A múlt hetünk a különböző karácsonyi és évbúcsúztató közös evészetek jegyében telt. Itt már ilyenkor elkezdenek készülni a hosszú nyári szünetre, ennek jegyében vacsorákat, barbeque sütéseket és mindenféle közös (az evést mindenképpen magában foglaló) ünnepléseket tartanak. Eredetileg egyetlen posztra terveztem az összes múlt héten begyűjtött élményt, de menet közben rájöttem, hogy túl hosszú lenne és akkor sose fejezem be. Így három részes lett. Íme a második.
A csütörtöki bemelegítő vacsora után pénteken pihenőnapot tartottunk, de csak azért, hogy rákészüljünk a szombaton esedékes, a férjem cégének tulajdonosa által szervezett, karácsonyi céges bulira. Itt már komolyabb segítséget kellett kérnünk: a gyerekek a barátainknál aludtak, így még karórát sem tettem fel, annyira ráértünk...
A party helyszíne a Maritime Múzeum volt. A cégtulajdonos nem véletlenül választotta: elkötelezett vitorlázó lévén, mindig igyekszik a hajózással valamiképpen összefüggő helyszínt választani. Tavaly a Royal New Zealand Yaht Club volt a helyszín (csak akkor még nem írtam blogot, pedig az is jó mulatság volt). Az esemény 7 órakor kezdődött és először egy még meg nem nyílt (de hamarosan megnyitó), az új-zélandi vitorlázás témáját feldolgozó kiállításra voltunk hivatalosak. A kulináris élvezetekből már itt ízelítőt kaptunk: jobbnál jobb szusikat, királyrák cafatkákat, kínai stílusú csirke falatkákat és ehhez hasonlókat hordtak körbe és persze italokból is volt bőven választék.
Maga a kiállítás is említésre méltó: a "Blue Water Black Magic" címet viseli és valójában tiszteletadás Sir Peter Blake-nek, aki az új-zélandiak egyik legnépszerűbb nemzeti hőse.
A kiállítás igen gazdag: hajók, történetek, audiovizuális bemutatók és persze az elmaradhatatlan interaktiv kütyük sokasága szerepelt. Ez utóbbiak igen ötletesek: kipróbálhattam többek között, hogy hogyan kell beállítani egy yaht vitorlázatát úgy, hogy optimális sebességgel haladjon vagy indulhattam egy virtuális yaht versenyen, ahol egyvalaki állt a kormánynál, egy másik vállalkozó kezelte az orrvitorlákat, én pedig a hátsó vitorlákért voltam felelős.
A kiállítás központi eleme és névadója a Black Magic névre hallgató hajó: ez nyerte meg a világon az egyik legrangosabbnak számító Amerikai Kupát 1995-ben és persze maga Sir Peter Blake, aki győzelemre vitte a csapatát. Sir Peter Blake persze nemcsak erről az egy versenyről nevezetes : időcsúccsal megnyerte a Jules Verne Trófeát (74 nap, 22 óra, 17 perc, 22 másodperccel), nyert Whitbread Round the World versenyt és az Ő nevéhez kötik az azóta is virágzó, új-zélandi hajózási ipar leginnovatívabb periódusát.
Kitüntette az angol királynő és tiszteletbeli doktori címet kapott az Auckland University of Technology-tól. 2001 december 6.-án Brazíliában gyilkolták meg, amikor egy környezetvédő expedíción vett részt, amely a globális felmelegedés és a szennyeződések Amazonas folyóra gyakorolt hatását vizsgálta. Summa summárum: ez a kiállítás neki állít emléket.
Amikor megnéztük a kiállítást és kipróbáltuk az interaktív "játékokat", áttereltek minket a Múzeum éttermébe. Nagyon elegáns étterem, ki is öltözött mindenki rendesen. Még a férjem is hajlandó volt öltönyt venni :) Én persze nagyon élveztem, hogy kellőképpen kiöltözhetek és felvehetem a szép gyöngysoromat...
A bevezető nassolás után ugyan már nem voltunk nagyon éhesek, de amikor a tulajdonos rövid beszéde után megnyílt a svédasztal, mégiscsak nekiláttunk az új-zélandi konyha remekeihez. Gondolom nem nehéz kitalálni, hogy rengeteg rák, kagyló, osztriga és egyéb tengeri herkentyű mellett fő szerepet kapott a báránysült és a marhaszelet is. Mindehhez köretnek sokféle saláta és friss péksütemény állt a rendelkezésünkre. Igyekeztünk sokféle ételt kóstolni: a férjem osztrigákat szippantott, én pedig rávettem magam a báránysült megkóstolására. Persze csak nagy mennyiségű királyrák fogyasztás után...
Az asztaltársaságunk főleg dél-afrikai kiwikből állt, jót beszélgettünk mindenféléről. Amikor már mindenki vagy 3-4X szedett mindenből és úgy érezte, hogy egy falatot sem tud enni, előkerült a zenekar is, így a tömegek vidám táncolásba kezdtek. Aki épp nem táncolt, a kis szalonban fogyaszthatott süteményeket, sajtokat, kávét, teát... Ezt is meglátogattuk, és érdemes is volt: a csokis sütemény igen jól sikerült, meg persze minden más is. Szóval ezúton cáfolom azt a tévhitet, hogy Új-Zélandon nincs finom sütemény. Közben persze társadalmi életet éltünk:beszélgettünk mindenkivel, aki csak arra járt. Például többen jelezték, hogy igényt tartanának a bejgli receptünkre, mert a férjem pénteken azt vitt a céges reggelire. Amikor már mozdulni sem tudtunk és a zenekar is áttért a slágeresebb számokra, hazafelé vettük az irányt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése