Miért éppen Montessori?

Igaz, hogy az én gyerekeim már iskolás korúak (legalábbis az itteni rendszer szerint), de amikor még idejöttünk mind a kettő óvodás korú volt és a megfelelő óvoda kiválasztása az egyik legnehezebb feladat volt. Ha már Magyarországon tudtam volna, hogy erre érdemes készülni... akkor sem lett volna rá időm...

Új-Zélandon nincs állami óvoda, csak magánovik vannak. És persze a jobbak hamar megtelnek. Viszont nem csak óvodák vannak és óvodából is van nagyon-nagyon sokféle. Még a szervezeti és működési mód is nagyon változatos: vannak teljesen magánkézben levő ovik, vannak alapítványi óvodák, különböző vallási felekezetek által üzemeltetett intézmények, vagy akár önkéntes szervezetek. Ezeknek egy része kap valamilyen állami támogatást, de ez a támogatás nem automatikus, nem jár minden ovinak alapból. A  támogatás mértékét az Oktatási Minisztérium határozza meg: az akkreditált ovik kapnak ilyet, a többi nem. Az akkreditációnál figyelembe veszik, hogy mekkora az óvoda mérete, hány gyerekre mennyi óvónő jut, milyen az oktatási rendszere. Ezeket aztán persze rendszeresen ellenőrzik is és ha nem felel meg a követelményeknek, akkor egyszerűen megvonják a támogatást. Ez az egész támogatási rendszer annyiban érdekes a mezei anyukának (és apukáknak), hogy ennek megfelelően az óvodai árak is igen nagy változatosságot mutatnak, csakúgy, mint a színvonal. Merthogy itt fizetni kell érte. Nem olyan rejtett módon, hogy hozz mosóport, meg fizess be mosodai költséget, hanem a szolgáltatásnak ára van. Ha nem tandíjat fizetsz, akkor adományt.

Az első tipus az ú.n. Kindergarten: ezek az intézmények 3 és 5 éves kor között vehetők igénybe. A jobbaknál hosszú-hosszú várólista van, két éves korban lehet feliratkozni a várólistára és akkor ha van szabad hely, szólnak. Ezeknek a nagy része nem egész napos, vagy nem egész héten az. Van az ú.n Morning Session és az Afternoon Session. A Kindergartenek általában öt Monrning Sessiont és három Afternoon Sessiont vállalnak. A nyitvatartás: 8:45- 11:45 és 12:45-15:30. A foglalkozások általában játékot jelentenek, illetve játékos foglalkozásokat. A szülőktől elvárják, hogy besegítsenek: mind egy kis munkával, mint adományokkal. Szóval itt nincs hivatalos tandíj, de megmondják, hogy mennyi adományt kell adni szemeszterenként. Mivel engem ez az oktatási forma nem igazán érdekelt, mert véleményem szerint ez inkább szól a gyerekek biztonságos megőrzéséről, mint valamilyen szisztematikus tanulásról, sok tapasztalatom a Kindergartenekkel nincs.

A következő lehetőség a Playcentre.Ezeket az ovi szerűségeket maguk a lelkes anyukák vezetik, olyan óvoda, ahol a gyerekek és a szülők is ott vannak. Na jó, leginkább az anyukák. Minden Playcentre kidolgozza a saját tanulási programját, foglalkozásait. Általában egytől-tiz foglalkozást tartanak hetente és a gyerek maximum öt ilyenen vehet részt. A díjakat is az anyukák egy csoportja (akik olyan vezető szerűségek) határozzák meg. Ezzel van némi tapasztalatom, mert első lépésben egy Playcenterben próbálkoztunk. Nekem nem volt túl nagy könnyebbség, hogy ott kellett lennem, viszont a gyerekeim együtt lehettek más gyerekekkel és reméltem, hogy ez majd segít nekik a nyelvtanulásban. Elég érdekes élmény volt, mert akik vezették a Playcentert olyan kis amatőr pszichológusok voltak, azzal a fontoskodó stílussal, hogy ők aztán értenek a gyerekekhez, mert már olvastak vagy két fejlődéslélektan könyvet. Emellett persze tréningeket is tartanak gyereknevelésből. Amúgy kedvesek voltak, csak egy kicsit furcsa volt. Aztán ennek hamar vége szakadt, mert mondták, hogy ha itt akarunk maradni, akkor bizony nekem is el kell kezdenem a tréningeket :) és mivel én mondtam, hogy munkát keresek és aztán egy állandó ovit, ahol nekem nem kell ott lenni, elköszöntek tőlünk. Oda olyanok járnak, akiknek az anyukája nem dolgozik és nem is akar. Hát én nem ilyen vagyok.

