2009. december 24., csütörtök

Boldog Karácsonyt!!!

Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!!!




Készülök újabb posztokat írni (lesz birkás!!!), csak hát ugye a Karácsonyi előkészületek!!! És persze hamarosan beszámolok arról is, hogy hogyan telt a karácsony 30 fokban :)



2009. december 11., péntek

Sportrovat- Tenisz

A Bogi balettiskolája mellett van a Torbay Tenisz Klub. Már régóta szemeztem a hatalmas táblával a teniszpálya mellett, míg végül a szemeszter elején egyszer bementem és megkérdeztem, hogy van-e náluk lehetőség arra, hogy a csemetéim elsajátítsák a teniszezés rejtelmeit. Nagyszerű hírrel fogadtak: nemcsak hogy a gyerekeknek van tenisztanfolyam, de a "Lladys Club"-ba szeretettel várnak engem is. Úgyhogy beiratkoztam én is, beírattam a gyereket is és úgy két hónapja, amikor végre mindenki egészséges lett a bárányhimlő után elkezdtünk tenisz órákra járni. A gyerekek életükben először próbálkoztak ezzel a remek sporttal, nekem volt némi hátterem, de hét év kihagyás után volt mit újra tanulnom.

 


A Ladys Club péntek délelőttönként olyan tájt kezdődik, amikor az anyukáknak sikerül elhelyezni a csemetéket az iskolában, óvodában, vagy bármely tanintézményben. Nagyon jó csapat verődött össze, lelkesen gyakoroltuk a fonákot és a tenyerest, és végre megtanultam tisztességesen adogatni is. A csoportot egy nagyon kedves fiatal nő oktatja, így igen vidám hangulatban rohangálunk péntek délelőttönként a pályán és próbáljuk több-kevesebb sikerrel a megfelelő helyre ütni a labdát.






A gyerekprogram péntek délutánonként van és minden elismerésem Melanie-é, aki mérhetetlen türelemmel oktatgatja a lelkes (vagy kevésbé lelkes) csemetéket, a szemlélődő szülők nagy örömére. Gyerek-ütőt is kaptunk a tanfolyamhoz, ez benne foglaltatott az árban.



















Az első és legnehezebb feladat az volt, hogy meg kellett tanulniuk a sorban várakozást, amihez ugye általában a gyerekeknek nem sok türelme van. Az én feladatom az volt, hogy próbáltam őket vissza-vissza terelgetni és rávenni arra, hogy kivárják a sorukat.












Az első néhány alkalommal Zalán nem igen értette a dolog lényegét és leginkább labdavadászattal töltötte az időt, de amikor végre sikerült az ütővel tényleg a labdát eltalálni, Ő is belelkesedett.









További nehezítés volt Zalánnál az is, hogy még mindig nem egyértelmű a kezessége: egyelőre úgy döntött, hogy a jobb  kezes ütéseket csinálja...








 






Bogi hamarabb ráérzett arra, hogy ez jó móka..







 




...a labdát is hamarabb találta el, de hát itt azért csak számit az is, hogy két évvel idősebb.










Külön hangulatfokozó Melanie kislánya, aki alig egy éves és több időt tölt a teniszpályán, mint a játszótéren....

2009. december 10., csütörtök

Christmas Parade- Browns Bay

A Karácsonyi parádéknak az angolszász országokban nagy hagyománya van: nem kivétel ez alól Új-Zéland sem. A karácsonyi parádékat a római diadalmenetek reneszánsz felújításának tartják, csak éppen a központi figura a hadvezér helyett: maga a Mikulás. Ennek megfelelően egy jó parádé elengedhetetlen részét képezik a zenekarok, a színes kocsik, a táncosok és a karácsonyi jelmezbe bújt vagy legalábbis karácsonyi díszbe öltözött felvonulók. Bár a torontói fesztivállal nem vetekedhet, de a Browns Bay-i Karácsonyi Parádé a legnagyobb a North Shore-on. Sok-sok kép következik!!!









Zenekarok...




















... iskolák...
















...klubok...













....veterán autók...









...vallási csoportok...






....és az elmaradhatatlan Mikulás.



Ezek mind felvonultak vasárnap délután










És persze még sokan mások....















Ott volt természetesen a kerületi polgármester is...















 



 és mindenki aki élvezi az ilyen társas eseményeket.














Ott voltunk mi is...







 







....de idén nem a bámészkodó tömegben...


















hanem a parádé részeként, a fiam óvodájával.














