis vizet is. Utána még meghivtam a kis csapatot egy forró csokira és este még moziba voltak hivatalosak a Zalán sportklubjába. És hosszú-hosszú idő óta az első vasárnap reggel volt, amikor kilencig aludhattunk :)

És íme a fényképek (sajnos nem volt nálunk fényképező, Zsotti a telefonnal csinált képeket):

Itt haladunk a diszkó felé...

Már majdnem ott vagyunk...

Onnan lehet megismerni a mieinket, hogy olyan világító rúd van a kezükben...

... a világító izéket még a WOMAD-an szereztük és nagyon rajnak bizonyult a diszkóban is...

...ez még mindig a diszkó, csak ez felülről

A Coromandel- első rész

Ez a bejegyzés sem lesz túlságosan 'up to date', de mostanában tényleg annyira kevés az időm.. na jó, mint mindenkinek. A lényeg az, hogy amióta itt lakunk Kiwiföldön állandóan tervezgettük, hogy el kellene menni és megnézni a Coromandel félszigetet, mert nagyon szép. A Szomszédasszonyomék meg is nézték, ők is megerősítették, hogy tényleg szép, aztán csak halogattuk. Egészen idén Januárig. Na akkor vége útra keltünk és nem is bántuk meg.

Mivel a gyerekek végre kinőttek a bébikorszakból sátorral mehettünk, ami jelentős könnyebbség volt: a jó, de még kifizethető 'holiday house'-ok már szeptemberben rég elkeltek, a szállodák pedig értelmetlenül drágák.

Az első utunk egy Thames nevű városkába vezetett. Thames valamikor, a 19.-ik század végefelé,  igencsak nagyvárosnak számított: ez volt az aranybányászok és kauri irtók gyülekezőhelye, úgy hívták, hogy a Coromandel bejárata. A kisvárosnak tényleg van egy sajátos hangulata: "történelmi" épületek (itt a 19. század végén épül ház, már igencsak annak számít), sok kis étterem, kocsma, múzeum...

Ez utóbbiból a kristálymúzeumot szemeltük ki megtekintésre. Ennek az egyik oka, hogy Zalán él-hal a kristályokért, folyton azokat gyűjti, gondoltuk örülni fog, ha egy egész múzeumnyit láthat belőle.

Nem is csalódtunk: a múzeum érdekes volt, az egyetlen kedves középkorú úriemberből álló személyzet nagyon kedves. Ő adta ki a jegyeket, ő volt az idegenvezető és végül a múzeumi boltocska eladója is.

Maga a múzeum valamikor iskolaként üzemelt: itt okították az aranymosás tudományát. Körbementünk és megnéztük, hogy milyen eszközökkel és hol nyerték ki az aranyat a kibányászott kőzetből. Az út vége természetesen 1-1 kiválasztott ásvány-cafatka megvásárlásával zárult. Amikor mindenki kellőképpen boldog volt a kis darab kövecskével, lementünk és ittunk egy jó kávét. Ez azért említésre méltó, mert az egész Coromandeles nyaralás alatt ez volt az első és utolsó város, ahol normális minőségű kávéra lehetett szert tenni

Ezután már a Hot Water Beach felé vettük az irányt: ott foglaltam az első sátorhelyet. A kemping komfortos és kényelmes volt, tiszta konyhával, külön családi zuhanyzókkal, játszótérrel, szóval volt minden, ami kellett. Maga a híres Hot Water Beach egy kényelmes sétányira volt a szállástól, de mivel nem akármikor lehet a meleg vízben élvezkedni, először lepakolásztunk, sátrat állítottunk, a gyerekek kirohangálták magukat az autóban utazás után. Egészen addig, amíg Zsotti, az apály-dagály szakértő, megfelelőnek ítélte a napszakot arra, hogy végre lekocogjunk és megnézzük a híres-neves meleg vizes tengerpartot.

