2012. január 7., szombat

Új év új élet!

És új munkahely. Na jó igazából már tavaly... Miután kiélveztem az állami tisztviselőlét minden percét úgy döntöttem megnézem valójában mennyit is érek a helyi munkaerőpiacon és elküldtem két álláspáyázatot. A gyanúm, miszerint tényleg az első állás megszerzése a legnehezebb, hamar be is igazolódott.

Az első egy kutató állás volt, de sajna csak egy éves szerződéses, de a munka nagyon érdekesnek tűnt. Kaptam is hamar egy e-mailt, hogy 'shortlisted' lettem és mikor tudnék kezdeni, mert nekik azonnal kellenék. Mivel nekem egy hónapos felmondási idő volt a szerződésemben, közös megegyezéssel abban maradtunk, hogy akkor lehet, hogy ez mégsem olyan jó állás nekem, mert mire végigmenne a felmondás-kezdés-küzdés a HR-esekkel folyamat, lassan lejárna a szerződés.

A másik egy klinikai pszichológus állás volt, amire kevés esélyt láttam, hogy megkapom, de igazából semmi vesztenivalóm nem volt, szóval jelentkeztem erre is. Semmi sem történt vagy egy hónapig (ahogy ez itt már megszokott), de nem is nagyon izgultam, végülis már állásban voltam. Aztán egyszer csak csörgött a telefonom (a céges, szóval azt hittem valamelyik igazgatónak van valami kinja), de kiderült, hogy nem: azért hivtak, hogy be tudnék-e menni interjúra. Mondtam, hogy hát persze, csak nem azonnal, de péntekre be tudom szuszakolni. Megegyeztünk, hogy ez igy mindenkinek jó, és akkor pénteken majd megyek. Mentem. Ketten interjuvoltak, a vezető és a klinikai igazgató és az interjú olyan jól sikeredett, hogy azzal jöttem el, ha nem kapom meg az állást is megérte, mert annyira jó szakmai beszélgetést toltam a klinikai vezetővel, hogy már maga az is egy élmény volt. A végén mondták, hogy van még más jelentkező is, szóval, ha lemennek az interjúk, akkor majd keresnek.

Úgy két hét múlva, amikor éppen két éhes gyerekkel küzdöttem a vacsoraasztalnál csörög megint a telefon, hogy akkor ők most gyorsan tennének nekem egy ajánlatot. Montam, hogy hajrá, bátran, tegyenek. Tettek. Az ajánlat klasszisokkal jobb volt, mint amire számitottam, úgyhogy rövid gondolkodás után el is fogadtam. Aztán megkezdődött az ügyintézés kiwi módra, vagy két hétig levelezgettünk, mire végre megjött a szerződés. Alá is irtam és még aznap fel is modtam a Minisztáriumban.

Szóval November vége óta klinikai pszichológusként dolgozok egy Táplálkozási Zavarokkal foglalkozó szanatóriumban.Van bentlakásos és nappali szanatórium is, mind a kettőben dolgozok. És nagyon élvezem. Csinálok csoport terápiát és egyénit is. Nem vagyok túlterhelve és gyakorlatilag nem kell adminisztrálnom. Na jó kell, de minimálisat, mondjuk hetente egy órát töltök vele, de nem többet. A kollegáim jó fejek, a nővérek nagyon aranyosak. Szabadságom nincs, mert most kezdtem, szóval a nyarat most végig dolgozom, de nem élem meg gondként. Ja és a születésnapomon kapok egy szabad napot. Hát kell ennél több :)

10 megjegyzés:

Gandalf írta...

Congratulation!
Öröm olvasni soraid, hogy milyen szépen alakultok!
Happy New Year to you!

Névtelen írta...

Elolvastam szinte az osszes irast a blogon :) legerdekesebb, es egyben a legfurabb a repulo kutyusos resz vlt, de az is vegul happy end lett! :) A parommal tervezunk a vilag vegere menni, meg az iden. Lenne esetleg par kerdesem... Ha van idod, ime az email cimem :
sos.rudolf@gmail.com
Udvozelettel Rudi es Zsuzsa

Private Psychologist írta...