A helyiekre jellemző, hogy tényleg nagyon lelkesen készülnek az eseményre, nagyon nagy megtiszteltetés, ha valaki a felvonulásban szerepel (a lányom osztálytársa azt mondta, hogy a parádéban szerepelni: "cool"), de nézőként is szívesen eljönnek, akik csak tehetik. Az egyik apuka azt mesélte, hogy azért jó ez a parádé, mert ilyenkor rég nem látott ismerősükkel lehet találkozni és sokan ezért is jönnek el.






És persze jó alkalom ez a nemcsak a gyerekeknek hanem a felnőtteknek is arra, hogy egy kicsit játsszanak, bolondozzanak, jelmezbe öltözzenek...










  ...vagy a kutyájukat felöltöztessék.











A mulatság délelőtt indult a "water show"-val, majd egy órakor indult el maga a felvonulás.










A "fellépők" már dél körül gyülekeztek...
















...és lázasan díszítették a kocsikat...









...festették az arcukat és igazgatták a jelmezeiket...







...vagy lelkesen próbáltak.










 



Mi is nekiláttunk a Titoki Montessori Preschool kocsijának dekorálásához, ami szerintem egészen jól sikerült.


 




A kocsit egy autóhoz csatolt utánfutó alkotta, amire keretet tettek és így leginkább egy szekérre hasonlított. Na, ide gyömöszöltük bele a sok gyereket. Közben a szülőkkel megbeszéltük, hogy akár egy vetélkedő kérdése is lehetne, hogy hány gyereket lehet beleszuszakolni egy ekkora kocsiba.










De befértek és nagyon vidámak voltak...














...vagy nagyon komoly kritikával szemlélték, hogy hol kellene még javítani a dekoráción.















Majd amikor már alig bírtunk ennyi összezsúfolt gyerekkel, elindult a felvonulás. A menetet a kellőképpen  karácsonyi hangulatot árasztó rendőrautó nyitotta...







....a Mikulás-sapkás rendőrökkel...



















...majd sorra következtek az elmaradhatatlan hajók, pl. a New Zealand Community Trust mentőhajója...












... a már említett veterán autók...

 (ezt a képet most főleg Marcika kedvvért tettem ide :)
















... és voltak kalózok...



















...ÉS MI IS!!!!!

































A felvonuló gyerekek (na jó a felnőttek is, de azért főleg a gyerekek) lelkesen integettek, cukorkákat, édességeket dobáltak a tömegnek..










...és az egyik legnépszerűbb ez a csapat volt, akik a tömeget vízipisztolyból locsolták, ami a közel 30 fokos melegben igen jól esett.






A menetet természetesen a várva várt Santa Claus zárta.








A tömegben rejtőző apukák, nagyszülők, rokonok, barátok is lelkesen visszaintegettek, de azok is, akik semmilyen rokonsági fokban nem álltak a felvonulókkal. Csak úgy, jókedvükben.









Azért, hogy utána se szaladjanak haza a tömegek, volt még egy igen látványos légiparádé is, amit a parti fövenyen állva, üldögélve, fekve, vagy ki hogy szereti, lehetett megtekinteni.







És mindehhez tartozott az elmaradhatatlan vattacukros bácsi, a hot-dog és mindenféle árusok tömkelege, a felfújható óriáscsúszda...













...és a nagyobb igényűeknek helikopteres repkedésre is volt lehetőség. (Ez persze már a fizetős mulatságok közé tartozott. És volt valami életkori határ is)












Mi is letelepedtünk a többiekhez, hogy megnézzük a légi parádét, de miután Bogi már igencsak éhes és nyűgös volt, úgy fél négy körül összecuccoltunk, hosszas unszolás után vattacukrot vásároltunk és hazamentünk.
















Újabb köszönet a Szomszédasszonynak a fotókért :)

2009. december 7., hétfő

Segítség kiraboltak!

Na jó nem engem. Vagyis nem most. Szóval az alant következő poszt ismét egy vendégművész írói alkotása: a Szomszédasszony volt szíves megosztani velem és másokkal is a személyes élményeit.


Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy saját tapasztalatom szerint a mindennapi életben Új-Zéland biztonságosabb hely, mint Magyarország. Olyanokra gondolok, hogy ha a szupermarketben beleteszem a táskámat a bevásárlókocsiba, akkor nem kell az egyik szememet folyamatosan rajta tartanom, nehogy kikapják a kocsiból. A csomagküldő nyugodtan kint hagyja az ajtó előtt a csomagomat, amely látszik az útról és mégsem jön le senki, hogy elvigye, hanem akár pár napig is ott kint áztatja az eső, mire rájövök, hogy a másik bejárati ajtó elé tette le a futár . Mivel a villanyóra nálunk a lakásban van bent, az áramszolgáltató magától értetődően küld egy levelet, hogy postázzak már nekik egy pótkulcsot, hogy be tudjanak jönni leolvasni, ha nem vagyok itthon ???!!! Ez, bevallom, valódi mélyütés volt a magyar viszonyokon edződött lelkemnek. Az is nagyon jó, hogy akiknek van valami terményből feleslegük, például mandarin, azok a terményt bezacskózzák, reggel egy műanyag ládában kirakják az útra valami árnyékoló alá, kiírják, hogy mennyi az egységár és a műanyag dobozba betesznek egy befőttes üveget, hogy abba rakd a pénzt és onnan vedd el a visszajárót. És otthagyják, minden felügyelet nélkül. És tényleg benne van a befőttes üvegben a pénz, komolyan, saját szememmel láttam… Na, ugyanez Magyarországon??? Szerintem a műanyag doboz sem lenne ott sokáig…

Ilyen körülmények között könnyen elalszik az ember otthonról hozott egészséges önvédelmi rendszere és olyan dolgokat is megenged magának, amely Magyarországon még legmerészebb álmaiban sem fordulhatna elő. Ez történt velünk is. Egy kirándulás alkalmával az út menti parkolóban hagytuk a kocsit, a csomagtartóban – nem látható helyen – otthagytunk néhány értékesebb tárgyat, de ami az igazán nagy hiba volt, a navigációs rendszer tartóját nem vettük le a szélvédőről, csak magát a navigációs rendszert raktuk be az irattartóba. Mire visszaértünk, feltörték a kocsit. Fizikai kárt nem okoztak, valahogyan úgy nyitották ki az ajtót, hogy éppen csak egy pici külsérelmi nyom maradt az ajtón. Viszont elvitték a navigációs rendszert, a tartóját és nem végeztek félmunkát, a töltőt is. Ott volt bent a Nokiám töltője is, azt nem vitték el, csak komplett szettet lopnak. Amikor kinyitottuk a csomagtartót, akkor ért az igazán nagy sokk, a csomagtartót is kifosztották. És, ami a legnagyobb baj volt, ott volt bent egy kis táska, amelyben a barátaink útlevelei és a lakáskulcsa tartózkodott. Ja, rajta kis cetlivel és a kulcshoz tartozó címmel.

Ilyenkor nincs mit tenni, irány az első rendőrőrs. Ez a Waitakere Ranges egyik parkolójában történt velünk. Útközben a rendőrség felé megálltunk útbaigazítást kérni egy boltostól, aki azonnal azt kérdezte, hogy a Piha Beach-nél történt-e velünk az eset, mivel elmondása szerint egyre gyakrabban hallja, hogy ott feltörik az autókat, amíg a turisták a strandon időznek. Mondtam nem, úgy tűnik körbejárnak a környékbeli parkolókban a rabolók.

A rendőrségen még valamennyien annyira zaklatottak voltunk, elsősorban az útlevelek és a kulcs miatt, hogy elsőre eléggé zavaros történetet adtunk elő, angol és magyar nyelven felváltva és a két nyelvet keverve, egymás szavába vágva. Nekem például egyáltalán nem jutottak eszembe a számok angolul, igy a telefonszámunkat csak úgy tudtam megadni, hogy leírtam egy kis papírra a rendőrnőnek.

Végülis nagy nehezen elkészült a jegyzőkönyv és 500 dollár alatti, kis értékű autófeltörés lett belőle hivatalosan. A navigációs rendszer egy trédmis hulladék volt, remélem aki most használja, az is legalább annyit káromkodik, mint mi, amikor folyamatosan félrevezeti a bonyolultabb kereszteződésekben. Az útleveleknek és a kulcsoknak mennyi az értéke?? Elvittek még egy elektronikus játékot és egy kabátot is a kocsiból, talán ezek voltak a legértékesebb tételek.

Ez pár hónapja történt, azóta semmi hir a rendőrségtől, csak van egy egyoldalas jegyzőkönyvünk.