A Hot Water Beach arról kapta a nevét, hogy van egy partszakasz, ahol apálykor (persze előtte és utá
na is, szóval úgy kb. 4 órán át, naponta kétszer) forró termálvizes medencét lehet előállítani egy lapát és/vagy a kezünk segítségével. A jelenség igen egyszerű: mivel itt lépten-nyomon vulkánok vannak, van olyan, ami hatalmas föld alatti termál medencéket képez. Idővel ez a víz elindul fölfelé, közben persze jelentősen lehűl, mire a felszínre ér, addigra már csak olyan 64˚C. Ezen a partszakaszon percenként olyan 15 liternyi bukkan fel, és igazi termálos van benne só, kalcium, magnézium, fluor, bróm. potassium, silica

 A katalógusokba montírozott képeken ez úgy néz ki, hogy van egy hatalmas partszakasz, ahol egy vidám család élvezi ahogy a forró vizes medencében a tenger hullámai csapdossák a lábujjaikat.Na ez egy ilyen katalógus-kép.







 


A valóságban mindösszesen két termálvizes forrás van az egész partszakaszon, amik ugyan igen kiterjedt terület látnak el forró vízzel, de a part annyira tele van, hogy nem könnyű jó helyet szerezni, szóval a frissen barkácsolt medencék egymásba érnek és mindenkinek éppen annyi hely jut, hogy a fenekét letegye. Van akinek annyi sem, ezek vagy várnak, amíg valaki elmegy,. vagy feladják. Az első este mi is csak a szélén melengettük a fenekünket és csak a fentebbi medencékből kifolyó vizet tudtuk felfogni. A második estétől Zsotti zseniális szervezésének köszönhetően a legjobb medencéket sikerült megkaparintani: a trükk egyszerű volt, az apály előtt egy korai vacsorával készültünk elő és viszonylag későn mentünk le a partra. Viszont olyan fél hét tájékán a legtöbben más éhesek lesznek és különben is lassan sötétedik meg minden, úgyhogy elhagyják a helyszínt. Na ilyenkor lehet, a már kész, a forrás közvetlen közelében levő medencéket megkaparintani. Én nagyon élveztem, mert lent maradtunk úgy kilencig, ami azt is jelentette, hogy tök sötétben üldögéltünk a forró vízben, és közben meg ott csapkodtak a tenger hullámai.

Másnap délelőtt a Cathedral Cove-ot vettük célba. Ez egy nagy sziklabarlang, ami egy Hahei nevű kis városkából közelíthető meg: gyalog vagy hajóval (a városkát amúgy egy Hei nevű maori törzsfőnökről nevezték el). Mivel hajóval nem rendelkeztünk, és nem is volt kedvünk ilyen szervezett turistahajóhoz, maradt a gyaloglás.

Az út hosszú volt (kb. 2 óra oda-vissza, gyerekekkel kicsit több) és nagyon szép, itt-ott meg lehetett állni és megtekinteni az útba első öblöket: a Gemstone Bay-t, a Mares Leg-et és végül magát a Cathedral Cove-ot. Az egész 9 négyzetkilométernyi partszakasz természetvédelmi terület, így itt előszeretettel búvárkodnak a búvárkodást kedvelők, mert ennek köszönhetően tele van lényekkel. Én részemről nem vagyok egy búvár alkat, Zsotti sem próbálta még soha, szóval ezt mi kihagytuk.

Amikor odaértünk a Cathedral Cove-hoz, akkor szembesütünk vele, hogy maga a barlang le van zárva a gyalogos irányból, mert elkezdek lepotyogni a szikladarabok és veszélyesnek ítélték a hozzáértők. Úgyhogy odamentünk, bekukucskáltunk és ennyi volt.

Viszont ha már ott voltunk, akkor elmentünk egyet fürödni, mert baromi meleg volt, az öböl pedig nagyon szép.

Úgyhogy odamentünk, bekukucskáltunk és ennyi volt.












A visszafelé út is szép és eseménydús volt: Zalánnak sikerült egy olyat zakózni, hogy szétnyílt a térde. Szerencsére anyai gondoskodással sikerült megmenteni és bár tényleg csúnya seb volt, rávenni, hogy gyalogoljon vissza. És sikerült!!!!!!!!!

És itt következik a sok kép:

Na, egyelőre ennyit bírtam feltölteni, de hamarosan folyt. köv.

