2011. május 22., vasárnap

Horgászkalandok - sok hal

Sajnos Gyuribá 2010 Szeptemberében elköltözött Wellingtonba és így csónak nélkül maradtam. Előzőleg, mivel a parti horgászat nekem annyira nem jött be, a surf casting felszerelésemet is eladtam a Trademe-, ezzel sikerült is kizárni magam a horgászatból majdnem egy évre.
2010 végén András lett a megmentőm, beruházott egy elég szigorú 6m-es hajóra, ami kb fél méterrel magasabb és 150 lóerővel többet tud felmutatni mint a Gyuribá-é. Az ő hajójával jóval beljebb (10-15km) is bemerészkedtünk, persze ez még mindig part közeli víznek számít, de ott már érdekes dolgok is megeshetnek az emberrel.

Az első, hogy szinte mindig sikerült vacsorát fogni, gyakran több alkalomra is. Az ide ömlesztett képek nincsenek időrendi sorrendben:

 Ez valamikor Decemberben készülhetett, mert Gurnardot csak akkor lehet fogni valamiért. Van máskor is, csak akkor nagyon ritka.

 Ezt nem mind én fogtam, mert napi 9 a limit.
 Gournard - egy nagyon finom hal, alkalmas halászlének és harcsa pörköltnek is.

 A külső vizeken nagyon sok a cápa. A kicsiket meg lehet fogni, a nagyokat nem. Egyrészt a nagyok lazán elharapnak bármit, az acélt nem, de annak sincs értelme, mert itt vannak 2-3m-es cápák is és ők lazán elviszik az összes zsinórt is az orsóról. Ha esetleg mégis sikerülne a hajó mellé szenvedni egyet, akkor sem akarná értelmes ember a csónakba húzni. Amik elmentek, azokat nem láttuk, de a hiányzó előke hosszából meg lehet saccolni a száj méretét, az első 50-100m lehet érezni valamit az erejéből (ott érdemes vágni is, ha addig a cápa nem harapta el). Szóval vannak nagyok. Egyszer egy 2m körüli pörölyfejű cápa körülúszta a hajót is.
 Már egész jó vagyok filézésből is...

 Kb itt nem bírtam tovább és vettem egy hal-füstölőt.

 Ezen a napon Zalán nem fogott semmit, mert annyira hullámzott a tenger, hogy szegénynek még az üldögéléshez is kapaszkodnia kellett.
 Mi azért fogtunk rendesen.
A fotók eléggé véletlenszerűek, tegnap sem csináltam, 3 méretes Snapper és 3 Kahaway. A nagy részét elosztogattam, a Snapperek persze vacsoraként végezték, mert tegnap volt Rita nap.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tényleg Gyuribának hívták a csónakot, a hajónak meg András a neve?

Névtelen írta...

Ha ultetsz krumplit akkor mehet a Fish & Chips shop...

A Dani..

Névtelen írta...

sziasztok ti is kint vagytok Új zélandon .ha igen akkor merre? Chch?

Private Psychologist írta...

Szia. Igen. Azt hittem ez tobbe-kevesbe kiderult a blogbol... Ja es nem Chch, hanem AKL.