 A Játszó-csoportokat a különböző közösségi szervezetek (pl. helyi Közösségi Ház stb.) alakítják, de nem igazán jelent gyerekmegőrzést, merthogy legalább az egyik szülőnek ott kell lennie. Van, ahol adocc céllal alakul, pl. festő csoport, vagy barkács csoport, de sok spéci csoport van a bevándorló kisebbségeknek, van pl. magyar néptánc csoport is Aucklanben. Ennek a díja csoportonként változó: van ahol mondjuk egy indiai anyuka ingyen tanitja az indiai gyerekeket a tradicionális táncokra vagy egy lelkes apuka ingyen barkácsol sok gyerekkel. Általában ezek a helyi Közösségi Házba szerveződnek.

A "Home-based-care" nagyjából a csoportos baby-sitterkedést jelenti, ahol egy gyakorlott óvónő vagy lelkes sokgyermekes anyuka otthonra szervez egy maroknyi gyereket és azokra vigyáz, játszik velük, elviszi őket a játszótérre és ezzel még némi pénzt is keres. A díjat a piac szabja meg, aki nagyon jó, az sokat keres, aki nem annyira, az kevesebbet. Itt általában óradíjban szokás számolni. Viszont nagyon rugalmas az időpont, akár hétvége vagy este is lehet. Ugyanigy vannak "Nannie"-k, ami a "magyar" babay-sitternek felel meg és a gyerek egyedül vagy a testvérével van. A Nannie-k akár házhoz is mennek és azért az elvárás, hogy legalább valami alap képzettsége legyen az illetőnek.


 Léteznek még egyéb spéci ovik, gyerekmegőrzők is, de az összeset most nem ecsetelném, akinek ilyen kell, az úgyis megkeresi.

És végül vannak a Pre-School-ok, ami a tulajdonképpeni óvoda: itt a játék mellett már valamilyen képzés is folyik. Hogy pontosan hogyan az attól függ, hogy mire szakosodtak: ilyen pl. a Montessori vagy a Steiner óvoda. Na én pont ilyet kerestem. De miért pont Montessori-t?



A Montessori módszer egy gyermekközpontú, alternativ oktatási módszer, aminek az alapja a Dr. Maria Montessori által kialakított fejlődés-elmélet. Maga Maria Montessori, aki szerintem egy zseni volt és amúgy Olaszországban élt és dolgozott az 1900-as évek elején. 

 Ő arra a nagy felismerésre jutott, hogy ha a gyereket kivesszük az akkor még általánosan használt poroszos iskolai rendszerből, ahol a gyereket büntetéssel és jutaélmazással próbálják rávenni arra, hogy tanuljon és egyszerűen kedvesen és szeretettel hagyjuk nekik, hogy felfedezzék a világot, akkor a gyerek a tanulást élvezni fogja és nem kell sem jutalmazni, sem bünteti, maga a tanulás lesz jutalom értékű. Ehhez alapvetően két dolog kell: egy tanár, aki nem Istenként és felsőbb hatalomként van jelen, hanem segítőként és olyan környezet, ahol a hagyományos játékok helyett fejlesztő játékok vannak.

A módszer lényege, hogy a gyerek önindította viselkedését és azt a tényt használja ki, hogy minden gyerek azon dolgozik, hogy megértse azt, hogyan működik a világ körülötte, szóval nem a gyereket kell csesztetni, hogy tanuljon már, hanem a környezetet kell úgy kialakítani, hogy a gyerek fejlődési szintjének és tanulási stílusának megfelelő legyen. 