Zalán és az Aranydurbincs (Pagrus auratus)

 

Nem volt teljesen korrekt - sajnos a tökéletes asztrológiai konstellációk, csak ritkán jönnek össze - az anyák napjának nagy részét a vizen töltöttem Zalánnal. Egyszer már voltam kinn vele, de akkor annyira hullámzott a víz, hogy szegény fel sem bírt állni a hajóban, nemhogy a botot fogni.
András hivott szombat este, hogy esetleg megpróbálhatnánk vasárnap reggel és ha jó az idő, akkor Zalán is belefér. Hát pont jó volt...

Westhaven, Saint Marys Bay-ből indultunk és a Rangitoto - Davenport közötti részen volt a cél.

A kikötő területén 5 csomó a sebességlimit (ott Zalán kormányzott némi segítséggel), errefelé érdemes betartani a szabályokat, mert a Harbourmaster elég gyakran mászkál errefelé.

A legutóbb sikerült is begyüjteni egy írásbeli figyelmeztetést, de annak inkább pozitív utóize volt, mert a Harbourmaster nagyon kedves arc, egy csomó dolgot elmagyarázott és kaptunk fáin vizi térképeket, valami füzetkéket és Zalán egy halas matricát: Catch Fish not Cables felirattal.

  Kb ott horgásztunk, ahol a kép közepe körül lévő apró motorcsónak halad. A pontos GPS koordináta persze hétpecsétes titok.









A nap a vizen persze jóval hosszabbra nyúlt a tervezettnél, köszönhetően a halak étvágyának. Zalánnap kb 15 perc után sikerült megfognia az alábbi Snappert:

  

Végül a Zalán Snapperéből készült vacsora visszahozott valamit az anyák napjának fényéből és Rita is örült az ajándéknak. Én persze késő estig gyaláztam a kezemet a filézéssel...

A fagyasztónk most már tényleg teljesen tele.

La Cigale

Múlt hét végén, egy kiwi ismerős javaslatára, megnéztük az aucklandi francia piacot: a La Cigale -t.

 Vasárnap reggel összelapátoltuk a kis családot és irány a Parnell. A kis piac tényleg európai hangulatú és finomabbnál finomabb csemegékkel van tele. Amikor ideköltöztünk, lassacskán átszoktunk a helyi ízvilágra, de azért néha jól esik ám egy kis különlegesség is.

 Az első árus, akibe belefutottunk rögtön a piac szélén, egy szerb hentes volt. Azonnal behúztuk a kontraféket és kóstolgatni kezdtük a kolbászokat és füstölt húsokat. Volt sokféle és tényleg finomak. Kellemes meglepetés volt, amikor a fiatal eladólányról kiderült, hogy Ő is magyar. Aztán a szerb szalámiról kiderült, hogy valójában igazi bácskai szalámi :) Kolbászokkal, szalámival és füstölt karajjal feltankolva, a sok kóstolótól jóllakva a sajtok felé vettük az irányt.









 

 
A sajtok franciának bizonyultak, ami végülis nem meglepő egy francia piacon. De egy kicsit arrébb volt olasz mozzarella is. A sajt szekcióban is végigkóstoltunk mindent és itt is bevásároltunk rendesen.

Következtek a gyümölcsök, isteni finom bioszőlőt leltünk, volt még humusz, alioli és minden elképzelhető mártogatható és kenhető izé. Ezekből is vételeztünk.

 

 Természetesen komoly kínálat volt olívából is...

És ha már van sajt és sonka, akkor egy kis francia pékáru is dukál hozzá.










Ennyi étvágygerjesztő után persze enni is kellett végre valamit,  a gyerekek legalábbis úgy érezték, hogy ha már itt vagyunk együnk francia palacsintát, aztán egy hagymás lepényt is, mert az édes után sós is kell. Én egy kávéra neveztem be...

A piac úgy néz ki, mint egy rendes piac: van a külső rész, ahol az árusok vannak, aztán bent az épületben van a francia és olasz borkínálat és az ottani fogyasztásra szánt ennivalók szekciója. És hátul az elmaradhatatlan szuvenír bolt, egy kis butikkal megtoldva, ahol "made in France" ruhákat lehet beszerezni elég borsos áron. Habár bizbaszkákat nem akartunk venni azért megnéztük ezt is.







Amikor hazaértünk, az előzetes terveket módosítva úgy határoztunk, hogy a tisztességes főtt ebéd helyett inkább megesszük a frissen beszerzett mindenfélét. Nem bántuk meg.