Időközben utánanéztem, hogy az autófeltörés az egyik leggyakoribb bűncselekmény Új-Zélandon és az autófeltörések jelentős része kis értékű, 500 dollár alatti. A statisztikák szerint a rendőrség nem igazán tud mit kezdeni ezzel vagy nem akar ezzel foglalkozni, mivel a felderített ügyek aránya az egyik legalacsonyabb. 2008-ban például 41846 theft-ex-car esetet regisztráltak és ebből 2719-et derítettek fel. 2005 óta csökkent ugyan az autófeltörések száma, de a felderített ügyek aránya nem változott igazán.

Vigasztaljon mindenkit az a statisztika, hogy az autólopások száma jóval alacsonyabb, 2008-ban 1534 és ebből 345-öt megoldottak, ami lényegesen jobb arány. Szóval, ha fel is törik az autót, akkor legalább nem lopják el. A hajólopásokat csak 2008-tól mutatja a statisztika, akkor 117 esetből csak 5 oldódott meg. Ezt azért említem, mert a férjem kollégái szerint a kisebb hajókat, melyeket egyszerű elvontatni, könnyűek, szintén lopják és erre érdemes odafigyelni.

További statisztikákat lehet nézegetni erről a weboldalról elindulva:

http://www.stats.govt.nz/methods_and_services/TableBuilder/recorded-crime-statistics/offence-calendar-year-statistics.aspx

A rendőrség oldalán találtam egy érdekes prezentációt arról, milyen cuccokért törik fel leginkább az autókat (olyan elektronikus kütyükért, melyek nincsenek beépítve az autóba, lásd navigációs rendszer, autórádióért, és személyes dokumentumokért, vezetői engedélyért és hitelkártyákért) és hogy a Mazda Familia a legrizikósabb modell autófeltörési szempontól. Csak jelzem, nekünk Subaru van, ami nem is szerepel a listán.

Ez a link a ppt prezentációhoz, ha nem indul el, akkor a google keresője kiadja, ha ezt a sort bemásoljátok:

Identifying the risk factors in theft ex-car offending in New Zealand

És, hogy mi a lényeg ebből az egészből? Senki ne hagyjon semmilyen értékes vagy nehezen pótolható dolgot a kocsiban, még Új-Zélandon sem. Értékes vagy nehezen pótolható dologra utaló jeleket sem, például navigációs rendszer tartója.

Mi nagyon hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy állandóan papírokat tartunk magunknál, amivel igazolhatjuk, hogy tényleg mi vagyunk, de erre itt nincs igazán szükség. Például a rendőrségen is, amikor bejelentettük az esetet, nem kérte a rendőrnő a papírjainkat, csak bemondtuk a nevünket, címünket. A jogosítványt kérheti a rendőr, de útlevelet ő sem kér. Szóval, érdemesebb otthon hagyni, biztos helyen az útlevelet, ha konkrétan nincs rá szükség valamilyen ügyintézéshez. Ha valaki mégis félkezű óriásnak érzi magát az útlevele nélkül, akkor javaslom, hogy csináltasson fénymásolatot az útlevelének fényképes és új-zélandi vízumos oldalairól (akár hitelesített másolatot, amelyet ingyen hitelesít bármely Justice of Peace) és azt hordja magánál.







Ehhez csak egy rövid személyes élményt fűznék hozzá. Március végén a férjem éjszaka dolgozott Auckland belvárosában és mivel (szokás szerint) éppen zuhogott az eső, az egyszerűség kedvéért az én autómmal ment, ami éppen a ház előtt parkolt. Amíg éppen valamelyik mittudoménmilyen cég mittudoménmijét hozta rendbe, feltörték az autót. Külső nyoma nem is maradt, csak feltűnő volt, hogy nem működik a CD játszó. Akkoriban olyan 20 CD-s izé volt benne, ami amúgy a csomagtartóban foglat helyet, amíg el nem lopták. Ja, meg az is, hogy az előlap is hiányzik. A dolog pikantériája, hogy a tolvaj a többi részt bent hagyta, így végül sem Ő, sem én nem tudjuk használni soha többet. És ha csak nem éppen olyan a zenei ízlése, mint az enyém, akkor a CD-kel sem megy sokra. Viszont így világhírűvé tettem az Anima Sound System-et :) Most már Új-Zélandon is tudják hallgatni. Azt hiszem a tolvaj nem a CD iránt érdeklődött, hanem éles szemmel kifigyelte, hogy a GPS odatapadós kis tartóját fent felejtettem az ablakon. Hiba volt. Most már belátom.

