2009. december 6., vasárnap

Nyakunkon a Karácsony- A barbeque sütés

A múlt hetünk a különböző karácsonyi és évbúcsúztató közös evészetek jegyében telt. Itt már ilyenkor elkezdenek készülni a hosszú nyári szünetre, ennek jegyében vacsorákat, barbeque sütéseket és mindenféle közös (az evést mindenképpen magában foglaló) ünnepléseket tartanak. Eredetileg egyetlen posztra terveztem az összes múlt héten begyűjtött élményt, de menet közben rájöttem, hogy túl hosszú lenne és akkor sose fejezem be. Így három részes lett. Íme a harmadik.

 A szombati céges karácsonyi mulatság után, vasárnapra újabb meghívásunk volt. A lányom osztályának évzáró-karácsonyváró barbeque sütésére voltunk hivatalosak. Az osztályba mindösszesen nyolc gyermek jár, így a társaság is elég szűk körű volt, de ez csak kötetlenebbé tette a bulit... A helyszín egy óvoda udvara volt (ebbe az óvodába jár a fiam). Miután sikeresen betuszkoltuk az autóba a bbq sütőt, kis késéssel olyan negyed négy körül sikerült odaérnünk.

Addigra már a behűtött borokat szürcsölgették a szülők és a gyerekek az ovi udvarának játszóterén múlatták az időt. Ha már mi vittük a sütőt, rögtön fel is ajánlották, hogy akár szakácsként is debütálhatna a férjem, aki lelkesen belevette magát a kolbászkák sütésébe. Én is próbáltam besegíteni, de amikor látták, hogy a helyi kolbászok sütésében kevés a gyakorlatom egy másik lelkes apuka átvette tőlem...

A történethez hozzátartozik, hogy amikor előző héten a sütést terveztük és megszavaztuk, hogy kolbász legyen a menü, akkor én rögtön rákérdeztem, hogy a hot-dog kifliket akkor hol vegyük meg. Erre a helyiek csodálkozva rám néztek és megkérdezték, hogy minek nekünk olyan, lesz kenyér. Erre az én szemem kerekedett el, de kiokosítottak, hogy az új-zélandi hot-dog az egy kettéhajtott szendvicskenyérbe bele a kolbász, esetleg még pirított hagymát szokás bele tenni. Megint tanultam valamit...

A salátákat a szülők hozták és a vegetáriánusok is odatuszkolták a sütőre a vege-kolbászaikat. A férjem még előállított nagy mennyiségű grillezett zöldséget is: kumarát, spárgát, gombát... Az azért aranyos volt, hogy éppen a nem vegások ették a legtöbb grillezett zöldséget, a lelkes hústagadók ragaszkodtak a vege-kolbászhoz és meg sem kóstolták, pl. a gombát :)

Amikor mindezt elfogyasztottuk, akkor tovább folyt a borozás-sörözés, egészen addig, amíg a gyerekek már olyan fáradtak voltak, hogy több volt a sírás és lökdösődés, mint a vidám játék. Ekkor hazafelé vettük az irányt.

Sajnos fényképeket ez esetben nem tudok mellékelni, mert valahogy annyira jól beszélgettünk és olyan hamar eltelt a délután, hogy elfelejtettem fotózni. Majd jövőre :)

4 megjegyzés:

Pappito írta...

van annak valami különös oka, hogy az rss feedben nem jön az egész szöveg, csak pár sor?

Private Psychologist írta...

mi az az rss feed??? könnyen lehet, hogy valahol, valamit rosszul állítottam be, csak épp nem tudok róla :)

Pappito írta...

a blog irányítópultjában belemégy a beállításokba, azon belül webhelyfeed (bocs, nekem magyarul beszél valamiért) és ott van olyan beállítás, hogy "blog feedjének engedélyezése" és választhatod, hogy nem/rövid/teljes.

neked a második van, a teljes helyett. ha átállítod, akkor örvendezni fogok.

A feed arra való, hogy a feedolvasóm megtudja, hogy tettél fel új poszt, és akkor egyből el tudom olvasni, de ha csak a rövid jön, a poszt eleje, akkor még át is kell kattintanom.

Private Psychologist írta...

átállítottam... asszem...