Például a Montessori oviban a puzzle játékok mondjuk térképeket ábrázolnak, vagy a naprendszert és a kiszínező játékban a gyerekek zászlókat színeznek ki, csak előtte egy könyvben megnézik, hogy milyenre kell színezni és utána odaírják melyik ország zászlójáról van szó. Zalán öt évesen kapásból felismeri az angol, a dél-afrikai, a francia, az olasz és a koreai zászlót. Meg még sok másikat is. Összerakja Új-Zéland térképét és elmagyarázza hozzá, hogy melyik öbölnek mi a neve, melyik az északi és a déli sziget. 

 
A Montessori módszer nagyon nagy hangsúlyt helyezz arra is, hogy a gyerek megtanulja a környezettudatos viselkedést. Például a szelektív hulladékgyűjtés itt természetes, de a gyerekek csirkéket és nyulat gondoztak vagy zöldségeskertet ültettek, gyomláltak és gondoztak.

 A társas készségek fejlesztésével is sokat foglalkoznak. Én nagyon szerettem a "circle"-t, amikor a gyerekek körbe ültek és mondjuk egy három éves gyerek korrekt prezentációt tartott (képekkel, meg minden) a kedvenc könyvéről vagy arról, hogy milyen élményei voltak az állatkertben. 
 Volt "Birthday Circle", ahol a szülinapos kiült középre és a többiek, az oviban készített ajándékokkal lepték meg és közben mindenki mondott néhány kedves szót.






Na de ne szaladjuk előre.... 

Ott jártam, hogy miközben a Playcenterben múlattuk az időt (én nagyon utáltam) írogattam a leveleket és telefonálgattam ide-oda, hogy Montessori ovit keressek, de mindenhol hosszú várólista végére kerültünk. A gond főleg Bogival volt, aki akkor már négy és fél éves volt, az itteni mérce szerint már lassan iskolás korú. Igaz, hogy a Montessori óvodába 6 éves korig járnak, de mivel otthon nem volt montessoris, nem olyan nagyon lelkesedtek érte, hogy felvegyék. Aztán egy napon meguntam az elutasító leveleket és szépen felöltöztettem a gyerekeket és elmentünk a egyik Montessoriba és mondtam, hogy ímhol vannak ezek a gyerekek, nekik keresek óvodát. Kicsit hümmögtek, aztán lett hely. Először ugyan csak hétfő-keddre volt teljes nap, de szerda-csütörtökre volt hely délutánra. Pénteken meg  Mami-napot tartottunk: ez abból állt, hogy sutba dobtam az összes házimunkát, az álláspályázatokat és hasonló izgalmas dolgokat és elmentünk biciklizni, a játszótérre, vagy egyszerűen csak otthon játszottunk vidáman. Nemsokára lett hely egész hétre.

Az óvoda árak nem voltak alacsonyak, mi az első oviban $50-t fizettünk egy teljes napra gyerekenként, nyilván van olcsóbb és drágább is, a Montessori nem olcsó. Aztán jött a kellemes meglepetés. Itt az állam kifizet gyerekenként 20 óvodai órát. Mi úgy számoltuk, hogy ez ránk nem lesz érvényes (akkor még ennél jóval többe került volna), mert nem vagyunk állampolgárok, akkor még csak WP-nk volt, de aztán kiderült, hogy mivel Zsotti ugyanúgy adót fizet, mint bárki más, ez ránk is vonatkozik. Így előállt az a helyzet, hogy kevesebbet fizettünk a magán-oviért, mint otthon :)

Aztán elérkezett a nap, amikor Bogi lányom márciusban öt éves lett, na onnantól viszont már nem jár az állami rásegítés. A költségek igencsak megugrottak, de mivel az ovi szuper volt, a gyerekek nyelvtudás pedig ugrásszerűen fejlődött, úgy döntöttünk, hogy akkor valami máson spórolunk és kifizetjük. A terv az volt, hogy majd Montessori iskolába megy az ovi után: de jött a hír, hogy sajnos nem vették fel, be kellett volna íratni úgy 3 éves kora körül, hogy legyen hely. Novemberig maradt az oviban: addig nekiláttam iskolát keresni. Aztán volt nagy búcsú circle, sütemény osztás és következő héttől már iskolás nagylány volt. De az iskolakeresés már egy következő történet lesz.