2009. december 6., vasárnap

Nyakunkon a Karácsony- A barbeque sütés

A múlt hetünk a különböző karácsonyi és évbúcsúztató közös evészetek jegyében telt. Itt már ilyenkor elkezdenek készülni a hosszú nyári szünetre, ennek jegyében vacsorákat, barbeque sütéseket és mindenféle közös (az evést mindenképpen magában foglaló) ünnepléseket tartanak. Eredetileg egyetlen posztra terveztem az összes múlt héten begyűjtött élményt, de menet közben rájöttem, hogy túl hosszú lenne és akkor sose fejezem be. Így három részes lett. Íme a harmadik.

 A szombati céges karácsonyi mulatság után, vasárnapra újabb meghívásunk volt. A lányom osztályának évzáró-karácsonyváró barbeque sütésére voltunk hivatalosak. Az osztályba mindösszesen nyolc gyermek jár, így a társaság is elég szűk körű volt, de ez csak kötetlenebbé tette a bulit... A helyszín egy óvoda udvara volt (ebbe az óvodába jár a fiam). Miután sikeresen betuszkoltuk az autóba a bbq sütőt, kis késéssel olyan negyed négy körül sikerült odaérnünk.

Addigra már a behűtött borokat szürcsölgették a szülők és a gyerekek az ovi udvarának játszóterén múlatták az időt. Ha már mi vittük a sütőt, rögtön fel is ajánlották, hogy akár szakácsként is debütálhatna a férjem, aki lelkesen belevette magát a kolbászkák sütésébe. Én is próbáltam besegíteni, de amikor látták, hogy a helyi kolbászok sütésében kevés a gyakorlatom egy másik lelkes apuka átvette tőlem...

A történethez hozzátartozik, hogy amikor előző héten a sütést terveztük és megszavaztuk, hogy kolbász legyen a menü, akkor én rögtön rákérdeztem, hogy a hot-dog kifliket akkor hol vegyük meg. Erre a helyiek csodálkozva rám néztek és megkérdezték, hogy minek nekünk olyan, lesz kenyér. Erre az én szemem kerekedett el, de kiokosítottak, hogy az új-zélandi hot-dog az egy kettéhajtott szendvicskenyérbe bele a kolbász, esetleg még pirított hagymát szokás bele tenni. Megint tanultam valamit...

A salátákat a szülők hozták és a vegetáriánusok is odatuszkolták a sütőre a vege-kolbászaikat. A férjem még előállított nagy mennyiségű grillezett zöldséget is: kumarát, spárgát, gombát... Az azért aranyos volt, hogy éppen a nem vegások ették a legtöbb grillezett zöldséget, a lelkes hústagadók ragaszkodtak a vege-kolbászhoz és meg sem kóstolták, pl. a gombát :)

Amikor mindezt elfogyasztottuk, akkor tovább folyt a borozás-sörözés, egészen addig, amíg a gyerekek már olyan fáradtak voltak, hogy több volt a sírás és lökdösődés, mint a vidám játék. Ekkor hazafelé vettük az irányt.

Sajnos fényképeket ez esetben nem tudok mellékelni, mert valahogy annyira jól beszélgettünk és olyan hamar eltelt a délután, hogy elfelejtettem fotózni. Majd jövőre :)

2009. december 5., szombat

Nyakunkon a Karácsony- Blue Water Black Magic



A múlt hetünk a különböző karácsonyi és évbúcsúztató közös evészetek jegyében telt. Itt már ilyenkor elkezdenek készülni a hosszú nyári szünetre, ennek jegyében vacsorákat, barbeque sütéseket és mindenféle közös (az evést mindenképpen magában foglaló) ünnepléseket tartanak. Eredetileg egyetlen posztra terveztem az összes múlt héten begyűjtött élményt, de menet közben rájöttem, hogy túl hosszú lenne és akkor sose fejezem be. Így három részes lett. Íme a második.


A csütörtöki bemelegítő vacsora után pénteken pihenőnapot tartottunk, de csak azért, hogy rákészüljünk a szombaton esedékes, a férjem cégének tulajdonosa által szervezett, karácsonyi céges bulira. Itt már komolyabb segítséget kellett kérnünk: a gyerekek a barátainknál aludtak, így még karórát sem tettem fel, annyira ráértünk...