Koszi a gratulaciot Gandalf es bar kicsit megkesve, de Boldog Uj Evet neked is !

Kata írta...

Szia Rita!

Jó rég nem láttuk egymást:) Szuper, hogy sikerült az új melóhely. Most fogom olvasni a tisztviselős kalandjaidat:) Amúgy én is Minisztériumban utazom most:) Na, majd akkor nemsokára.
Puszi
Kata (tudod, szakképzés, Berkenye stb.:)

Névtelen írta...

Kedves Rita!
Érdeklődnék, hogy megvan-e a szakképzésed? Mennyire reális kimenni szerinted sima pszichológusi diplomával? Milyen szintű nyelvtudással lehet labdába rúgni?Illetve még rengeteg kérdésem lenne. Írhatok egy e-mailt?
köszi előre is :)

Private Psychologist írta...

Kata! De orulok, hogy jelentkeztel :)Irok majd a Malnara, remelem hasznalaod meg azt a cimed... Kivancsi lennek mi van veled

Private Psychologist írta...

szia, a pszichologus diplomaval kapcsolatos dolgokat a New Zealand Psychologists Board weboldalan lehet megtalalni. itt nem a szakkepzes a lenyeg, hanem, hogy meglegyen a helyi regsztraciod es mukodesi engedelyed. egyszer itt a blogon irtam rola, hogy en hogy kaptam meg, ott egesz reszletesen leiram, hogy mi a processz. ez az a poszt: http://nzperx.blogspot.co.nz/2010/06/munkakereses-kiwifoldon-3-resz-hogyan.html

amugy van szakkepzesem :)

a nyelvtudas: hat pszichologiahoz az elengedhetetlen, es a regisztraciohoz is eleve ILTS 7.5 a minimum, de azert az nem meglepo, mert vegulis anelkul nem igen tudsz dolgozni... nekem tortenetesen van egy szakfordito diplomam is es azelott is sokat olvastam/beszeltem angolul, szoval ez volt a legkevesbe problemas resz...

es persze, irhatsz privatban, kuldj e-mail cimet...

Névtelen írta...

Kedves Rita!

Pszichológusként (klinikai szakképzéssel, 5 év egészségügyi gyakorlattal) külön érdeklődéssel olvasom a blogodat.

Ha tudod, kérlek, oszd meg a tapasztalataidat: miért hiányszakma NZ-on a klinikai pszichológus?

Mennyire esélyes az ottani egészségügyben klinikai pszichológusi munkát találni Magyarországról?

Előre is nagyon köszi!
Kriszti

Private Psychologist írta...

Szia Kriszti,

Ime a válaszokÉ

1 Miért hiányszakma NZ-on a klinikai pszichológus?

Több oka is van, de a legfőbb: a jó szakemberek nagy része, főleg a fiatalok átmennek Ausztráliába, a hármoszoros fizetésért... A másik szakmaibb ok: az új-zélandi képzés főleg kognitiv-behaviorista irányultságú, szóval hiányoznak a dinamikousabb vagz humanisztikusabb hátterűek..

2. Mennyire esélyes az ottani egészségügyben klinikai pszichológusi munkát találni Magyarországról?

Regisztráció nélkül nem állnak szóba senkivel. Ez itt törvényben előirt papir, anélkül nem praktizálhatsz. Szóval első lépés azt megszerezni: ha már megvan, szerintem akár Magyarországról is simán lehet állást páyázni. Ha itt vagy, sokkal könnyebb és sokkal jobbak az esélyeid. A legtöbb helyre ugyanis azonnal vagy nagyon gyorsan kell valaki, nem tudnak várni amig kész a vizumod... De nem lehetetlen.

Reméelem segitettem :) Ha van még kérdésed irj!

Névtelen írta...

Kedves Rita!

Nagyon köszönöm a gyors válaszokat.

A regisztrációs folyamat leírásod fantasztikusan hasznos és nagyon köszi érte.

Nem ígérem, hogy később nem foglak még faggatni :)

Minden jót!

Kriszti