 A party helyszíne a Maritime Múzeum volt. A cégtulajdonos nem véletlenül választotta: elkötelezett vitorlázó lévén, mindig igyekszik a hajózással valamiképpen összefüggő helyszínt választani. Tavaly a Royal New Zealand Yaht Club volt a helyszín (csak akkor még nem írtam blogot, pedig az is jó mulatság volt). Az esemény 7 órakor kezdődött és először egy még meg nem nyílt (de hamarosan megnyitó), az új-zélandi vitorlázás témáját feldolgozó kiállításra voltunk hivatalosak. A kulináris élvezetekből már itt  ízelítőt kaptunk: jobbnál jobb szusikat, királyrák cafatkákat, kínai stílusú csirke falatkákat és ehhez hasonlókat hordtak körbe és persze italokból is volt bőven választék.



Maga a kiállítás is említésre méltó: a "Blue Water Black Magic" címet viseli és valójában tiszteletadás Sir Peter Blake-nek, aki az új-zélandiak egyik legnépszerűbb nemzeti hőse.









 A kiállítás igen gazdag: hajók, történetek, audiovizuális bemutatók és persze az elmaradhatatlan interaktiv kütyük sokasága szerepelt. Ez utóbbiak igen ötletesek: kipróbálhattam többek között, hogy hogyan kell beállítani egy yaht vitorlázatát úgy, hogy optimális sebességgel haladjon vagy indulhattam egy virtuális yaht versenyen, ahol egyvalaki állt a kormánynál, egy másik vállalkozó kezelte az orrvitorlákat, én pedig a hátsó vitorlákért voltam felelős.









 A kiállítás központi eleme és névadója a Black Magic névre hallgató hajó: ez nyerte meg a világon az egyik legrangosabbnak számító Amerikai Kupát 1995-ben és persze maga Sir Peter Blake, aki győzelemre vitte a csapatát. Sir Peter Blake persze nemcsak erről az egy versenyről nevezetes : időcsúccsal megnyerte a Jules Verne Trófeát (74 nap, 22 óra, 17 perc, 22 másodperccel), nyert Whitbread Round the World versenyt és az Ő nevéhez kötik az azóta is virágzó, új-zélandi hajózási ipar leginnovatívabb periódusát.






Kitüntette az angol királynő és tiszteletbeli doktori címet kapott az Auckland University of Technology-tól. 2001 december 6.-án Brazíliában gyilkolták meg, amikor egy környezetvédő expedíción vett részt, amely a globális felmelegedés és a szennyeződések Amazonas folyóra gyakorolt hatását vizsgálta. Summa summárum: ez a kiállítás neki állít emléket.












 Amikor megnéztük a kiállítást és kipróbáltuk az interaktív "játékokat", áttereltek minket a Múzeum éttermébe. Nagyon elegáns étterem, ki is öltözött mindenki rendesen. Még a férjem is hajlandó volt öltönyt venni :) Én persze nagyon élveztem, hogy kellőképpen kiöltözhetek és felvehetem a szép gyöngysoromat...













A bevezető nassolás után ugyan már nem voltunk nagyon éhesek, de amikor a tulajdonos rövid beszéde után megnyílt a svédasztal, mégiscsak nekiláttunk az új-zélandi konyha remekeihez. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy rengeteg rák, kagyló, osztriga és egyéb tengeri herkentyű mellett fő szerepet kapott a báránysült és a marhaszelet is. Mindehhez köretnek sokféle saláta és friss péksütemény állt a rendelkezésünkre. Igyekeztünk sokféle ételt kóstolni: a férjem osztrigákat szippantott, én pedig rávettem magam a báránysült megkóstolására. Persze csak nagy mennyiségű királyrák fogyasztás után...



 Az asztaltársaságunk főleg dél-afrikai kiwikből állt, jót beszélgettünk mindenféléről. Amikor már mindenki vagy 3-4X szedett mindenből és úgy érezte, hogy egy falatot sem tud enni, előkerült a zenekar is, így a tömegek vidám táncolásba kezdtek. Aki épp nem táncolt, a kis szalonban fogyaszthatott süteményeket, sajtokat, kávét, teát... Ezt is meglátogattuk, és érdemes is volt: a csokis sütemény igen jól sikerült, meg persze minden más is. Szóval ezúton cáfolom azt a tévhitet, hogy Új-Zélandon nincs finom sütemény. Közben persze társadalmi életet éltünk:beszélgettünk mindenkivel, aki csak arra járt. Például többen jelezték, hogy igényt tartanának a bejgli receptünkre, mert a férjem pénteken azt vitt a céges reggelire. Amikor már mozdulni sem tudtunk és a zenekar is áttért a slágeresebb számokra, hazafelé vettük az irányt.